àlabeck

Többször ajánlottam már a sárgarépát, hiszen sokféleképpen elkészíthető – ha talán nem is annyira, mint a káposzta – és olcsó, egészséges, jó. Mostanában olyanokat, akkorákat lehet venni a piacon, hogy egészen elképesztő.
(Tegnap vettem két csomag vegyes zöldséget, miután megtisztítottam, feldaraboltam a sárgarépát, lemértem, éppen egy kiló volt. A fehérrépa sem volt csúnya, csak kevés, vagyis egyáltalán nem arányosan volt összerakva a vegyes csomag.)

Azt is emlegettem már, hogy szeretek mindenféle rakott ételt, rakosgatok is, sokfélét, sokféleképpen. És azt is szeretem, ha van tartalék a fagyaszóban. Hát ez az ebéd eszerint állt össze. A mélyhűtőből elővettem egy dobozka (tehát nem valami nagy adag) pörköltnek elkészített, rizzsel összekevert darált húst. Bő fél kiló megtisztított sárgarépát kis hasábokra, julienne-re vágtam/gyalultam. Serpenyőben kevés olajon pirítottam, pároltam, több részletben, de egyszerre csak nagyon pici vizet adogatva hozzá, amíg megpuhult.

Aztán egy jénai tál aljára terítettem a fele répát, rá a rizses darált pörköltet, rá a többi répát. (Több réteg most nem telt ki belőle, kétszemélyes adag.) A tetejére tejfölt kentem, a sütőben átsütöttem. Nekünk nagyon ízlett. Talán másnak is megtetszik az ötlet.

Mármint a Sztroganov módra készült marhahúsból (boeuf Stroganoff, vagyis бефстроганов).

Ezt egy orosz képkereső oldalon találtam. Nekem nagyon tetszik, hogy a bébiételeket gyártó cég országonként alkalmazkodik a választékával, és a picik étlapjára is fölveszi a helyi nemzeti ételeket.

Ez pedig az a javából!
 

Nem egészen új recept itt a blogon a sztroganov (igen, szerintem magyarul így kell átírni a cirill betűs строганов szót, nem úgy, hogy Stroganoff, és azért kis kezdőbetűvel, mert ebben az esetben nem a családnévre, hanem csak az ételre gondolok), ami tulajdonképpen egy mártásos apróhús. Az eredetéről már írtam korábban, ahogy arról is, hogy marhahúsból, egész pontosan bélszínből kellene csinálni. Ez a hús nem igényel hosszas főzést, éppen ellenkezőleg, nem is szabad sokáig sütni, csak pikk-pakk megpirítjuk, kész. Manapság már elterjedt más húsokból is, olyanokból amelyeknek szintén elég egy hirtelen sütés. Az étel lényegét ezenkívül a mártás adja. Megfőztem már csirkemájból is, pulykahúsból is. Most csirkemell volt soron.

Egy nagyobbacska kicsontozott csirkemellet csíkokra vágtam – kb. 4×1 cm – már amennyire ezt a csirkemell formája lehetővé teszi. 30 dkg csiperkegombát jól megmostam, földaraboltam. Egy kis maréknyi szárított vargányát beáztattam.

Először a gombát sütöttem meg nagyon kevés olajon, egy akkora lábosban, hogy végül majd minden beleférjen. Nem sóztam és erős lángon sütöttem, persze azért így is enged levet. Az időközben megpuhult szárított gombát is hozzátéve addig kevergettem, amíg elfőtt a lé, és a gomba pirulni kezdett.

Ezután a hús következett. Egy kis „csalásként” tettem a serpenyőbe egy darab jó húsos kolozsvári szalonnát is, ami annyira nem volt zsíros, hogy kellett alátenni egy pici olajat is. Ezen pár perc alatt megpirítottam a csirkemell-csíkokat, majd a gombához tettem.

Két közepes fej hagymát felvágtam, úgy, hogy hosszában, majd keresztben is félbe, aztán hosszirányban szeleteltem. Aranybarnára pirítottam, aztán hozzákevertem két evőkanál paradicsompürét és egy bő evőkanál mustárt. Ezzel is sütöttem egy kis ideig, majd három közepes darab, kicsire vagdalt – természetesen saját készítésű – kovászos uborka következett. Megszórtam egy kanál liszttel, aztán fölengedtem két deci tejszínnel, összeforraltam. Az egészet a gombához-húshoz kevertem, beletettem még pár kanál (12%-os) tejfölt is. Végül még pár löttyintés fehérborral (rizlingszilváni – távolról sem vagyok borértő, ezért elég ennyi) is hígítottam, ízesítettem. Végül – mivel nemrég vettünk cserépben szép csilipaprikát, de sajnos elkezdett tönkre menni – belevágtam még két csilit, amelyekről utóbb kiderült, hogy teljesen szelídek, picit sem csípősek.

És ezúttal a klasszikus köretet választottam hozzá, hajdinát. Ahogy a készítését már régebben is megírtam, először forró vízzel, szűrőben jól megmostam, aztán szárazon addig pirítottam, míg pattogni kezdett. Kétszeres mennyiségű vízzel fölengedtem, mikor fölforrt, kikapcsoltam alatta a tűzhelyet. Idáig már előző este megcsináltam, másnapra az egész folyadékot beszívta, meg is puhult. Amikor a hús elkészült, a hajdinát úgy melegítettem meg, hogy egy fél pohár sós, forró vízzel elkevertem, felforraltam, ezt a kevés vizet még gond nélkül „megitta”, így végül kellően pergős lett.

Valahogy most már nem is értem, hogy miért nem szerettem én „annak idején”, régen, a „grécskát” (гречка). Így elkészítve jó. Vagy én változtam, vagy az alapanyag hajdina. Vagy mindkettő. Szerencsére a párom is így van vele, és egyébként is, ő is úgy gondolkozik, hogy nem lehet egy életen át csak krumplit enni.

Akárhogy is, ha nem is érvényesül már annyira a zöldségeknél-gyümölcsöknél a szezonalitás jelentősége, mint valaha régen, én mégis mindig úgy érzem, hogy abból kell főznöm valamit, aminek éppen „itt az ideje”. Talán az egyik legjobb példa éppen a káposzta, hiszen az mindig is volt egész évben, mert jól eltartható. (A savanyítottat most nem is említem, az külön fejezet.) De a friss, új fejes káposzta mégis egy kicsit más: gyengébb, mégis ropogósabb, zöldebb – nem tudom jobban kifejezni – frissebb. És nem utolsósorban egészséges is, jó is, ráadásul még olcsó is.

Tehát évről évre megfőzöm a kedvenc káposztás ételeinket. Csak emlékeztetőként elmesélek belőle néhányat.

A majonézes, sárgarépás káposztasaláta ezúttal sonkába csomagolva sütött lazac körete volt. A saláta öntetét igyekeztem egy kicsikét „lájtosabbra” venni, persze nem annyira, hogy ne legyen benne majonéz, hiszen az fontos, csak jócskán hígítottam alacsonyabb zsírtartalmú tejföllel. És hogy ennek ellenére ne legyen íztelen, mustárt, citromlevet egy kicsit többet tettem bele.

Ez a sonkás lazac is ismétlés, a fűszerezésében volt más, mint előzőleg. Most a lazacdarabokat sóval-olajjal eltett, aprított bazsalikommal (ugyanúgy tettem el,  mint a medvehagymát) kentem be, úgy csomagoltam a sonkába. És aztán a bevált módon, a csomagocskákat a „nyitott” felükkel lefelé, kevés olajjal megspriccelt serpenyőben gyorsan megsütöttem.

A saláta másik feléhez pedig egy-két nappal később – egyáltalán nem árt neki egy kis állás a hűtőben – leveles tésztába burkolt virslit ettünk. Ezúttal a tésztát szezámmaggal is megszórtam, ez is nagyon kellemes, további ízzel gazdagította az ételt.

A következő a lehető legegyszerűbb káposztafőzelék. Most még a „feltétet” is lusta módon oldottam meg. Volt itthon egy nagyon jó kis füstölt, de nem száraz kolbász. Ezt együtt főztem meg a káposztával, menet közben húztam le a bőrét, miután már főtt annyit, hogy egyben maradt, szerencsére nem esett szét. Aztán külön edényben egy pici hagymát pirítottam, pirospaprikával megszórtam, a káposztához kevertem. Végül kevés liszttel elkevert tejföllel behabartam. Ebbe a habarásba kevertem a friss fűszereket is; aprított borsikát, kaprot, oregánót. Jól összeforraltam, és már lehetett is tálalni a kolbásszal együtt.

És persze nem maradt el idén sem a húsgombócos – nem töltött – nyári káposzta. Most az elég bőséges, szokásos fűszerek, a fokhagyma és kapor mellé belefőztem egy szép nagy, de apróra vagdalt tormalevelet is. Igaz, az eredeti tervem az volt, hogy a töltelékeket csomagolom tormalevélbe. Ezt már jó ideje tervezem, bár nem az ilyen káposztához. A húsgombócok kevert darált húsból készültek, főtt rizzsel, tojással, sóval, borssal, fokhagymával, kaporral és egy pici lila hagymával ízesítve.
(Nálunk, a kertben szép tormaleveleket sikerült termesztenünk, tormát nem. A levélnek is van íze, szükség van rá a vizes uborkához is, tehát beletörődtem, hogy többek között ehhez sem értünk a kertben, legalább levél van, az is jó. Sajnos, a csigák is szeretik.)

Egy nagyon laza rántással sűrítettem, abba is tettem fokhagymát, amit kevés olajon átforgattam, rászórtam egy kanál lisztet, majd a további kaprot meg a tormalevelet. Vízzel engedtem föl, úgy tettem óvatosan a gombócos káposztához. Tejfölt a tányéron tesz rá mindenki ízlése szerint. Most kissé hígra sikeredett, de az sem baj, kanállal ettük. A tormaleveles plusz ízesítés nagyon bevált, kellemes volt.

És mivel még mindig tele van minden piac és bolt a még mindig friss és olcsó káposztával, biztos vagyok abban, hogy a káposztás ételeink sora még nem ért véget, aztán meg következik a savanyú káposzta. Legalább van valami jó is a télben, ha már nem lehet mindig nyár.

Miután az előző étel a feladatként megadott alapanyagokból csak kis falatkákból állt, gondoltam, miért ne legyen még ebéd is belőle. Különösen, hogy nagyon törtem a fejem, hogy mit főzzek szombaton, és ehhez minden hozzávaló adott volt.

A tengeri halból készült filé persze a fagyasztóban, a többi pedig a hűtőben. A körethez volt még három pici cukkini és két padlizsán. Ezeket kis kockákra vágtam. Felvágtam még két közepes hagymát is. Külön-külön mindegyiket átpirítottam, majd együtt egy nagyobb edénybe raktam.

Egy kb. ötdekás darab sajtot finomra megreszeltem, nagyjából ugyanannyi prézlivel elkevertem.

A halat még előző este kivettem a fagyasztóból, megszórtam kevés fokhagyma-granulátummal, leöntöttem tejjel. Így tettem a hűtőbe, hogy ott engedjen ki.

Aztán a cukkini-padlizsán-hagyma keveréket a sütőbe tettem grillezni. A haldarabokat pedig bepaníroztam liszt- tojás és sajtos prézlibe és megsütöttem. A körethez az utolsó öt percre belekevertem egy apróra vágott piros csilipaprikát. (A napokban vettem két cseréppel, kétfajtát, amit aztán kiültettem a virágok közé. Hiszen szépek is, nem csak jók.) Tálalásnál pedig még rátettem néhány csík aszalt paradicsomot.