àlabeck

Egyszerűen csak megláttam egy boltban, hogy szép és megfizethető a padlizsán. Ezzel el is kezdtem a „szezont”, amiről már régebben elmélkedtem, hogy tulajdonképpen már évek óta nem is létezik. Hiszen nagyon szeretjük a padlizsánt, és jó sokféleképpen lehet elkészíteni.

Csirkemell-szeleteket befűszereztem, de csak egyik oldalukon, mert a szárított fűszerek könnyen megégnek. Így előbb a nem fűszerezett felüket sütöttem meg, azután a másikat egészen rövid ideig. Jénai tálba raktam a szeleteket egymás mellé.

A két karcsú padlizsánt kockára vágtam. Egy nagyobb fej felkockázott hagymát olajon kissé megpirítottam, rátettem a padlizsánt, addig pároltam, míg megpuhult.

A hagymás padlizsánt a hússzeletekre halmoztam, néhány kanál tejföllel megkentem, sütőbe tettem 180 fokra.

Kb. 20 perc után – amikor a tál alján sistergett a kevés folyadék – reszelt sajttal megszórtam. További 10 percig sütöttem, míg a sajt szépen rápirult.

A tél végi vitaminéhség – pedig mi az átlaghoz képest sok zöldséget-gyümölcsöt eszünk télen is – tört rám ismét, amikor bevásároltam egy jó nagy zacskónyi sárgarépát. (Mindezt annak ellenére, hogy éppen csak pár napja fogyasztottunk el egy jégsalátából, uborkából és főleg a színe kedvéért egy piros színű paprikából álló nagy tál salátát.)

A már régebben is kipróbált koreai répasalátát csináltam belőle, szép nagy adag lett, igen-igen csípős is. Így, ahogy van is finom, például sült hús mellé, de én önmagában és zsíros kenyérrel is megkóstoltam. Mégis úgy éreztem, hogy így bizony soha nem fog elfogyni.

Tehát – mint előzőleg – most is csináltam belőle egy réteges salátát, nem pontosan úgy, mint akkor.

A tál aljára már kentem egy kis salátaöntetet. (Ez most egy boltban, francia napok alkalmából, készen vett öntet volt, éppen csak egy kevéske volt már a flakon alján.) Rá egy réteg répa került, erre kis darabkákra vágott pulykasonka. Ezután juienne-re gyalult kígyóuborka, majd főtt tojás, szintén gyalulva. Újabb salátaöntetes kenés, majd ismételtem a rétegeket. Eddigre már kezdett bomba jellegű lenni. A tetejére tojás került és néhány pötty majonéz.

Nemcsak a formája, hanem a csípőssége miatt is kiérdemelte a bomba nevet, bár így megrakva már távolról sem volt annyira erős, mint önmagában. Inkább kellemesen vegyes, savanykás és édes, csípős és lágy ízvilágú.

Hát ilyet még eddig nem főztem. Ragulevest igen, gyakran. Tárkonyosat is. De vadból? Azt még nem. Vadat egyáltalán, ha jól emlékszem, egyszer, pörköltnek, szabad tűzön, és nem egyedül, hanem társasággal.

Most meg kaptam egy adag szarvascsontot. Igaz, aki adta, előbb megkérdezte, vállalom-e, tudok-e vele valamit kezdeni. És úgy döntöttem, majd csak lesz valami, talán hasonló csontos gezemice leves, amilyet szoktam.

Először is néhány váltott vízben való áztatás után – hogy a vért kimossam – föltettem főni a csontokat. (Az azért látszott már így is, hogy valamennyi hús is van rajta, anélkül nem szórakoztam volna vele.) Másféle csontoknál is leöntöm a levét, amikor először fölforr, nem a csúnya szürke habot kanalazom le, sőt még le is öblítem a csontokat, a fazekat. Ebben az esetben kétszer ismételtem ezt a műveletet. Ekkor még nem találtam ki, hogyan is fogom befejezni ezt a levest, de az nem volt kérdés, hogy meg kell főzni...

Azután már tiszta vízben, alacsony fokozaton, lassú forrással rotyogtattam addig, amíg egy villát valamennyire a húsba tudtam szúrni. De azért, hogy legyen addig is valami íze, amikor felforrt, szórtam bele vagy két kanál zöldséges ételízesítőt.

Közben megtisztítottam, kockára vágtam egy adag – amit összerakva, dobozban árulnak, van benne sárgarépa, fehérrépa, karalábé, zeller, hagyma – leveszöldséget. Ezt kevés zsíron (liba, csirke vegyesen) átpirítgattam.

A csonton elég puhára főtt húsokat levágtam-kapargattam, vagyis kicsontoztam. Így mindjárt kiderült, hogy nem is olyen kevés az a hús, valamint hogy egy jóval kisebb fazék is elég. A húsdarabkákat az előkészített zöldséghez raktam, rászűrtem (a csontszilánkok miatt kellett szűrni) a levet, amiben a csontok főttek, aztán megsózva együtt főztem még tovább. Úgy alakult, hogy csak másnap akartam befejezni, ezért félretettem hűlni. A következő napon, vásárlás közben végre rájöttem, hogy – szerintem – mi hiányzik még hozzá. Tehát vettem 30 dkg laskagombát. Azt felvágtam, ledinszteltem, rátettem kb. két teáskanál fagyasztott tárkonyt, összeforraltam, aztán az addigra újra felforralt leveshez tettem.

Egy teáskanál lisztet elkevertem egy kis pohár tejföllel, ezzel apránként a forró lével hígítgatva, majd az egészet a fazékba csorgatva behabartam a levest. Megkóstoltam, még kissé sóztam, de a tejföllel eléggé savanykásnak éreztem, tehát citromlevet csak az evésnél kínáltam hozzá (de senki nem kért).

Nem tudom, fogok-e még ilyet főzni, lesz-e alkalmam, de ha mód van rá, igen. Úgy éreztem, hogy nagyon jó volt, a vendéglőivel összehasonlítva – pedig az sem volt rossz – jóval több pontot érdemel :)

Nemrég sütöttem egy adag – már bevált – feta sajtos kekszet, amilyet már elég régen nem csináltam, hogy legyen valami sós rágcsa. Vendégeket vártunk, már jó pár nappal előtte megsütöttem, már rég tudom, hogy az nem árt neki, ha áll egy kicsit, inkább jót tesz. Persze meg is kóstoltuk – nem lehet a vendégek elé tenni, ha nem tudjuk, milyen – és kiderült, hogy bizony egy kicsikét elsóztam. Nem fokozom a mesét, végül addig kóstolgattuk, hogy ehető vagy egyáltalán nem, hogy csak pár szem maradt belőle.

Nem volt mese, újat kellett sütni.

De éppen nem volt itthon több feta (vagy más fehérsajt), ami ritkán fordul elő, mióta lehet olyat kapni, ami a dobozában jó sokáig eláll. És persze éppen nem sikerült kisebb adagot, mint félkilósat venni, több üzletbe járkálni pedig nem szerettem volna, nem volt időm.

Így aztán a feléből elkészült a keksz, a másik felét pár napig őrizgettem, míg kitalálom, mire lehetne használni. Kár, hogy a görög salátának nem igazán van szezonja, akkor nincs is kérdés, de az íztelen téli paradicsommal és egyébbel nem kedvelem.

Végül egy borzasztó egyszerű, de igen finomnak bizonyult kenyérre kenős masszát kevertem belőle. Nem tudok pontos mennyiségeket mondani, hiszen a legtöbb a feta lágyságán múlik, de mindegy is, a végeredmény számomra is meglepően jó volt.

A 25 dkg fetát villával szétnyomkodtam, belekevertem pár kanál tejfölt, annyit, hogy lágy, kenhető legyen. Ezután három gerezd összenyomott fokhagymát, majd sűrített paradicsomot kevertem bele (én általában tubusosat használok, mert azt, ha nem fogy el, vissza tudom csukni, és a hűtőben még sokáig eláll), időről időre kóstolgatva, amíg szép színe is lett, és kellemesen keveredett az édeskés és sós íz. Aztán, főleg a szépség miatt, még petrezselymet és egy kevés medvehagymát tettem bele (fagyasztottat, még a tavalyiból) .

Annyira finom lett, hogy rekordidő alatt fogyott el, éppen csak az utolsó percben kaptam el fotózni (meg is látszik).
*Mártogatósnak is alkalmas.

Már jó néhány éve, hogy leírtam ezt az ételt (Káposztás hús paradicsommártásban), amikor először elkészítettem. Azóta már nem egyszer megcsináltam, alakítottam is egy kicsit rajta, mégis úgy éreztem, hogy fölösleges újra megírni, talán unalmas. Nemrég azonban valamiért belenéztem a régi írásokba, és láttam, hogy nem elég, hogy sokkal jobb volt, amikor legutóbb főztem ilyet (például most nem sütöttem túl), de a régi bejegyzésben a neve sem volt pontos, és még a kép is igen pocsék.

A darált hús, hagyma, (kevés) rizs, tojás, fűszerek ugyanúgy, mint az eredetiben, bár most fokhagymát és majoránnát is tettem bele. Alapvető különbség, hogy nem főztem előre a káposztát. Nemcsak fölösleges belefektetni ezt a plusz munkát, de az íze is jobb, ha nyersen, reszelve keverem a húsos masszába. (Már, ha valaki szereti a káposztát. Ha meg nem, úgysem készít ilyet.)

A paradicsomos szószt nem feltétlenül főzöm frissen, mivel azóta, amióta egyszer „véletlenül”kezdtem el ilyesmit elrakni, befőzni, annyira megkedveltük, hogy általában van egy-két kis üveggel tartalékban a kamrában. (És még mindig nem kapott jobb nevet, mint paradicsomszósz, pedig lehetne paradicsomos salsa, csatni is.) Az összetevők aránya elég változó, lényeg, hogy a legtöbb benne természetesen a paradicsom, aztán a paprika, hagyma. Előfordul, hogy teszek bele zöldfűszereket is, de inkább csak felhasználáskor.

Természetesen ilyen étel esetén egy kicsit még tovább főzöm, forralom, akkor fűszerezem; bazsalikom, kakukkfű, rozmaring például jól illik hozzá. Szükség esetén hígítom is, hiszen eredetileg jó sűrűre szoktam főzni.