àlabeck

Ismét itt a szezonja (Nálam. Főleg a narancs miatt.), újra elkészítettem, persze csak a magam módján, kb. ahogy máskor is, de most sem volt kevésbé finom.

A narancs, lilahagyma, jégsaláta, fekete olajbogyó, citromlé most is benne volt, de mivel volt szerencsém kapni valakitől igazi avokádóolajat, most az olíva helyett azt tettem rá, nem is nagyon spóroltam vele.

Hogy miért írom meg, hogy ilyet ettünk a hét végén, mikor már régebben megvolt? Azért, mert igazán ajánlom mindenkinek: finom és még szép is. Nagyon kellemes az ilyen színes ételt nézni is, miközben kint minden szürke. Valahogy rögtön jobb lesz tőle még a hangulatom is.

A csirkemellből a – szokásom szerint – összegyűjtött középső részeket (alsó rész, szűz rész és egyéb neveken is nevezik) bundáztam. A tojással, kukorica- és búzaliszttel vegyesen, tejjel kevert sűrű palacsintatésztát olasz fűszerkeverékkel ízesítettem, majd gyorsan kisütöttem. A csirkemell amúgy is nagyon gyorsan megsül, de ezek a darabok még annál is gyorsabban. Kb. 1-1 perc elég oldalanként, és így biztosan nem lesz száraz.

Ha jól emlékszem, valamikor régen, amikor elkezdett terjedni a „csináld magad” mozgalom, akkor kezdték el a „rongyokkal”, tehát textilfélékkel kapcsolatos tevékenységeket női barkácsolásnak nevezni. A férfiak reszortja a fa- és fémanyagok feldolgozása – eszerint.

Úgy alakult, hogy már jó ideje nem írtam. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy nem is főztem, bár olyan időszak is volt közben. Amikor meg mégiscsak főztem, még az is előfordult, hogy fotó is készült róla, csak éppen bejegyzés nem. Ha így utólag, átnézve a képeket úgy találom, hogy talán érdekes lehet, akkor mindenképpen megmutatom.

Közben azonban egy kicsit elővettem a régi kedvelt hobbi időtöltéseimet – amikkel mostanában kevesebbet foglalkoztam – vagyis hímeztem, varrogattam, horgolgattam.

Hímzés már igazán régen nem volt a kezemben, most hirtelen felindulásból átvállaltam egy terítőt, amit valaki valakinek ajándékba szánt, de nem volt türelme megcsinálni.

Karácsonyi ajtódísz pedig – mindenki beláthatja – kell, még akkor is, ha nem sokan járnak a mi emeletünkön, akik megnéznék, én magam örülök neki, amikor hazajövet ránézek.

Ugyanezért csináltam karácsony után még egy téli figurát az ajtóra. Mivel nekem nem a tél a kedvenc évszakom, próbáltam, hogy a téli jelkép mégis keveredjen egy kis vidámsággal. Nem én találtam ki a mintát, de megtetszett, amikor valahol megláttam. Egyúttal gyakorolhattam a horgolást is, sok más mellett abban sem vagyok profi, de kedvem támadt hozzá, amikor még karácsony előtt többeket láttam apró díszeket horgolni.
Én azelőtt leginkább ruhadarabokat horgoltam – díszeket, terítőket nem –, de azt sem gyakoroltam már ki tudja, mióta. És még horgoltam valamikor ágyterítőt is, széktakarót a maradék fonalak hasznosítására, de az is inkább csak játék.

És az már csak igazán apróság, hogy az év vége táján egy látogatáskor ajándékba vitt üveg pezsgőt nem vásárolt zacskóba csomagoltam, hanem varrtam hozzá egy (két) tasakot. Így sokkal érdekesebb, egyedibb.

A szív alakú lábosfogók szintén ajándékba készültek. Remélem, hasznos lesz, és egyúttal díszíti is a frissen felújított konyhát. Ez sem saját ötlet, csak az anyagok kiválasztása, és persze a megvalósítás az én munkám.

(Bár ha jól meggondolom, én az összeset játéknak tekintem, amivel elfoglalom a kezemet pl. tévézés közben. És jól szórakozom a megtervezéssel is, amíg kitalálom, hogy mi legyen a következő.)

Néha muszáj rámolni, rendet rakni, alaposan kitakarítani a spájzban, különösen befőzés után, hiszen meg kell oldani, hogy mindennek legyen helye, és még könnyen meg is lehessen találni.

És hirtelen eszembe jutott, hogy van nekem egy-két régi hímzett csíkom a polcok szélére, ettől rögtön rám is tört a nosztalgia, a gyerekkori emlékek. A régi, rendes, szép kamrákban mindig volt ilyesmi.

Hát föltettem... Nekünk nagyon tetszik, szép, barátságos, otthonos érzés.

Sajnos ezekből az öröklött darabokból nem jutott minden polcra, de most már mindenképpen találok majd valami megoldást a többire is.

Nem emlékszem, mióta jött divatba nálunk (is), hogy ilyesmivel kínáljuk a vendégeket. Valamik, amibe valamit be lehet tunkolni, és bekapni. Nem jóllakásra, inkább csak elfoglaltságra való, beszélgetés közben. Hasonlóan, mint a különböző rágcsák, talán kicsit érdekesebb, változatosabb.

Ahogy emlékszem, először F. Nagy Angéla szakácskönyvében láttam ilyesmit (Az én példányom 1977-es, 2. kiadás), száraz sós kekszfélékhez ajánlja.

Mostanában már nem elsősorban kekszhez szoktuk kínálni, zöldségekkel egészségesebb, érdekesebb, és akkor utána még mást is bír enni a vendég – persze, ha éppen olyan vendéglátást terveztünk.

Ezúttal a mártásokat a lehető legkönnyebben oldottam meg, elővettem a kamrából – természetesen valamikor azt be is kellett tenni – fűszeres szilvamártást, azaz tkemalit, házi ketchupot, és a kedvenc padlizsánkrémemet, amit nevezhetünk akár zakuszkának, akár ajvárnak is, kinek-kinek ízlése, szokása szerint.

Egyetlen mártást készítettem frissen, az sem volt túl bonyolult; feta sajtot összekevertem kb. ugyanannyi túróval és egy-két kanál tejföllel, hogy krémes állagú legyen. Belekevertem még egy adag aprított friss snidlinget is.

A mártogatni valók pedig: hasábokra vágott uborka, sárgarépa, szárzeller. És hogy mégis valami tartalmasabb is legyen, a szabvány túrós alaptésztából (25 dkg liszt, 25 dkg túró, 25 dkg margarin) sütöttem sós, enyhén fűszeres rudakat, egy kis görög fűszerkeverékkel ízesítve.

A tálaláshoz kanalat is tettem ki, hogy a hígabb mártás is könnyebben kezelhető legyen, illetve, hogy nemcsak a mártogatni valókhoz, hanem akár húsokhoz is tudjanak tenni a tányérjukra.

Ezzel később is megoldottuk a maradékok felhasználását, semmi nem veszett kárba – még majd erről is mesélek – a fetás túrókrém elfogyasztását pedig szendvicskrémként fejeztük be, nem volt túl sok.

Többször megfigyeltem már, hogy a csirkefalatkákat – nuggets – még olyanok is szívesen megeszik, akik egyébként nem nagy rajongói a csirkemellnek, mert száraznak tartják.

Úgy gondoltam, hogy egy vegyes hidegtálon mindenképpen helye van, különösen, mivel nem kell magában enni, hanem különféle salátákkal, mártogatósokkal együtt, úgy meg biztosan nem lehet száraz, unalmas meg végképpen nem. És ha ráadásul nem a hagyományos liszt-tojás-prézlivel bundázom, akkor még jobb (szerintem). Néhány ilyesmit már próbáltam, nem is emlékszem, hogy valamelyik nem lett volna jó, de most megint mást akartam.

Még régebben láttam valahol az ötletet, most volt a legjobb alkalom, hogy megcsináljam. De azért nem mertem rögtön „élesben”, nagy adaggal nekifogni, ezért néhány próbával kezdtem. És ha már próba, akkor a sütésével is különböző módokon kísérleteztem.

Amúgy a dolog rendkívül egyszerű. Vettem egy zacskó csipszet, vagyis sült krumplit. Arra figyeltem, hogy nehogy „műkrumpli”, legyen, tehát alaposan elolvastam a zacskón a szöveget. Szerintem a lényeg, hogy az összetétel ne legyen más, mint burgonya (krumpli), olaj és só. Semmi egyéb.

Ezt apróra törtem. Először megpróbáltam kézzel, nem ment elég jól, ezért rásegítettem egy krumplitörővel, ez rendben is volt, csak lassú. Végül az egészet az aprítógéppel gyorsan, könnyen földolgoztam, nem por állagú, csak durva morzsa lett.

Csirkemellet fölvágtam falatnyi darabokra. Az eredeti recept szerint csináltam az első kísérleti adagot. Megsóztam, kevés frissen őrölt borssal megszórtam. Beleforgattam a krumplimorzsába, kicsit rányomkodtam, aztán olajban megsütöttem. Mivel a csirkemell nagyon könnyen átsül, ezek a pici darabok elég gyorsan elkészülnek, ami mindenképpen jó, és így nem is szárad ki, de nem is szív magába sok olajat.

Ennek ellenére ki akartam próbálni sütőben sütve is. Ehhez egy tányérba öntöttem olajat, és a sózás, borsozás után abban megmártottam a húsokat, azután a csipszmorzsában. Tepsibe, sütőpapírra fektettem őket, majd 200 fokra előmelegített sütőben sütöttem meg, egyszer közben megfordítottam. Ez sem volt rossz, bár kissé túl olajosnak találtam, és még ennél is egyszerűbbet akartam.

A végső megoldás pedig az lett, hogy – úgy, mint egy sima fűszeres pácolásnál – egy tálban elkevertem kb. egy evőkanálnyi olajat egy teáskanálnyi sóval, borssal és ebbe forgattam bele a mintegy egy kiló feldarabolt csirkemellet. Többször jó alaposan átkevertem, hogy mindenütt érje az olaj, majd lefedve félretettem a hűtőbe, úgy alakult, hogy egy egész éjszakára. Ezután ugyanúgy, mint az előzőt, sütőpapíron, forró sütőben sütöttem. Szerintem ez volt az ideális kivitel. Sem túl zsíros, sem túl száraz nem lett.

A kóstolgatás céljából sütött falatkákat pedig úgy ettük meg ebédre, hogy nem tettem mellé semmilyen egyéb köretet, mint pár darab paradicsomot, zöldfűszeres sóval megszórva. Hiszen a krumpli már amúgy is rajta volt...