àlabeck

Mivel nálam mindig a hús és zöldség párosítás a nyerő, ha éppen fogyni szeretnék egy kicsit, ilyenkor többnyire ennek jegyében állítom össze az étrendemet.

Mostanában volt a már többször is elkészített csirkecomb cukkinivel (tepsiben). Szintén jól bevált a hasábburgonya módra sült sárgarépa, ami most éppen csípős sült csirkeszárnyakkal került az asztalunkra.

Egyáltalán nem akarok átnyergelni, nem lesz ebből fogyókúrás blog, csak éppen követem a mindennapjaimat, ahogyan máskor is. Gondolom, mindenki, aki könnyen szed föl magára pár kiló túlsúlyt, de nem szeretné megvárni, míg abból pár tíz kiló lesz, jól ismeri a kicsit kímélős étrend trükkjeit. Én erről már többször is írtam néhány szóban, most is csak a – szerintem – lényeget ismétlem el, csak hogy ne kelljen keresgélni. Ezeket persze nem én találtam ki, hanem olvastam a számomra mérvadó szakemberek tollából: általános jelenség, hogy a fogyás iránti érdeklődés, a fogyókúra elkezdésének elhatározása rendszerint tél végén éri el a csúcspontot. Valóban, legtöbb esetben tél végére alakul ki az a néhány kg-os testtömeg többlet, amivel tavasszal, az elmúlt évben még jól álló fürdőruha felpróbálásakor történik meg a szembesülés. Ez az az egy-két kiló, amiből 10 év alatt 10–12 kg lesz. … A diétában a legfontosabb az energiabevitel csökkentése, hosszú távú kezelés során napi 1200–1500 kcal-ra.

Igaz, hogy a kalóriaszámolás eleinte elég macerás, de később már elég jól lehet tudni, hogy kb. milyen étel mennyit tartalmaz. És elég is a kb., mert nagyon jó mérce, hogy mondjuk két hét után elkezdünk fogyni vagy nem. Ha nem, csökkenteni kell, ha netán túl gyorsan, egy kicsit meg kell emelni az elfogyasztott mennyiséget.

Eredményes és tartós testsúlycsökkenést csak komplex kezeléssel lehet elérni. Ebben alapvető a diéta, de a diéta betartásához és az eredményességhez szükséges az életmód megváltoztatása is, melyet magatartás- vagy viselkedés-terápiának is szoktak nevezni. Rendkívüli fontosságú a fizikai aktivitás növelése, mert az energialeadás döntően csak ezen a módon biztosítható.

Én eredetileg valahol egy táblázatban találtam, hogy az én méretemhez kb. 1200 kcal – kilokalória, amit csak kalóriának szoktunk becézni – a megfelelő napi adag.

És itt említem meg, hogy nem feltétlenül kell a majonézt a legfőbb mumusnak tekinteni, minden attól függ, hogy mit és főleg mennyit eszünk még azonkívül.

Példaként a majonézes répasaláta virslivel egy adagjának számítása:

Sárgarépa, 150 g             60 kcal
Tejföl (12%), 90 g          135 kcal
Majonéz, 20 g                150 kcal
Virsli, 100 g                   240 kcal
Összesen                   590 kcal

És egészen természetes, hogy „egy kicsi mozgás” nélkül nem nagyon jól megy a diéta sem. Bár a fogyás leginkább csak az étrenddel érhető el, szerintem a mozgás nagyon fontos a jó közérzethez és a jó formához is – a szó minden értelmében.

Én a sok éve gyakorolt (nagyon nem szeretem azt a kifejezést, hogy „milyen sportot űzöl?") callanetics helyett különböző okokból tavaly más mozgásformára váltottam, de mindkettőt szívből tudom ajánlani minden lánynak-asszonynak. Sok szempontot kell figyelembe venni a választáshoz, lényeg, hogy valami mégis legyen, ha más nem, rendszeres séta, gyaloglás. (Nem is beszélve örök kedvencemről, az úszásról, amit jó szívvel ajánlanék mindenkinek, nemtől és kortól függetlenül.)

Azok a fránya fölös kilók, amilyen gyorsan föl tudnak rám ugrálni, olyan nehézkesen, lassan tudok tőlük megszabadulni – ha egyáltalán. Ezért sokszor nekifutok, nem „fogyókúrának”, csak legalább próbálom csökkenteni a megevett kalóriamennyiséget. Ilyenkor azzal biztatom magam, hogy minden apró lépés számít. Ennek jegyében például ilyesmiket főzök, eszem:
 

Majonézes-tejfölös répasaláta

Jól bevált dolog, kisebb változtatásokkal is el lehet készíteni, például egyszer egy kis hússal, máskor retekkel keverve. Gyakran van itthon répa, szívesen veszek többet, mint ami éppen az akkor tervezett ételhez kell, megfelelően becsomagolva sokáig eláll a hűtő aljában. És nem utolsósorban nem drága és egészséges.

Most is fokhagymával kezdtem, négy kisebb gerezdet összenyomtam, megsóztam, hogy legyen egy kis ideje állni, ezalatt picit csökken az ereje (és a szaga).

Három elég nagy répát meghámoztam, finomra reszeltem, a fokhagymára tettem. Egy pohár tejföllel és két evőkanálnyi majonézzel jól összekevertem. (Ez szinte teljesen az eredeti orosz változat.) Petrezselyemmel is megszórtam, végül azt is inkább elkevertem vele. Sült virslivel volt belőle ebédem – a párom kenyeret is kapott hozzá.
 

Tarjacsontleves sok zöldséggel

Ilyenféle levest csinálok leggyakrabban, amikor csirkecombokat kicsontozok, abból is elteszem a csontot, ugyanígy a tarjából is. És mindenféle zöldséggel készül belőle a gezemiceleves, illetve ahogy már többször megírtam, ami éppen van, abból. Ha nincs friss, akkor fagyasztottból. Most főleg sárga hüvelyű zöldbab volt benne, és mivel „normális” leveszöldségem éppen nem volt, ún. mexikói keverékkel pótoltam ki. Minimális sűrítéssel, nokedli nélkül ez is megfelel diétásnak.
 

Maradék tepsis zöldségből

Még egy ebéd kerekedett a kelbimbó és répa együtteséből, ami már lesütve maradt meg. A hús, ami mellé volt, elfogyott. Úgy változtattam át, hogy megpirítottam egy nagy fej felkockázott hagymát, azon két szál felkarikázott virslit, és aztán a zöldséget. Kevergetve átsütöttem, amitől túl szép nem, de elég jó lett.

(A virsli nálam mindig jó gyors megoldásként, ha húsra hasonlító valamit szeretnék. Ezért általában van a mélyhűtőben, persze nem a legvacakabb fajta. Hiszen nem kell sok belőle, csak jelképesen.)

Főleg azért számoltam be ezekről az egyszerű kajákról, hogy ha van valaki, aki hasonló cipőben jár, talán jól jön egy-két ötlet. Én is szívesen fogadnék ilyesmit, hiszen attól még, hogy fogyós, kímélős, lehet változatos.

Lesz még folytatás is, messze nem értem még el a célt ...

Egy remek lakberendezős blogon most azt a kérdést tették föl néhány gasztrobloggernek, hogy van-e helye, vagyis kell-e tévé, laptop, ilyesmi a konyhában.

Illetve, hogy a hagyományos, szakácskönyvből/sajátgyűjtéses mappából főzés ideje lejárt, és a modern nő/férfi már szinte csak különböző főzős műsorokból és laptopból süt-főz?

Úgy láttam, hogy alapvetően a vélemények nem nagyon tértek el egymástól – szerintem szerencse, ez azt jelenti, hogy nem gépiesedett el a főzés, akik szeretik csinálni, továbbra is kreatív tevékenységként fogják fel. És ezen nem változtat, hogy a családnak szüksége is van rá.

Azt hiszem, végül ez a körkérdés nem a konyha berendezéséről szólt, hanem inkább a főzés és a konyha lelkéről. De érdemes megnézni a blog többi bejegyzését is, azok sem kevésbé sokoldalúak.

Akinek van véleménye a korszerű főzés, receptkeresés, gyűjtés és felhasználás módjairól, kérem, ne habozzon megosztani velünk.

Bevásároltam a gyógyos, vagy bio, vagy nem is tudom, minek nevezzem, boltban. Sok dolgot vettem, például hajdinát is. Kicsit túlzott volt a választék, sokáig olvasgattam a zacskókat, hogy vajon mi lehet a különbség egyik és másik között. Nem nagyon jöttem rá, talán csak a gyártó/csomagoló cég más. Ami biztos, volt natúr és pirított is. Én ez utóbbit választottam, gondolom, jobban, egyenletesebben tudják pirítani, mint én a serpenyőben.

És utána nekiálltam receptet keresni hozzá, mert nem csak úgy magában akartam, köretnek, hanem valami érdekesebbet. És nem mellékesen gondoltam, hogy a Limara által kiírt VKF-témához, nevezetesen a gabonához is kapcsolódik, talán olyan, amit nem mindennap főzünk. (Igaz, a hajdina tulajdonképpen nem is gabona, de gondolatban mégis legtöbbször oda soroljuk.)

Ha köret, de mégis egy kicsit többet akarunk belőle kihozni, akkor a legkönnyebb, de mégis nagyon jól bevált, ha gombát keverünk hozzá. Persze megpirítva, és még jobb, ha egy kis hagyma is van mellette.

Végül sikerült éppen olyat találni, amilyet akartam. Majdnem pontosan a leírás szerint csináltam meg. 

Egy bögre, azaz negyed kiló hajdinát megmostam, beáztattam – enélkül is jó, éppen csak így gyorsabban fő meg. Apróra vágtam két közepes fej hagymát és egy nagy sárgarépát. Felvágtam kb. egy centis kockákra egy csirkemellet (~30 dkg) és 15 dkg gombát.

Pár szelet (talán 5 dkg) füstölt szalonnát forró serpenyőben megpirítottam. Továbbra is erős lángon hozzátettem a répát, kevergetve pirítottam, aztán ugyanígy a hagymát is. Mivel éppen volt itthon, felvágtam még egy szál zöldhagymát is, azt is hozzátettem. Ezután a csirkehús következett, és amikor az is megpirult, akkor a gomba. Amint elkezdett levet engedni, kisebbre vettem a lángot, hozzákevertem a hajdinát. Ráöntöttem annyi vizet, hogy egy picit több legyen, mint ami éppen ellepi. (Ha nem lett volna beáztatva, akkor bő kétszeres mennyiségű víz kell hozzá.) Megsóztam, lefedtem, és egészen kis lángon főztem, míg az összes vizet „megitta”.

Inkább kevesebb vizet tegyünk hozzá egyszerre, ha nem puhult volna még meg amikor az elfő, lehet később pótolni, de ha túl sok, akkor szétázik, ami biztosan nem jó.

Már régen rájöttem, hogy ha magában nem is rajongok a hajdináért, csak éppen megeszem, lehet úgy elkészíteni, hogy kellemesebb legyen. Ez az étel viszont nem csak éppen kellemes, hanem nagyon is jó volt. Ez az adag kettőnknek két napra bőségesen elég volt, és igazán szívesen ettük a második napon is.

Azt akartam mondani az elején, hogy ez olyan étel, mint a plov, csak rizs helyett grecska (a hajdina orosz beceneve, amit bőven megérdemel, hiszen ott gyakran kerül az asztalra, legtöbben szeretik is) van benne. De ezt mégsem kellene írni, nem mindenki érti. Ráadásul fölfedeztem, hogy a plovról még nem is írtam, csak éppen valamikor említettem, hogy az is rizses hús – más népeknél.

Jó ideje hevert már itthon, várva, hogy merjek vele valamit kezdeni. És bár elolvastam egy csomó receptet, amihez ilyet használtak, volt közte saláta, leves, sokféle főétel, zöldséggel, káposztával, mégsem szántam rá magam eddig. Bizonyára az is közrejátszott ebben, hogy nem csak nem főztem, de nem is ettem még ilyet. És ezért nem is tudtam, hogy milyennek kell lennie készen. De most vettem egy nagy levegőt, és szombaton megcsináltam. Nem is gondoltam arra, hogy valami autentikus kínai legyen, azt én nem eléggé ismerem ahhoz, csak annyit akartam, hogy jellegében kicsit hasonló, mert talán az illik hozzá.

Először a hozzávalót készítettem el: egy kisebb csirkemellet csíkokra vágtam, wok hiányában serpenyőben pirítottam, kevés, de forró olajon. Curryvel, borssal fűszereztem. Másik edényben egy előregyártott, fagyasztott zöldségkeveréket sütöttem-pároltam. Én szeretem ezeket a keverékeket, mert ennyiféle alkotórészt – és mindegyikből csak keveset – egyébként nem tudnék összeszedni. Ez most ún. indonéz wok keverék volt. Nem túl puhára pároltam, szójaszósszal ízesítettem. Végül a húst és a zöldséget összekevertem, együtt még kissé átpirítottam.

Közben már felforraltam a vizet a tésztához – az egyszerűség kedvéért vízforralóban – és a 25 dkg tésztát egy lábosba fektetve ezzel leöntöttem. Olvastam olyat is, hogy langyos vízben kell áztatni, de olyat is, hogy forróban. Gondoltam, nagy baj nem lehet, ha forró a víz, legfeljebb rövidebb ideig ázik, míg megpuhul. Ezt villával ellenőriztem közben, így kb. 10 perc kellett hozzá. Akkor a még rajta maradt vizet leöntöttem, és megpróbáltam nagyjából felvagdosni a tésztát, ami egyébként úgy látszott, hogy egy darabból van az egész, föltekerve. Megkóstoltam, jó alaposan meglocsoltam szójaszósszal, és tálaltam.

Az biztos, hogy legközelebb már könnyebben szánom rá magam, hiszen az egész étel nagyon jó lett, úgy, ahogy volt.