àlabeck

Ezt az ötletet is egy orosz nyelvű fórumon találtam, rögtön eldöntöttem, hogy megcsinálom. Kölest már jóval előbb beszereztem, tulajdonképpen ahhoz keresgéltem valami érdekes receptet, ami nem egyszerűen köleskása. Végül kétfélét jegyeztem föl magamnak elkészítésre, az egyik ez volt, a másik nem édesség, az is jön majd nemsokára.

Ehhez már előző nap megfőztem a köleskását. 10 dkg kölest szűrőben jó alaposan megmostam, forró és hideg vízzel is. Utána lábosba tettem, kétszeres mennyiségű tejjel leöntöttem, és alacsony hőfokon (5-ös fokozat) puhára főztem. Addigra a pici szemek több mint duplájára nőttek.

Másnap – persze lehet aznap is, a lényeg, hogy kihűljön a kása – két tojást két púpos evőkanál kristálycukorral habosra kevertem. Aztán hozzákevertem 3 dkg vajat és 25 dkg túrót, végül a köleskását. Eddig a kézi mixerrel kevergettem, ezután kanálra váltottam, hozzákevertem 5 dkg, előzőleg megáztatott mazsolát is. Vajjal kikent tepsibe simítottam a masszát.

Egy tojást két evőkanál tejföllel simára kevertem, ezt rákentem a tészta tetejére. 180 °C-on kb. félóráig sütöttem. Közben elkezdett a tejfölös-tojásos réteg fölemelkedni, fölfújódni, akkor villával megszurkáltam.

Még melegen, darabokra fölvágva, tejföllel, illetve lekvárral ettük. (Maradt belőle, később megkóstoltam hidegen is, nekem úgy is ízlett.) Persze aki édesszájúbb, nyugodtan tehet bele több cukrot, elbírja. Ez így éppen nekem való volt, de tudom, hogy többen vannak, akik édesebben szeretik.

A túrólepényt – szirnyikit – többféle változatban szoktam csinálni, szeretem így is, úgy is. A legnagyobb gondom, hogy a tepsiben sütött változatnak nem tudok normális nevet adni. Ez más nyelvterületeken jól elnevezett ételféleség, lehet, hogy van magyar neve is, és csak én nem tudom, de jó lenne. Ez a gratin, Auflauf, запеканка … Valami ötlet?

Hosszasan gondolkoztam, hogy érdemes-e leírni ezt, hiszen nem új, szerepelt már ilyen. Aztán úgy gondoltam, hogy éppen az a lényeg, hogy ilyen, hasonló, de mégsem egészen ugyanez, hátha még valakinek jól jön egy újabb változat. Mostanában is szép karfiol van a piacon. Szeretjük is, jó is, sokféleképpen elkészíthető.

És beleillik az egyszerű, gyors – legalábbis amennyit foglalkozni kell vele, a többi a sütő dolga – és kímélős ételek sorába.

Most is a kedvelt csirke felsőcombokból készült. Először egy pácfélét készítettem. Két jó evőkanál majonézbe bele kevertem majoránnát, kevés borsot, pirospaprikát, fokhagyma- és hagyma-granulátumot. Ebbe beleforgattam a csirkedarabokat, félretettem a hűtőbe. (A majonézben sült hús már többször bizonyított nálam; porhanyós, ízes, hiszen mustár, citromlé, cukor, olaj, tojás is van benne.)

A karfiolt darabokra szétszedtem, jól megmostam. Én mindig áztatom egy ideig, hogy ha netán akad benne valami élőlény, az minél előbb kimásszon, ússzon – sajnos volt már ilyen.

Aztán a csirkecombokat szétpakoltam a tepsiben, közé a lecsöpögtetett karfioldarabokat. Lefedve tettem a sütőbe. Néha ránéztem, a húsokat egyszer-kétszer megfordítottam. Amikor minden megpuhult, fedő nélkül megpirítottam.

Elég sok leve keletkezett, ezt leöntöttem róla, természetesen nem ki, hanem egy edénybe. Ezt a levet a fagyasztóban tárolom, szerintem nagyszerű alaplé egy másik ételhez. Akkor is el szoktam tenni, ha csak magában sütök húst, olyat, ami túl sok levet enged, és amikor már elég puha, nem szeretném tovább sütni. Az ilyesmi nagyon jól helyettesíti nálam a külön alaplé főzést. Ha pedig például kicsontozok húst – leginkább csirkét – akkor magát a csontot teszem félre, és abból főzök valamilyen zöldséges levest. Így is nagyon jól működik, ha hús nincs is túl sok rajta, azért megadja a levesnek az alapízt. Mondhatjuk, hogy ez a lustább variáció, elismerem.

Nem tudom megállni, hogy meg ne mutassam! Hogy mennyire idegen, arról lehet esetleg vitatkozni, hiszen a lányom egy-két művével dicsekszem (majd még lesz pár), tehát a családban marad, de természetesen külön háztartásban.

Ő olyanokat is alkot a konyhában, amit én nem szoktam, valószínűleg nem is tudok. Ahogy sokan mások is, a kelt tésztákat a lehető legjobb forrásból, Limarától tanulja. Ezért nem is szándékozom leírni a receptet, aki akarja, megnézi ott.

Nemrégiben hosszú utazásra szendvicsként elkészítette a „napocskákat”, szerintem nagyon jól sikerült, talán még nem annyira szép, mint az, ahonnan nézte, de első alkalomra nagyon is jó.

És kókuszos brióst is sütött, én arra is nagyon büszke vagyok – helyette is. Az ilyesmi az, ami valahogy nem az én világom, nekem vagy türelmem vagy kezem nincs hozzá, nem tudom. Most már ez nem is nagyon fog változni, beletörődtem. És örülök, hogy a lányom meg tudja csinálni, szereti is, sikerül is. Ez nekem elég. És hogy most volt alkalma, hogy nekünk is hozzon kóstolót, ez nagyszerű.

Természetesen múltkor a vendégeknek nemcsak sós harapnivalót, hanem édességet is készítettem. De nem akartam túlbonyolítani, sem a sütést, sem az elfogyasztását. Ilyenkor elég jó választásnak tűnik – és divatos is – a muffin.

Éppen előtte pár nappal vettem meg azokat a helyes kis muffinformákat, amelyek úgy néznek ki, mint a muffinpapír, de szilikonból vannak, ezért nagyon kényelmesek és még szép színesek, mutatósak is. Egyszer régebben láttam ilyet, akkor nem vettem, később meg sokszor kerestem, nem találtam. Most végre megvan. Eddig csak mini muffinformám volt, az a szokásos, 12 db egyben fajta. Egy garnitúrában nyolc darab volt, és ha már … akkor két adagot vettem. És ha nem így lett volna, akkor valószínűleg le sem írnám ezt, de az is lehet, hogy nem ilyenre sütöttem volna.

A receptet, amit találtam, csak egészen kicsikét módosítottam. Annyira egyszerű recept, tulajdonképpen egy kevert joghurtos sütemény. (Azt hiszem, ez már nem annyira divatos, mint néhány évvel ezelőtt, de talán nem merült még teljesen feledésbe.) Azért remélem, többen is emlékeznek: ennél mindenhez – majdnem – a joghurtos pohár a mérce, ezért gyerekek is előszeretettel készítették.

Két egész tojást habosra kevertem fél pohár kristálycukorral, majd egy pohár joghurtot – itt az eredeti recepttől eltérően nem natúr, hanem málnás ivójoghurtot használtam – és fél pohár étolajat kevertem hozzá. Ezután adtam hozzá két pohár lisztet, amibe egy csomag sütőport és egy csipet sót kevertem. A végén hozzákevertem kb. kétharmad tábla étcsokoládét, amit előzőleg a reszelő nagyobb lyukú részén reszeltem le.

A formákat ecset segítségével kiolajoztam, és az összekevert masszát szétosztottam bennük. Mindegyik tetejére egy fél kocka csokit tettem.

A sütőben kb. 35 perc alatt sültek meg, ezt a szokásos tűvel ellenőriztem, amikor a tűre már nem ragadt a tészta, késznek nyilvánítottam.

Mivel a málnás joghurt önmagában sem volt túlságosan erőteljes (mű)ízű, a kész muffinon is éppen csak halványan lehetett érezni, és ez éppen így volt jó.

Erre a receptre úgy találtam rá, hogy volt egy kis időm, ezért benézegettem néhány olyan oldalra, ahova máskor is szoktam. Csak úgy, mivel már jó ideje nem tettem. Ezek között legtöbb az orosz nyelvű. (Ha csak kevés időm van, akkor természetesen inkább a magyarokat nézem meg.)

És megláttam ezt, és azonnal tudtam, hogy megvan a lehető legjobb ötlet a másnapi ebédhez. Éppen már kivettem a fagyasztóból egy egész csirkemellet, már ki is engedett, a hűtőben pedig régóta várt valami csudajó felhasználási módra egy üvegecske kapribogyó.

A csirkemellet a csontról levágtam – az levesbe kerül – bőrét is lenyúztam. A kapott kész szép darab filét lapjában kettévágtam, tehát négy szelet hús keletkezett, ez kettőnknek éppen elég. Megsóztam, egy kevés borsot is tekertem rá. Mindkét oldalukat lisztbe mártottam, majd kevés olajon pár perc alatt addig sütöttem, míg a lisztes kéreg megpirult, addigra biztosan át is sül, de nem szárad ki a hús. Félretettem, igyekeztem melegen tartani.

A serpenyőben maradt kevés olajra és a benne lévő odasült lisztdarabkákra rálocsoltam egy kevés – úgy három evőkanál – fehérbort, és felforraltam, kissé besűrítettem. Kb. két teáskanálnyi kapribogyót felvagdostam. Egy kanálnyi vajat tettem még a serpenyőbe, hozzátettem a kapribogyót, átkevergettem, majd egy maréknyi felvágott petrezselyemmel is elkevertem. Meglocsoltam egy kevés citromlével, még egyszer felforraltam. El is készült az étel: a hús és a mártás.

Köretként sült karfiolt csináltam mellé. A karfiolt a szokott módon sós vízben megfőztem, nem túl puhára. Ezután kevés olajon többször átforgatva, rázogatva barnásra sütöttem.

Tudom, manapság nagy szégyen nem ismerni az olasz konyhát, nekem bizony komoly elmaradásaim vannak ebben. Miután ezt a csodás (és újra csak egyszerű és finom) ebédet megcsináltam, rákerestem a neten, kíváncsi voltam, hogy egyáltalán mi ez, és milyen lehet az autentikus recept. Nos, a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb magyarázat, hogy ez egyfajta olasz rántott hús. És mint a népszerű ételeknek általában, ez is többféle változatban létezik, pl. parmezánnal, tojással is bevonva sütik a húst. A neve is néhány helyen piccataként szerepel. És különböző húsokból is készül, bár leggyakoribb a csirkemell, és éppen ilyen mártással.

Az, hogy karfiolt ettünk mellé, csak véletlen volt, mert éppen azt vásároltam előzőleg, és úgy gondoltam, illik hozzá, meg persze szeretjük, azért vettem. De örültem, mikor azt is láttam, hogy több helyen pl. brokkolit javasoltak ehhez a csirke picattához.