àlabeck

Tegnap, a mi legyen a nagyon gyors, hétköznapi ebéd fejtörés kapcsán eszembe jutott, hogy ezt már régebben kinéztem magamnak. Igaz, nem ebédként szerepel, hanem „zakuszka”-ként, vagyis vendégségre, büféasztalra való harapnivalóként, de úgy gondoltam, ha csinálok mellé párolt rizst, akkor bizony ebédnek is megfelel. Hiszen rántott sajtot is lehet ebédelni. És éppen volt eltéve 4 tojásfehérje felhasználásra várva, sajt pedig gyakorlatilag mindig van itthon.

Feltettem főni a rizst, közben megreszeltem a sajtot, trappistát és füstöltet, nagyjából kétharmad-egyharmad arányban, összesen 25 dekát.

A tojásfehérjét géppel felvertem habnak, nem egészen, de majdnem keményre. Villával részletekben, jó alaposan belekevertem a sajtot. Én megkóstoltam a sajtot, mivel elég sósnak találtam, sót nem tettem bele. Puha, de jól formázható massza lett belőle, amiből kb. három centis gombócokat formáztam. Ezeket lisztbe forgattam – én most is a kedvenc kukoricalisztemet használtam.

Forró, bő olajban, a közepesnél erősebb lángon kisebb adagokban pár perc alatt megsütöttem a gombóckákat, közben megforgatva.

A rizzsel és (bolti) kovászos uborkával lett belőle komplett ebéd. Pár darab maradt, kíváncsi voltam, hogy milyen lehet hidegen, este megkóstoltuk, nem rossz, nyugodtan szerepelhet akár csipsz helyett egy bulin.

Utóirat: éppen már leírtam ezt, amikor szokásom szerint benéztem, hogy mit főztek/írtak mások, és láttam, hogy Gabojsza milyen jól fölturbózta ezt a golyót. Nekünk így is ízlett, és valóban gyorsan, könnyen elkészült, de jó ötlet változatossá tenni valamilyen adalékkal.

A hétvégén hagyományos ételek kerültek sorra. Először a rántott csirkecomb, de nem bírtam ki, hogy legalább egy kicsit mégse egészen a szokásos legyen. Mondtam már, hogy ritkán használok prézlit (zsemlemorzsát), egészen egyszerű okból; ég tőle a gyomrom. Ezért többnyire csak lisztbe és tojásba szoktam panírozni. Most megpróbáltam úgy, hogy a megdarált prézlit finom szűrőn átszitáltam, így az eredmény lisztszerű lett, ezt használtam.

Ezenkívül szezámmagosat akartam, hasonló volt már, egyik változat sok szezámmagos, a másik bundás, gondoltam, legyen másféle.

Most úgy csináltam, hogy a finom prézlibe kevertem szezámmagot, nem mértem, de szemre egy-egy arányban. Aztán szokásosan paníroztam: liszt, tojás, kevert prézli.

Nyersen alig lehetett észrevenni a morzsa között a magokat, de miután megsütöttem, nagyon érdekesen pöttyös, illetve ahogy mi megállapítottuk, szeplős lett a csirkecomb, igaz, negatív, tehát sötét alapon világos szeplőkkel.

Nem mellékesen az íze is nagyon jó lett, éppen kellemesen érződött a megsült szezámmag zamata. És már csak párolt zöldség kellett hozzá.

Ez tipikus példája annak, mennyire nem tudok hosszú távra étrendet tervezni. Vásárolni mentem, ahogy kell, bevásárlólistával fölkészülve. Aztán megláttam, a kilós csomag kelbimbókat, felére leértékelve. Közelebbről megszemlélve láttam, hogy tulajdonképpen semmi baja, csak éppen egy kis tisztítást igényel; levágni a torzsa végét, esetleg a külső leveleit eldobni. Ez biztosan nem a fele. Egyébként szép, egyenletes méretűek, nem éppen aprók, de nem is óriásiak voltak, max. 3 centisek. Tehát megvettem.

Mire hazaértem, azt is kitaláltam, hogy bundában sütöm meg őket, az a változat még az idén nem volt. A bunda semmi különös, sűrű palacsintatészta két tojásból, kb. 2 dl lisztből, annyi tejjel, hogy elég sűrű legyen, rátapadjon a kelbimbóra, de ne legyen túl vastag. Hogy könnyebb legyen, tettem bele egy mokkáskanál sütőport, ízesítésnek pedig sót, borsot és fokhagymaport.

Először – tisztítás után – este, sós vízben megfőztem a kelbimbót, nem túl puhára. Így másnapra lehűlt, lehetett bundázni. Bő olajban sütöttem (újra a pálmaolaj), a sütőpor is segít, hogy ne szívjon magába sok olajat.

Először még azt sem döntöttem el, hogy ebből önálló kaja, köret vagy „húshelyettesítő” legyen, de aztán győzött a húskedvelő énem, és elővettem fejenként két darab virslit, hogy megsüssem hozzá. Aztán maradt még egy kis tészta, amire a kelbimbó már kész volt, így a virsliket is bundában sütöttem meg.

Ilyesmihez én szeretem, ha van valamilyen öntet vagy mártás, ehelyett a maradék joghurtos salátát ettük hozzá, minket egyáltalán nem zavar, hogy zöldséghez még saláta formájú zöldséget is eszünk.

Mindent szeretek, amiben savanyú káposzta van, ezt is. Én, mint sok mindent, ezt is egy kicsit egyszerűsítve főzöm, ebben segít a római tál is, de szerintem tepsiben vagy jénai tálban is meg lehet ugyanígy csinálni.

A szokásos recept szerint ugyanis minden alkotórészét külön-külön kell megfőzni, aztán összerakni.

Én először a 35 dkg darált húst kis szalonnán hagymával, pirospaprikával, sóval elkezdtem főzni, illetve előbb pirítani, mint egy pörköltet, de csak addig, amíg elfőtte a saját levét. Akkor vízzel kb. duplájára fölengedtem, beletettem kb. 10 dkg megmosott rizst. Felforraltam, és már el is zártam, lefedve hagytam. Megfőztem keményre három tojást, felvágtam félkarikára 20 dkg füstölt kolbászt.

A Römertopfot természetesen félórára beáztattam. Utána kikentem egy darab szalonnával. Egy kiló savanyú káposztának a harmadát beleterítettem, arra a rizses darált pörkölt felét, azon szétszórtam a kolbász felét, majd a karikára vágott tojás felét is. Ezután újra káposzta, rizses hús, kolbász, tojás. A végén a maradék káposztával betakartam, arra rákentem egy pohár tejfölt, a tetejére bevagdosott szalonnadarabokat fektettem.

Az edényt lefedtem, hideg, 180 fokra bekapcsolt sütőben kezdtem sütni. Kb. másfél óráig lefedve, majd még félórát nyitva, amíg a szalonna is megpirult.

A sütési idő így több, mint ha előre megfőzve raknánk össze, de közben nincs vele semmi teendő, lehet nyugodtan mással foglalkozni.

Régebben már elmondtam, hogy nagyon szeretem az avokádót, egyszerűen úgy, ahogy van. Ezenkívül salátákba szoktam tenni, de ilyen krém formájában most próbáltam ki először.

Guacamole receptet már többször, többfélét olvastam, láttam, hogy elég sokféle az elkészítési módja, de azért ezt az én változatomat inkább csak egyszerűen avokádókrémnek nevezem.

Mivel hirtelen jött az ötlet, amikor észrevettem, hogy az aktuális avokádó pont kellően megpuhult már a hűtő fiókjában, abból csináltam, amit itthon találtam.

Az avokádót elfeleztem, a mag könnyen kijött belőle, kiskanállal kiszedtem a húsát, villával összetörtem. Megsóztam, ráöntöttem egy fél citrom levét. Egy fél zöld erős paprikát apró kockákra vágtam, belekevertem – nem akartam, hogy túl erős legyen, inkább éppen csak csípős. Még egy jó teáskanálnyi snidlinget is tettem hozzá (a fagyasztóból). Az egészet a villával jól átkevertem és késznek nyilvánítottam.

Nagyon kellemes íze lett, biztosan fogok hasonlót máskor is csinálni, de azért marad az étlapunkon a natúr avokádó is.