àlabeck

Valószínűleg már túlkoros vagyok ahhoz, hogy polgárpukkasztó módon viselkedjek vagy beszéljek. Mégis ilyen érzésem volt a múltkor, amikor egy kis családi összejövetel keretében három idősebb rokonnal beszélgettünk. Nem is emlékszem már, miért, hogyan került szóba ilyesmi, de elmeséltem, hogy aznap mi sárgarépa-főzeléket ebédeltünk. Úgy néztek rám, mintha egy másik bolygóról érkeztem volna, ahol az ott élők ilyen furcsa táplálkozási szokásoknak hódolnak. Erre már kénytelen voltam azt is elmesélni, hogy a tejszínes répa az egyik igen kedvelt köretünk, olyat gyakrabban főzök, de a változatosság kedvéért a főzelék is jó.

És hogy úgy gondolom, hogy ha valaki naponta főz, vagy legalábbis naponta tesz ételt az asztalra, akkor igazán nem lehet mindennap rántott hús krumplival vagy pörkölt nokedlivel.

A főzelék pedig nálam most úgy készült, hogy a megtisztított – kb. 35-40 dkg – sárgarépát kicsi darabokra, többé-kevésbé kockára vágtam. Kevés olajon átpirítgattam, aztán icipici vízzel fölengedtem, megsóztam, lefedtem. Vagyis ugyanúgy, ahogy bármilyen párolt zöldséget. Aztán amikor megpuhult, és elfőtte a kevés vizet is, megszórtam egy kiskanál liszttel, kevergettem, majd tejjel apránként fölengedtem, amíg nem túl sok és nem túl sűrű leve lett. Pár percig még forraltam, végül megszórtam petrezselyemmel. Az alapja tehát pontosan ugyanolyan, mint amikor tejföllel csináltam, de mégis más, így kicsit édeskésebb. De az a lényeg mindegyik esetben, hogy nem vízben főzöm meg a répát, finomabb, jobban szeretem. Így minden íz benne marad.

Egy rendes főzelékre pedig „feltét” is dukál. Pár szelet virslit és kolbászt hagymával összesütöttem, és már kész is volt.

Amikor nyár vége felé nekiállok lecsót befőzni, mindig úgy érzem, hogy az rengeteg, amennyit megcsináltam. Az utóbbi időben – amióta a gyerekeim külön laknak – nem is egy, hanem két adagot szoktam főzni, hogy nekik is jusson. És mégis, mindig spórolósan használjuk télen, valahogy olyankor meg úgy néz ki, hogy lehetne több is. Pedig mi ritkábban esszük „csak” lecsónak, inkább lecsós húsként vagy éppen virslivel, amihez a kisebb üvegeket bontom. Meg persze teszek pörköltbe, gyakran sült hús mellé is, persze sütés közben, így a végére már nem a lecsó, csak az íz és szín marad belőle.

A múlt héten úgy éreztem, hogy talán már közeledik a nyár, előbb-utóbb (bár inkább utóbb) lesz már friss lecsónak való, nyugodtan el lehet fogyasztani még egy üveggel, különösen, hogy ez még nem az utolsó. Most is a lecsós virslire szavaztam, valamikor régen ez volt az, amit még az üzemi menzán is hajlandó voltam megenni. Ehhez nem teszek mást, mint kibontom az üveget, a lecsót egy lábosba öntöm, és a nagyobb darabokra vágott virslivel együtt 10-15 percig forralom.

Csak ez alkalommal – a változatosság kedvéért, meg mert van itthon – nem tarhonyával, hanem hajdinával, azaz grecskával. 10 dkg hajdina bőségesen elég volt kettőnknek, még maradt is belőle egy kevés. És jó volt.

Mostanra már jól kidolgoztam az elkészítés módját. Nem más, mint amit már leírtam, csak úgy kezdem, hogy szűrőben, jó forró vízzel mosom meg, aztán annyira lecsöpögtetem, szinte megszárítom. Aztán jön a szárazon pirítás, akkor is, ha a zacskójára rá van írva, hogy pörkölt hajdina. Addig pirítom, amíg „zörögni”, pattogni kezd. És ha van idő, jobb előző este elkezdeni főzni, aztán a saját gőzében puhul meg készre.

Most is így csináltam, és így sokkal kellemesebb íze van, mint ami a régi emlékeimben élt.

Aztán láttam, hogy más is van, pl. Hobbychef, aki bontogatja, fogyasztja az eltett lecsót, reménykedik a frissben, a közeledő nyárban. :)

Ez még nem annyira érdekes, hiszen jól beleillik a múltkor emlegetett „kímélős” étrendbe, szerencsére nagyon szeretjük is. Ezért csináltam ismét salátát uborkából, póréhagymából, piros színű paprikából, paradicsomból, joghurttal, kevés szárított fűszerrel ízesítve. Ebből maradt egy kevés, éppen annyi, ami egy kétdecis edényben elfért. És még volt egy darab sült csirkecomb is, úgy éreztem, ez így nem elég kettőnknek egy ebédre.

Így aztán – talán orosz hússaláta ihletésre – fölbővítettem és összekombináltam egy komolyabb ebédsalátává. Felvágtam kockára egy kisebb lila hagymát, enyhén megsóztam. Megfőztem héjában öt pici szem krumplit, aztán persze meghámoztam, azt is kis kockákra vágtam. Először csak a krumplit és a hagymát kevertem össze, ráöntöttem a joghurtos salátalevet, hozzátettem két bő evőkanál majonézt. Vágtam még bele egy hegyes, kicsit csípős zöldpaprikát is. A csirkecombról lehámoztam a bőrét, kivettem a csontot, és a húst felvágtam kis darabokra. Ezzel és a saláta többi részével is az egészet jól elkevertem.

A kevéske maradék gombaleves után bőséges második volt, persze aztán lett még a maradék maradéka, azaz vacsorára is maradt még belőle, de ezt én egy csöppet sem bántam.

Ez nem annyira recept, inkább ötlet ebédre, vacsorára, vendégeknek, sokféleképpen keverhető, bővíthető, szűkíthető...

Gondolom, nem csak nálunk szokás, hogy ha valahova utazunk, ha még oly kevés időre is, hozunk valami emléket onnan. És persze ajándékot a család többi tagjának. Legutóbb nem is gondoltam másra, mint hogy szárított vargányagombát fogok hozni, nagyon csalódott lettem volna, ha nem sikerül – de szerencsére volt, szép volt, igazi volt. Majd jól beosztom, és akkor sokáig eltart.

És milyen a véletlen, nemrég valaki levélben kérdezte, hogy ismerem-e egy bizonyos ukrán gombaleves receptjét, ugyanis ő azt kóstolta valamikor régen, és azóta is szeretné megtalálni, elkészíteni. Sajnos én ezt a levest nem ismertem, de kerestem és találtam sok receptet – az ottani neve juska sz gribami (юшка с грибами), vagyis egyszerűen leves gombával.

A „juska” név ukrán, délorosz és belarusz területen a leginkább elterjedt, és híg, vagyis sűrítés nélküli levest jelent. (Mást is jelent, de ez olyan sokrétű és bonyolult, hogy fórumokon hosszasan foglalkoznak vele, de nekem most elég a leves.)

De mivel – mint már többször is elmeséltem – nagyon szeretem a gombát, különösen az erdei, azon belül pedig legeslegjobban a vargányagombát, minél előbb akartam valamit főzni az „úti emlék” szárított gombából. És az ukrán gombaleves receptjének keresgélése közben ki is alakult, hogy milyet főzzek.

Egy kicsike maréknyi – le is mértem, egy deka – szárított gombát beáztattam. Elővettem még kb. 10 dkg elősütött-párolt fagyasztott gombalábat is. Nagyon kevés zsiradékon átpirítottam egy-egy közepes méretű, kockára vágott sárga- és fehérrépát, felengedtem kb. két bögre vízzel, beletettem azt a húslevet, amit a csirkecombok sütésénél leöntöttem, félretettem. (Ha nincs ez a húslé, akkor még egy kicsike hagymát is tettem volna a zöldségekhez.) Amikor a répák majdnem puhára főttek, beletettem a fagyasztott gombát, majd a beáztatott, megpuhult, kis darabokra vágott szárított gombát. Megkóstoltam, sózni nem kellett, a húslé elég tömény volt. Az állaga kocsonyás, talán olyasmi, mint a tévében, az ismert szakács által reklámozott húsleves sűrítményé, bár azt még nem láttam közelről.

Közben egy kicsi, kb. 15 dkg csirkemellet apró darabokra vágtam (darálni is lehetett volna, de nem akartam, hogy túl pempős legyen), elkevertem két púpos evőkanál grízzel – most tönkölydarát használtam – és egy egész tojással, kevés sóval, fehér borssal. Egy kis pihentetés után vizes kézzel apró gombóckákat formáltam belőle.

A levest alacsony fokozaton még öt percig főztem, aztán beletettem a húsgombócokat, és további 10 percig lassan, csak éppen gyöngyözve forraltam. Aztán petrezselyemmel megszórtam. Sajnos nem tudom, hogy eléggé hasonlít-e arra a bizonyos levesre, amit a valaki szeretne megtalálni, de hasonlít a gombalevesre kárpátaljai módra, és az biztos, hogy szerintem nagyon-nagyon finom volt. Ma már a kevés maradékot is megettük, és azért írom le gyorsan, hogy minél előbb meg tudjam ismételni, el ne felejtsem.

Nemrégiben néhány napos autóbuszos kiránduláson voltunk. Természetesen kellett valami ennivalót csomagolni az útra, hiszen hajnalban indultunk, és a program szerint legközelebb este várt minket étel a leendő szállásunkon. Én ilyenkor szoktam úgy érezni, hogy egy szokásos – például vajjal megkent, valamivel megtöltött – szendvics elég unalmas lenne egész napra. Volt már néhányféle rendhagyó szendvicsem különböző kirándulásokra, most egy – már korábban talált recept alapján betervezett – csirkehúsos, fűszeres sütit választottam, ebben van hús, zöldség (paprika), fűszer és persze a kenyeret helyettesítő tészta is. Tehát mindenféle tápanyag, ami kellhet egy egész napos étkezéshez.

(Az alaprecept ugyanonnan van, mint a sonkás-sajtos, financier formában sütött süteményé.)

Nem bonyolult az elkészítése, a hozzávalókat pedig lehet variálni a kéznél lévő, valamint az ízlésünknek megfelelő alapanyagokkal. (Előzőleg sütöttem hasonlót tonhalkonzervből is, annak a receptjével elmaradtam, majd pótolom.)

Egy csirkemellet – kifilézve kb. 20 dkg – kis darabokra vágtam. Két evőkanál olajjal, fűszerekkel összekevertem, félretettem a hűtőbe. Most főleg szárított zöldfűszereket használtam, meg persze sót, borsot és egy kevés pirospaprikát, hogy szebb színe legyen.
Egy nagyobb hagymát felkockáztam, egy evőkanál olajon megpirítottam. Hozzátettem két szép, piros színű kápia paprikát szintén kockára vágva, azt is megsütöttem, végül hozzáadtam a fűszeres csirkehús-darabkákat, pár perc alatt azzal is készre sütöttem. Hűlni hagytam, amíg a tésztát összekevertem.

Két és fél csésze lisztbe (annyira divatba jött a mértékeket csészében megadni, hogy amikor véletlenül megláttam valahol, vásároltam ehhez való edényeket, de jó tudni, hogy itt egy csésze liszt = 150 g) kevertem egy csomag sütőport, 3 egész tojást, ¹/₃ csésze (80 ml) olajat, ½ csésze (125 ml) langyos tejet, sót, borsot és 10 dkg reszelt, puhább sajtot. Végül jól elkevertem benne a csirkés sült, azóta kihűlt keveréket.

Kivajazott, lisztezett őzgerinc formában sütöttem meg, de a forma ehhez a mennyiséghez kicsinek bizonyult, ezért a többlet tésztát egy kicsike püspökkenyér formába tettem, együtt is elfértek a sütőben. 180°-on sült, szokásosan tűvel ellenőriztem, amikor már nem ragadt rá a tészta, elkészült. Ez kb. 40 perc volt.

Felszeletelve, jól záró dobozban vittük magunkkal az útra, jól bevált, nem száradt ki, szerencsére nem is untuk meg ennyi idő alatt, pedig még másnapra is maradt belőle.

További rendhagyó szendvicsek voltak például: pirozski fasírttal, hússal, tojással-sonkával.