Ez pedig a nálunk leggyakrabban készülő levesféleség, a mindent bele, ill. gezemiceleves. Többnyire valamilyen csirkecsont az alapja, most a „csirkecomb farrésszel”-ként vásárolt, az utóbbi időben divatos bontási módból keletkezett csirkerészből lefaragott farrész. Ezen még egy kevéske hús is található, több, mint például a kicsontozásból visszamaradt combcsonton.
Mint máskor is, az ilyen levesekhez egy uralkodó zöldségfélét főzök, amiből a legtöbb van benne, a szokásos répák pedig kiegészítik az ízét, mert én szeretem, ha elég vegyes.
Ha – mint most is – fagyasztott hozzávalókból készül, akkor nem szoktam zsiradékon előpirítani őket, hiszen ezek már kissé főttek, blansírozva vannak. Ehelyett természetesen benne van a lé, amiben a csont fő, maga a csont is, meg még valamilyen további ízesítő. Ez rosszabb esetben lehet leveskocka is, én olyan nagyon nem irtózom tőle, amikor nem csak abból van a leves, de ha mód van rá, inkább valami mást használok. Ez a más például az a lé, amit le szoktam önteni, amikor csirkecombokat sütök. Ezek – mivel sajnos nálam nem kapirgálnak a csirkék az erkélyen, ezért csak vásárolom – sülés közben túl sok levet engednek. Régebben mindig megpróbáltam elsütni ezt, így gyakran annyira puhák lettek, hogy szétestek. Aztán végre eszembe jutott, hogy ha leöntöm róla a jó fűszeres levet, akkor az dupla haszon. Lesz egy jó ízes levesalapom, és éppen jól megsülnek a húsok. Az íze is változatos, hiszen a sült húst nem mindig egyformán fűszerezem. Ezt a levet először lehűtöm, akkor leszedem róla a zsírt, hiszen a csirkecombból az is kisül, aztán dobozokba osztva elteszem a fagyasztóba, és felhasználom a soros leveshez.
Most zöldhüvelyű bab volt a leves fő összetevője. Sűrítés nem volt benne, nem is hiányzott. A főzés végén most is, mint mindig, szórtam rá petrezselymet, lestyánt és medvehagymát, amit szintén aprítva a szezonja idején betároltam a mélyhűtőbe.
A következő levesünkhöz karajcsontot főztem meg, ez ritkábban fordul elő nálunk, mint a csirkecsont (ahogy ma hallottam az ár-előrejelzéseket, lehet, hogy ez változni fog), de nemrég vettem egy szép darab karajt, és miután kicsontoztam, fölszeleteltem, ezekből a csontokból is leves lett. Ezúttal karfiol játszotta a főszerepet, de mivel volt egy kevés gombaláb is félretéve, azt is beleraktam. Aztán eszembe jutott, hogy még gombalé is akad – amit szintén lustaságból, türelmetlenségből leöntöttem sütés közben –, tehát a csirkelé mellé azt is belefőztem. Tetemes mennyiségű medvehagymával megszórva, igazán gazdag ízű leves készült.
Azt azért bevallom, hogy ezeket a leveseket nem éppen egymás utáni napokon főztem, de talán gyakrabban, mint máskor. Részben a hideg, barátságtalan időben jólesik „egy meleg kanál”, másrészt meg így a legkönnyebben tudok előállítani egy kímélősnek, talán még fogyósnak is mondható hús–zöldség összetételű ételt, ami jóízű és még jól is lakom vele.
Utolsó kommentek