Akárhogy is, ha nem is érvényesül már annyira a zöldségeknél-gyümölcsöknél a szezonalitás jelentősége, mint valaha régen, én mégis mindig úgy érzem, hogy abból kell főznöm valamit, aminek éppen „itt az ideje”. Talán az egyik legjobb példa éppen a káposzta, hiszen az mindig is volt egész évben, mert jól eltartható. (A savanyítottat most nem is említem, az külön fejezet.) De a friss, új fejes káposzta mégis egy kicsit más: gyengébb, mégis ropogósabb, zöldebb – nem tudom jobban kifejezni – frissebb. És nem utolsósorban egészséges is, jó is, ráadásul még olcsó is.
Tehát évről évre megfőzöm a kedvenc káposztás ételeinket. Csak emlékeztetőként elmesélek belőle néhányat.
A majonézes, sárgarépás káposztasaláta ezúttal sonkába csomagolva sütött lazac körete volt. A saláta öntetét igyekeztem egy kicsikét „lájtosabbra” venni, persze nem annyira, hogy ne legyen benne majonéz, hiszen az fontos, csak jócskán hígítottam alacsonyabb zsírtartalmú tejföllel. És hogy ennek ellenére ne legyen íztelen, mustárt, citromlevet egy kicsit többet tettem bele.
Ez a sonkás lazac is ismétlés, a fűszerezésében volt más, mint előzőleg. Most a lazacdarabokat sóval-olajjal eltett, aprított bazsalikommal (ugyanúgy tettem el, mint a medvehagymát) kentem be, úgy csomagoltam a sonkába. És aztán a bevált módon, a csomagocskákat a „nyitott” felükkel lefelé, kevés olajjal megspriccelt serpenyőben gyorsan megsütöttem.
A saláta másik feléhez pedig egy-két nappal később – egyáltalán nem árt neki egy kis állás a hűtőben – leveles tésztába burkolt virslit ettünk. Ezúttal a tésztát szezámmaggal is megszórtam, ez is nagyon kellemes, további ízzel gazdagította az ételt.
A következő a lehető legegyszerűbb káposztafőzelék. Most még a „feltétet” is lusta módon oldottam meg. Volt itthon egy nagyon jó kis füstölt, de nem száraz kolbász. Ezt együtt főztem meg a káposztával, menet közben húztam le a bőrét, miután már főtt annyit, hogy egyben maradt, szerencsére nem esett szét. Aztán külön edényben egy pici hagymát pirítottam, pirospaprikával megszórtam, a káposztához kevertem. Végül kevés liszttel elkevert tejföllel behabartam. Ebbe a habarásba kevertem a friss fűszereket is; aprított borsikát, kaprot, oregánót. Jól összeforraltam, és már lehetett is tálalni a kolbásszal együtt.
És persze nem maradt el idén sem a húsgombócos – nem töltött – nyári káposzta. Most az elég bőséges, szokásos fűszerek, a fokhagyma és kapor mellé belefőztem egy szép nagy, de apróra vagdalt tormalevelet is. Igaz, az eredeti tervem az volt, hogy a töltelékeket csomagolom tormalevélbe. Ezt már jó ideje tervezem, bár nem az ilyen káposztához. A húsgombócok kevert darált húsból készültek, főtt rizzsel, tojással, sóval, borssal, fokhagymával, kaporral és egy pici lila hagymával ízesítve.
(Nálunk, a kertben szép tormaleveleket sikerült termesztenünk, tormát nem. A levélnek is van íze, szükség van rá a vizes uborkához is, tehát beletörődtem, hogy többek között ehhez sem értünk a kertben, legalább levél van, az is jó. Sajnos, a csigák is szeretik.)
Egy nagyon laza rántással sűrítettem, abba is tettem fokhagymát, amit kevés olajon átforgattam, rászórtam egy kanál lisztet, majd a további kaprot meg a tormalevelet. Vízzel engedtem föl, úgy tettem óvatosan a gombócos káposztához. Tejfölt a tányéron tesz rá mindenki ízlése szerint. Most kissé hígra sikeredett, de az sem baj, kanállal ettük. A tormaleveles plusz ízesítés nagyon bevált, kellemes volt.
És mivel még mindig tele van minden piac és bolt a még mindig friss és olcsó káposztával, biztos vagyok abban, hogy a káposztás ételeink sora még nem ért véget, aztán meg következik a savanyú káposzta. Legalább van valami jó is a télben, ha már nem lehet mindig nyár.
Utolsó kommentek