àlabeck

Azzal akartam kezdeni, hogy itt a tavasz. De amikor kinézek az ablakon, különösen, ha ki is nyitom, ebben erősen kételkedem. Hogy esik az eső, az rendben van, tavasszal ez szokásos. De a hőmérséklet meg a szél … Kedves Sándorok, Józsefek, legyetek kedvesek, vegyétek elő már azt a zsákot, amiben a meleget hozzátok, és ide vele!

Sajnos azonban az időjárás a naptáron nem változtat, valahogy ilyentájt minden évben eljön az idő, amikor úgy érzem, jó lenne megszabadulni néhány fölös kilómtól. Ahogy mondom, ez évenkénti visszatérő gondom, de idén picikét több a leadni való, mint általában. Ez ügyben nem is tudom, hogy ítéljem meg, panaszkodnék is erre, hiszen általában azt mondják, hogy ez „bizonyos” kor után természetes, és ez persze nem nagy öröm, viszont kicsikét dicsekednék is, hiszen az is oka lehet ennek, hogy több, mint egy éve abbahagytam a dohányzást. Ez is súlygyarapodással jár szokásosan, még akkor is, ha nem nassolunk folyamatosan a cigi helyett. Így aztán „sikerült” elérnem, hogy most olyan súlyt (testtömeget) értem el, mint eddigi életemben még soha.

Általában, szokásosan, két kiló hízás után kezdődik el a pánikom, akkor szoktam egy darabig „kímélős” étrendet tartani. Most azonban valamiért nem sikerült időben észbe kapni, vagy rosszul jött ki a lépés. És ráadásul – mivel a cigi-elhagyást is együtt csináltuk – most a párom is érintett a dologban, tehát mind a ketten próbálunk kalóriaszegényebben étkezni. Ez jó, mert nem kell kétfélében gondolkoznom, amikor tervezem, hogy mi legyen ebédre.

Mindennek ellenére, most sem szándékoztam semmilyen előírt rezsimet követni, csak szokásosan a szénhidrát- és kalóriabevitelt szeretném csökkenteni. És mindezt megpróbálom a lehető legegyszerűbben, legkönnyebben megoldani. Így fordul elő, hogy például sütök egy egész tepsinyi csirkecombot, és azt esszük hol ezzel, hol azzal.

Például egy jó joghurtos vegyes – uborka, többféle színű és csípősségű paprika, póréhagyma, foksnidling – saláta, szumákkal megszórva. Már egy ideje akartam ilyen fűszert venni, de csak mostanában találtam rá, persze azonnal használnom kellett. [A szumák egy igen érdekes, pikáns, savanykás ízű fűszer: Sumak (somak), szumák. Rhus coriaria L. cserző szumák. Érett, szárított termése, rendszerint porítva, enyhe savanyító szer, salátafűszer, olívaolajjal együtt hintik az ételre. A cserzőanyag-tartalma miatt is termesztik. Az ecetfa (Rhus typhinia) rokona, ami szépsége és lombszíneződése miatt nálunk parkokban kedvelt növény. (Terebess)]

Más alkalommal csak savanyú káposztát kevertem össze tökmagolajjal, ez volt a köret a csirkecomb mellé.

A következő köret egy kapribogyós gombamártás volt, amit részben a megmaradt kapribogyó felhasználására találtam ki, részben pedig azért, mert szép, friss, kisebbfajta gombát láttam – és persze vettem – meg a piacon. Nagyon egyszerűen készítettem: egy méretes fej hagymát kockára vágva megpirítottam, rátettem a kettőbe-négybe vágott gombát (½ kg), addig sütöttem, míg az összes levét elfőtte. Akkor kissé megsóztam, egy kiskanál liszttel megszórtam. Átkevergetés után kevés vízzel és még kevesebb tömény húslével (amit a csirkecombok sütésénél leöntöttem) fölengedtem. Végül beletettem kb. két evőkanál kapribogyót, összeforraltam.

Természetes, hogy ez sem igazi, autentikus kínai, honnan is tudnék én olyat. Csináltam már ilyesmit máskor is, tészta nélkül, majd üvegtésztával keverve is.

Ennek ellenére szívesen főzök és eszem a kínai vagy ázsiai vagy wok keverék neveken kapható zöldségkeverékeket. Ezek azért jók, mert általában olyan sokféle zöldséget tartalmaznak, amit igen nehézkes lenne külön-külön megvenni, megtalálni. Én nagyon hálás vagyok annak, aki a gyorsfagyasztást mint tartósító eljárást föltalálta, mert így könnyen, bármikor juthatunk friss zöldségfélékhez. Ahogy több tanulmányban is leírták, az ilyen módon fagyasztott zöldség gyakran frissebbnek tekinthető, mint az, amit leszedve még hosszasan szállítanak távoli helyekre, aztán a piacon vagy az üzletben megvizezik, hogy frissebbnek hasson. Azt egy percig sem vitatnám, hogy a legjobb az, amit a saját kertünkben termesztünk, leszedjük és azonnal feldolgozzuk a konyhában. De ez persze egészen szezonális, és csak keveseknek adatik meg.

Visszatérve a kínaira, ha annak szánom, akkor igyekszem úgy is fűszerezni, hogy legalább az illúzió meglegyen, annak alapján, amit itt-ott olvastam, illetve láttam a tévében. Tehát kínai fűszerek, szójaszósz a minimum.

Ez alkalommal ennyi volt csak. Még össze sem kevertem az alkotórészeket, mert úgy éreztem, hogy a mennyiség nem arányos. Volt tehát egy 750 g-os wok zöldségkeverék, amit külön pároltam-pirítottam meg, csak kellemesen roppanósra, sózás helyett szójaszószt locsolgattam rá. Aztán a kicsi darabokra felvagdalt csirkemell, amit előzőleg fűszerrel és szintén szójaszósszal elkevertem, külön pirítottam erős fokozaton, ennek nem nagyon kell több, mint három perc. Végül szűrőben leforráztam a 10 dkg üvegtésztát, ami ezúttal cérnametélt méretű volt.

A tányérra természetesen végül együtt kerültek, az ízkombináció, valamint az elkészítés gyorsasága így sem szenvedett csorbát.

Talán akad valaki, vegyész, élelmiszervegyész, aki meg tudja magyarázni, hogy ez mitől, miért történt.

Gondolom, nem is nagyon kell magyarázat a mellékelt „képregényhez”. Röviden, az történt, hogy mivel a fokhagyma mostanában – már eléggé régóta – meglehetősen drága, nagyon bosszant, hogy ráadásul még igen romlékony is. Valamikor régebben, természetes volt, hogy ősszel vettem egy nagyobb mennyiségű fokhagymát, és az kitartott tavaszig a kamrában. Ha előfordult, hogy kicsit kicsírázott addigra, akkor elültettük, és vidáman megettük az új fokhagymát. Milyen finom is az, például libazsíros kenyérrel.

Most meg már alig merek néhány darabnál többet venni, azt is a hűtőben tartom. Egyszer csak bevillant az ötlet, hogy hiszen másnál is láttam már, hogy lereszelte vagy összenyomta a fokhagymát, aztán lesózta, elkeverte, olajat is kevert bele, és üvegben tárolva a hűtőben, kényelmesen lehetett kivenni belőle, mikor, mennyi kellett, semmi baja nem történt. És mivel szeretek alaposan utána járni a dolgoknak, még az interneten is kutakodtam, igen, ott volt ez a módszer. Hát megcsináltam, örültem, hogy egy ideig milyen jó, könnyű dolgom lesz.

És mindössze pár nap telt el, amikor egyszer csak kinyitottam a hűtőt, és a szép világos fokhagymakrém helyett ez a hupizöld –  pontosan nem is tudom megnevezni ezt az érdekes árnyalatot – színű valami tárult a szemem elé. Félelmetes, nevetséges, borzasztó – ilyesmik jutottak eszembe. Kibontottam, a szaga tökéletesen szabályos fokhagyma, semmi mást nem érezni rajta.

Ismét a nethez fordultam, összevissza (több nyelven) keresgéltem, hogy mitől lehet, hogy így megzöldült a fokhagyma. Annyit megtudtam, hogy a jelenség nem ismeretlen, volt, akinek az ételre rakva lett zöld, volt, aki kéknek, és aki türkiz színűnek írta le. De az okát sehol senki nem magyarázta meg. Lehetségesnek tartották, ha esetleg jódozott a só. Az enyém nem az volt, bár csak egyszerű konyhasót, nem tengerit használtam. Valamint persze arra sem volt sehol válasz, hogy emiatt ártalmas-e. De hát ez mindegy is, kinek lenne gusztusa megenni. Bár én tettem el, sóban, ledarált medvehagymát is, bazsalikomot is, mindkettő zöld, de az egészen más árnyalat, az étvágygerjesztő, szép élénk szín.

Most már mindegy, ezzel az adaggal már így jártam, de nagyon szeretném tudni, hogy mi az oka, és mit lehet tenni, hogy a jó kis ledarálós-lesózós módszert máskor sikeresebben tudjam alkalmazni.
Kérlek, aki tudja, illetve akinek van ötlete, írja meg!

Vagy talán pogácsaféle. Ezt is egy orosz nyelvű fórumon találtam, aki megsütötte, leírta, csak annyit árult el róla, hogy egy gasztronómiai lapban találta a receptet. Amitől „oroszosnak” nevezem, az a majonéz használata ilyen módon, nem tudom, ez máshol szokás-e.

Már régebben csináltam, csak a leírás maradt el. De mindenképpen pótolni akartam, mert már alig találtam meg újra a receptet, pedig valószínűleg máskor is megsütöm, módosítva kicsit azt, ami nálam nem egészen stimmelt.

25 dkg ömlesztett sajtot lereszeltem – tehát a kissé keményebb fajtát – elkevertem 20 dkg puha vajjal, 20 dkg majonézzel és kb. egy teáskanálnyi (ízlés szerint) sóval. Fokozatosan hozzákevertem 50 dkg lisztet, összegyúrtam. Legalább 15 percre a hűtőbe kell tenni.

Ezután kb. 5 mm-esre kinyújtottam. Bekentem egy felvert egész tojással, rászórtam kb. fél pohárnyi tökmagot. (Az eredeti recept szerint nem kell, de én enyhén megpirítottam.) Fölcsavartam, amennyire tudtam, szorosan, de mivel elég lágy volt a tészta, ez nem sikerült kifogástalanul. Ezért nem lett nagyon szép az sem, ahogy utána felvágtam 1,5–2 centis darabokra. A tekercseket sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Előmelegített, 180°-os sütőben 25-30 perc alatt megsütöttem.

Az íze nagyon jó lett, az állaga készítés közben nekem túl lágy, készen is egy kissé túl omlós volt, inkább talán a szépsége nem volt tökéletes. Ennek ellenére nagy baj nem volt vele, ezt is olyankor sütöttem, amikor összejött a baráti társaságunk, és nagyon hamar elfogyott, pedig – ezt talán nem is kell mondanom, hiszen már meséltem a baráti bulikról – bőven volt más enni-, illetve rágcsálni való is. Legközelebb kipróbálom kicsit kevesebb vajjal és majonézzel, remélem, beválik.

Újabb példa arra, hogy az olyan étel, amiben van tészta és töltelék, az mindenképpen pirog – vagy lehet pite, illetve pástétom, azaz pie is. (Attól függ, milyen nyelven szeretnénk, biztos akad még néhány név, de nem ez a fontos.)

Bármelyik gyúrt tészta nagyon jó, akár élesztős, akár sütőporos, és akár egyben, például piteformában készül, akár kisebb darabokban, valamilyen módon megformázva, pirozskiként, sütőben vagy olajban sütve. De ez a kevert-öntött fajta mindegyiknél egyszerűbb, gyorsabb. És tölteléktől függően szintén igen változatos lehet.

Én most tölteléknek egy adag kockára vágott csirkemellet, mexikói vegyes zöldséget és csiperkegombát pirítottam meg, először külön-külön, aztán ezeket összekevertem, kicsit megsózva, borsozva és kevés majoránnával és bazsalikommal megszórva még együtt is átforgattam a serpenyőben. Félretettem hűlni.

A tésztához kézi mixerrel – de lehet akár fakanállal vagy kézi habverővel is – elkevertem három egész tojást egy pohár kefirrel, 75 ml olajjal, végül egy fél csomag sütőporral és egy csapott teáskanálnyi sóval kevert másfél pohár (2 dl-es) liszttel.

Egy jénai tálat – persze lehetett volna tepsiben is – kivajaztam, beleöntöttem a tészta kb. felét. Erre ráterítettem a húsos-zöldséges tölteléket, ráöntöttem a többi tésztát.

180 fokos sütőben kb. 40 percig sütöttem, akkor tűvel ellenőriztem, hogy átsült-e. Csupán dísznek kevés reszelt sajttal megszórtam, azt még rásütöttem. Frissen, melegen ettük ebédre, nekünk elég is volt, de aki igényli, készítsen elé egy lazább levest is, akkor egészen komplett, minden igényt kielégítő ebéd lesz.