àlabeck

Azért itt válaszolok a legutóbbi kommentre ezzel kapcsolatban, mert meg akarom mutatni, hogy oldottam meg a díszítést, képpel is, azt pedig nem tudom, ott lehetne-e, és ha igen hogyan? Meg amúgy is adós vagyok a befejezéssel, hiszen ott hagytam abba, hogy majd csak kitalálok valamit.

Valóban, régen sokféle mintával lehetett kapni ilyen csíkot papírból. Nem tudom, manapság van-e ilyen, és ha igen, hol? Ápisz? Kreatív bolt? Szuper-hiper? Esetleg konyhafelszerelés?

Inkább fogtam egy apró kék virágmintás anyagot – hiszen véletlenül a többi is kék – és varrógéppel „slingeltem” be az egyik oldalát, a többit csak simán beszegtem.

Ezeken az alsóbb polcookon amúgy is a vegyesebb holmit tartom, nem feltétlenül házi befőzésből. Bőven akad rajtuk ilyen-olyan konzerv, például szardínia, tonhalkonzerv, szardella, szárított gomba, olajbogyó, kapribogyó, zöldbors... meg nem is tudom, még mi. Így mintha megkülönböztetés is lenne a műfajok között.

De azért szerintem így is jól néz ki...

Ilyen érdekes neveken neveznek nagyon hasonló süteményeket. Hasonlítanak egymásra, de vannak apró különbségek. Én – amikor régebben sütöttem – csak simán pudingos-krémes süteménynek neveztem, attól sem sértődött meg, úgy is finom volt. Csak éppen elkövettem azt a megszokott hibámat, hogy nem írtam le a receptjét, amivé a saját ízlésem szerint alakítottam. Most pótolom, marad az, ahogy utoljára készült. Az alapja a fenti három néven található igen-igen sok recept, és feltétlenül meg kell még említeni a mézes krémes vagy mézes zserbó néven közismert sütit is, az is egyik nagy kedvencem.

Ez a mostani egy kimondottan „lustább” változat, a nem mézes tészta egyszerűbb, nem kell főzni-melegíteni.

A tészta:

40 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 12 dkg vaj (margarin), 12 dkg porcukor, 1 evőkanál kakaó (cseppet sem fontos, én csak azért raktam bele, hogy ne legyen túl édes az én ízlésemhez) 1 tojás, szükség szerint kb. 1 evőkanál tejföl.

Ezeket összegyúrtam, hogy nem túl kemény, de nem is ragacsos, rugalmas tészta lett. Négy részre osztottam, vékonyra kinyújtottam, egyenként megsütöttem. Én úgy oldottam meg, hogy előre levágtam sütőpapírt, azon nyújtottam, és azzal együtt helyeztem a sütőtepsire. Mivel a tészta igen vékony, megsülve eléggé törékeny is, így könnyebb bánni vele. Félretettem hűlni.

A krémhez

két különböző csomag pudingport – én csokoládésat és erdei gyümölcsöset választottam – egyenként 3 dl tejben megfőztem. (Én teszek a csokis pudinghoz még további két bő teáskanál kakaóport is. A gyümölcsöset lehet fagyasztott erdei gyümölccsel, de a magok miatt inkább csak a levével kicsit turbózni.) Kihűtöttem.

(Általában vaníliát és puncsosat javasolnak, ez ízlés dolga, nálam előző alkalommal csokoládé és vanília volt.)

Összekevertem 25 dkg margarint (vajjal biztos még jobb) 20 dkg porcukorral. Kettéosztottam, feléhez a csokoládés, másik feléhez az erdei gyümölcsös pudingot jó habosra kevertem.

Az első tésztalapra rákentem a gyümölcsös krémet, óvatosan ráfektettem a második lapot. Ezt cseresznyeszilva-lekvárral kentem be, azért ezt választottam, mert kellemesen savanykás, jól kiegyensúlyozza a krém édességét és az íze is jól illik az erdeigyümölcsös ízhez. Erre került a harmadik lap, amire a csokoládés krémet kentem. Végül a negyedik lap következett. Néhány óra pihentetés után – már ekkor is érezhetően puhulni kezdett a tészta – csokoládémázzal fedtem be. Ezután legalább egy napot állnia kell, úgy lesz tökéletes.

Másnapra egészen megpuhult, összeállt, szeletelhetővé vált, akkor hosszúkás darabokra vágtam.

Nem éppen a közelmúlt napokban készítettem ezt, hanem karácsonykor, de úgy gondolom, hogy nincs semmiféle ok arra, hogy ne lehetne bármikor megcsinálni.

Igazán nem bonyolult, és az is kényelmes, hogy egyszerre, egy tepsiben elkészül a hús és a köret.

Szép, méretes csirkemell-filéket – az alsó rész nélkül – úgy vágtam lapjában be, hogy mégis egyben maradjon. Az egyik felére rápakoltam a darabokra vágott, illetve inkább morzsolt feta sajtot, tetejére az egyenként négybe vágott aszalt szilvát, hússzeletenként kb. 4 egész darabot. Ráhajtottam a hús másik felét, és a biztonság kedvéért a három nyitott oldalát hústűvel összefogtam. Kívülről enyhén megfűszereztem: sóval, kakukkfűvel, római köménnyel, fehér borssal, gyömbérrel és pici piros paprikával.

A húsokat tepsibe fektettem, közé-, köréraktam a köretnek szánt, hasábokra feldarabolt sárgarépát, negyedelt hagymát és almát. Az almát nem hámoztam meg, csak a hibás részein (sajnos voltak ilyenek).

Fedő alatt sütöttem, 170 fokos sütőben, amíg a húst már puhának éreztem, de menet közben egyszer megfordítottam őket. Ekkor levettem a tepsiről a fedőt, és alsó lángon, magasabb hőfokon igyekeztem elfőzni a levét. Amikor a hús teteje pirulni kezdett – mert azért alsó lángon is megpirul – egy-egy darab bacont fektettem rájuk.

Amire a szalonna szépen megpirult, az étel elkészült. Tálalásnál a hústűket kibányásztam, ilyenkor már nem esik szét.

Nagyon kellemes ízkavalkád keletkezett az édes, sós, savanykás meg mindenféle keverékből.

Megjegyzés: akinek jobban tetszene sertéshúsból, természetesen ugyanígy megcsinálható, a karaj nagyjából hasonlóan könnyen megpuhul. Ez azért fontos, hogy az egyszerre sütésnél a zöldségek, főleg az alma ne főjön szét.

Ez sem újdonság, máskor is meséltem már, hogy szoktam egyszerre több adagnyi húst megsütni, aztán különféle mellé- és hozzávalókkal változatossá alakítani. A hús lehet például csirkecomb – nálam talán ez fordul elő leggyakrabban – de akár sertéscomb, oldalas, sütőben vagy lábosban, zsírban sütve. Most én – nem először – libazsírban pulyka felsőcomb-filét sütöttem. Illetve nem is tisztán libazsír volt, hanem csirkezsírral keverve. Ez természetesen úgy keletkezett, hogy amikor valamihez lehúztam a csirkehúsról a bőrt, fagyasztóban összegyűjtöttem, aztán töpörtyűnek kisütöttem. Ezúttal úgy, hogy vettem hozzá bőrös libahájat is, és vegyesen csináltam, mondanom sem kell, hogy így finomabb. Aztán a töpörtyűt jól megesszük, a zsírt pedig kenyérre kenve, de főzéshez is fogyasztjuk. Ha meg hús sül benne, akkor dupla-tripla élvezet a liba(csirke) pecsenyezsír.

Először frissen, ahogy volt, sült húsként ettük. Ehhez hagymás krumpli volt, de úgy, hogy egy jó nagy fej hagymát felvágva megpirítottam – azon a zsíron – egy szép piros színű kaliforniai paprika szintén felkockázott felével együtt. Ebbe kevertem a megfőzött krumplit. Kicsit megnyomogattam – mert éppen nem szétfővős fajta volt itthon –, de nem annyira, hogy püré legyen belőle, és még együtt pirítgattam pár percig.

Másik alkalommal a sült húst kis darabokra vágtam. Húsos szalonnával, hagymával, (és ismét) piros színű paprikával összepirítottam. Fokhagymás tócsnit sütöttem, kis tenyérnyi, elég laposakat, erre halmoztam a húsos ragut. És még volt maradék a narancsos, lilahagymás salátából, azt még fölbővítettem további jégsalátával, azt is megettük hozzá.

Volt még további ebédekre sült hús párolt zöldséggel, főzelékkel is, meg persze hideg kajaként, zsíros kenyérrel, paprikával vagy savanyúsággal – én szeretem a zsíros kenyérhez nemcsak az uborkát, de pl. a csalamádét is.