àlabeck

A kezdet és a lényeg az volt, hogy valamilyen szaftos húst főzzek a fagyasztóból elővett (saját készítésű) nokedli mellé. A hús, amire gondoltam, pulykamell belső filé. (Mióta árulnak ilyet, gyakran veszek, nekem nagyon bevált.)

Elkezdtem pörköltként, tehát a kb. 35 dkg húshoz megdinszteltem egy nagyobbacska, apróra vágott vöröshagymát. Hozzátettem két evőkanál – saját – hagymás-paprikás paradicsomszószt és még egy kiskanálnyi sűrített paradicsomot is. Ezt átsütögettem, majd megszórtam pirospaprikával, és beletettem a keresztben kis szeletekre vágott húst. A szokásos pirítás után megsóztam, majd lefedve, saját levében főztem tovább.

Közben megmostam, nem túl kicsi darabokra felvágtam 30 dkg barna csiperkegombát. Akkor adtam a húshoz, amikor elfőtte a levét. Elkevertem, újra lefedtem, és már a gomba levében főztem tovább.

Mivel éppen van a hűtőben kovászos uborka (ami nyáron nem véletlen, igyekszem, hogy folyamatos legyen az ellátás), abból felvágtam egyet. Negyedbe – ahogy be van vágva –, és keresztben vékony szeletkékre. Ezt is hozzátettem, és levettem a fedőt.

Amikor ismét elfogyott a leve, addigra minden alkotórész puha volt. Ekkor kevertem hozzá kb. két deci főzőtejszínt. Összeforraltam, kész.

A durumlisztből készült nokedli még így, fagyasztóból elővéve, mikróban melegítve sem vesztette el a rugalmas állagát.

Recepteket olvasgatva a neten feltűnt, hogy amerikai blogokon milyen gyakran szerepel – sokszor használják – „ranch” öntet, illetve mártás. Salátához, húsételhez, akármihez. És általában készen veszik, üvegben. Van zacskós, száraz fűszerkeverék is, amit otthon kevernek össze elsősorban íróval, de kefirrel, joghurttal, majonézzel is. Eleinte csak beletörődtem, hogy nem fogom megtudni, mit is tartalmaz ez az annyira közkedvelt dolog.
Majd mégis rátaláltam, nem is egy, házilagos változatra – ahogy ez már a sok háztartásban elterjedt ételeknél lenni szokott. És találtam a száraz keverékhez is néhány receptet. Mivel szinte minden alkotórész volt hozzá itthon, a hiányzó szárított snidlinget megvettem (pedig friss van bőven az erkélyen), meg is csináltam.

Az alaprecept a következő (forrás a Pinterest):

¼ csésze étkezési élesztőpehely

1 evőkanál szárított snidling (metélőhagyma)

1 teáskanál szárított kapor

2 teáskanál hagymapor

1 teáskanál fokhagymapor

1½ teáskanál füstölt paprika

½ teáskanál fekete bors

¼ teáskanál só, vagy ízlés szerint

Én fekete helyett fehér borsot tettem, azt jobban szeretem. És még tettem bele egy teáskanál mustárport is – ezt egy másik receptben láttam, úgy gondoltam, jó lesz.

Az első kísérletként csirkecombokat sütöttem ezzel a fűszerrel.
Mártást kevertem másfél deci főzőtejszínből (maradék volt az előző napi ételből), egy dl majonézből és három evőkanál a „ranch” (farm) fűszerkeverékből.

A 4 db csirkecombot enyhén még megsóztam, aztán beleforgattam a mártásba. Félóra pihentetés után tepsibe fektettem a combokat (szétvágtam alsó, felső combra, könnyebben elkészül), alatta-fölötte a mártással, és 170 fokos sütőben sütöttem, kb. egy órát. Közben háromszor is átfordítottam őket, hogy a végén, miután megpuhult, bőrével felfelé jól megpiruljon.

Sütöttem már húst, csirkecombot is joghurtban, majonézben, még tejben is, nem is beszélve az ilyen-olyan mártásról. Mindegyik finom volt, most – mivel új kísérlet – ez lett az új kedvenc.

Amíg sült, elkészítettem a salátát kovászolni való uborkából, citromlével, olívaolajjal, kevés zöldfűszerrel és az erkélyen termett apró paradicsommal. És serpenyőben sült krumplit, ami a még eléggé új krumpliból szuper finom lett.

Itt a nyár, itt a befőzések ideje – a gyümölcsöké persze már korábban – készülnek a télre való savanyúságok. Ahogy én látom, legtöbben uborkát, abból is ecetes és csemege uborkát, készítenek. Aztán még paprika, sokan szeretik a káposztával töltött paprikát is, de azt hiszem, az már inkább a „retro” kategória. Majd jön még az alma- és cseresznyepaprika is. … Ezek csak részletek, nagyon sok mindent lehet még eltenni savanyúságként – különösen, ha valaki a saját kertjében termeli a finomságokat – és aztán télen kiegészíteni vele az ételeinket.

Amikor még nemcsak kettőnkből állt a háztartásunk, hanem a gyerekeink is velünk éltek, nem is beszélve a gyakran nálunk előforduló barátokról, akkor úgynevezett „hordós” vegyes savanyúságot raktam el. Igaz, nem hordóban, csak nagy üvegben, illetve később beszereztem egy erre való nagy cserépedényt is. És sorban került bele az uborka, paprika, apró hagyma, karfiol, zöld ceruzabab, néha sárgarépa is. Jó volt.

Mostanában már inkább a sós-vizes uborka az első, amit elteszek, ebben sem ecet, sem cukor nincs. Aztán, inkább csak az érdekesség kedvéért, az erkélyen termett chili paprika kerül pici üvegekbe, ecetes-cukros lébe.

De jó kipróbálni valami újat is.
És mivel az utóbbi években egyre tovább árulnak szép, egészséges retket a piacon is meg a boltokban is, ki kellett próbálnom, hogy az milyen lehet savanyúságként. Hiszen szinte mindig túl sokat vettem belőle, csábítóak a szép, piros, csokorba kötött golyók. És hát szeretem a változatosságot és az újdonságokat.

A többi már egyszerű. A retket, miután a szár- és gyökérrészeket levágtam róla, jó alaposan megmostam. Megszárítottam, majd kb. két milliméteres karikákra vágtam. Szokás szerint az üvegek aljára mustármagot, koriandermagot szórtam. Hozzátettem a retket, amennyire sikerült, elég szorosan, hogy azért ne törjön össze, inkább rázogatva próbáltam elhelyezni.

Összekevertem kb. 1 dl almaecetet, két evőkanál cukrot, egy teáskanál sót. Felforraltam, majd az üvegben lévő retekre öntöttem. Két nagy csomag retekből három kis üvegnyi lett.

Már másnapra a piros szélű retek átadta a színét a lének, így egyenletes, szép rózsaszín lett az egész. A biztonság kedvéért hűtőszekrényben tartottam.

Nem annyira meleg étel mellé, inkább szendvicshez, illetve csak úgy, csipegetni fogyasztottuk el.

Mivel ebben a süteményfélében eredetileg sincs túl sok liszt vagy ilyesmi; gríz, keményítő szokott még előfordulni. Nem ok nélkül szokták magyarul alj nélküli túrósnak nevezni. De akkor már tető nélkülinek is lehet ...

Tudjuk, a közkedvelt, akár nemzetinek mondott ételekre minden háztartásnak megvan a saját receptje. Ez orosz vagy ukrán, de úgy tudom, a lengyelek is sajátjuknak tekintik, és még sokan mások. Meg én is... olyan régóta sütök ilyet, és még régebb óta ettem (gyakran)

, és már akkor is minden helyen kicsit más volt.

Mostanában átalakítottam szénhidrát-szegénnyé a receptet, így is nagyszerű, bevált.

Így néz ki a helyettesítés együtt az eredetivel:
(Ha valaki nem annyira szigorúan ketogén diétát követ, egyszerűen csak kevés szénhidrátot akar fogyasztani, akkor elég a cukrot cserélni, a keményítő és gríz nem nagyon sok.)
1 kg túró,
4 tojás,
20 dkg cukor (25 dkg eritrit),
1,5 evőkanál keményítő (1 evőkanál nyílgyökér liszt),
1 evőkanál gríz (1 mokkáskanál konjacliszt)
vanília vagy reszelt citromhéj,
1 evőkanál citromlé (ez nemcsak az íze miatt kell, hanem ettől lesz éppen jó az állaga)

Az eritritet az egész tojásokkal jó habosra fölverjük. Hozzákeverjük a túrót. – Ha rögös, darabos a túró, akkor én előzetesen aprítóval vagy botmixerrel jó simára keverem. Ezt lehet turmixban, vagy hagyományos módon, szitán áttörve is megoldani. A lényeg, hogy szép krémes legyen. Ekkor adjuk hozzá a kanál citromlevet.

Jó alaposan elkeverjük, belekeverjük a liszteket.

Itt lehet hozzákeverni – azt már mindenképpen fakanállal, lapáttal, de nem géppel – esetleg a bogyós gyümölcsöt, mazsolát, szárított gyümölcsdarabokat, diódarabkákat stb. Kb. 10 dkg-nál ne nagyon legyen több. Fagyasztott fekete vagy aszalt vörös áfonyával már sokszor sütöttem, mindkettő nagyon finom.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, simítjuk, 180–200 fokos sütőben, kb. 30-40 percig sütjük, amíg a teteje aranybarna lesz. Szokás szerint tűt vagy fogpiszkálót beleszúrva ellenőrizzük; ha szárazon tudjuk kihúzni, elkészült.

A sütőpapírral együtt egy vágódeszkára szoktam kiemelni. Ha melegen akarjuk enni – ahogy a legjobb –, akkor csak pár percet várunk, darabokra vágjuk és esetleg tejföllel (én úgy szeretem legjobban) vagy lekvárral tálaljuk. De hidegen is nagyon finom.

Akár csokimázzal is bevonhatjuk, ha túrótortaként akarjuk adni, enni.

Meggyszezonban pedig miért ne legyen mellé egy finom, savanykás meggymártás? Ami nálam csak magozott meggy, kevés vízben, édesítővel éppen csak felforralva, és tejföllel, pici keményítővel sűrítve.

Tulajdonképpen nem nagy ügy, a (majdnem) szénhidrátmentesség érdekében egyszerűen nem teszünk a fasírtba zsemlét – vagy kenyeret, zsemlemorzsát, ki mit szokott. De a múltkor, amikor ilyet csináltam, annyira ízlett, hogy megkértek, hogy írjam le. Legalább nekem is meglesz, egyáltalán nem biztos, hogy következő alkalommal is eszembe jut ugyanez az összetétel.

És már el is jött a következő; akkor nem fényképeztem le, pedig mutatós volt, nem annyira a fasírt, mint a hozzá készített szép, élénk színű zöldborsófőzelék. Most, az ismétlésnél kapros krumplit csináltam mellé, az is már régen volt. És paradicsomsalátát, az erkélyen termett rengeteg bazsalikommal és szintén az erkélyen, cserépben nőtt gyenge zöldhagymával. Citromlével és szűz olívaolajjal meglocsolva.

Szóval a fasírt: fél kiló darált húshoz (mindegy, hogy milyen, én gyakran csinálom pulykahúsból, de kevert marha-sertésből is, most éppen csak sertéshús volt) teszek egy fej jól felaprított hagymát, két nagy gerezd fokhagymát, egy tojást és egy bő evőkanálnyi mascarponét. Fűszerként só, bors, római kömény, majoránna, pirospaprika és petrezselyem, persze ízlés szerint mindenki azt tesz hozzá, amit szeret. (Ha túl nedves a hús, ami sajnos előfordul, akkor teszek bele egy kiskanál nyílgyökérlisztet, az sok vizet tud megkötni.)

Jó alaposan összekeverem, én úgy szoktam, hogy előbb villával, aztán még kézzel is átgyúrom. Valamikor régen tanultam, hogy a masszát érdemes párszor jól odacsapkodni a tál aljához – egyszerre nem fér el a kezemben, tehát ezt részletekben is lehet. Ez a furcsa művelet arra jó, hogy „kikergeti” az esetleges levegőbuborékokat, meg talán egy kicsit lágyabb is lesz a végeredmény.

Egy sütőtepsit sütőpapírral beterítettem, be is kapcsoltam a sütőt ~170 fokra. Kis tálkába olajat öntöttem, abba mártogatva a kezemet, formáltam a fasírtokat. Én a kicsiket szeretem inkább, nyilván ez is ízlés dolga. Hogy legalább nagyjából egyformák legyenek, egy kanalat használtam a méretezéshez-formázáshoz. A kanalat is bemártogattam az olajba, így könnyebb is kiszedni a masszából egy adagot, és az olaj a sütéshez is kell.

Végül a tepsit a sütőbe tettem, kb. háromnegyed órát sült, amíg a kis fasírtok teteje szépen, de nem túlzottan, megpirult.