Valaki tanácsolta, hogy próbáljam meg a megszokott petrezselymes újkrumpli helyett a kaprosat. Szinte fel is kiáltottam, hogy hiszen én már ettem is olyat, nem is tudom, miért nem jutott eszembe megcsinálni. Na de most...
Pedig, sokakkal ellentétben én szeretem a kaprot. Nem is értem, hogy mások miért nem, ez, ahogy mondani szokták, egy „megosztó fűszer”. Amikor kicsi voltam, én sem szerettem, a tökfőzeléket is külön kiszedte nekem nagymamám, mielőtt a kaprot belerakta volna. Aztán később, ahogy megnőttem, és kezdett megjönni az eszem (legalábbis ebben), nagyon is megkedveltem, most már nemcsak a tökfőzelékbe teszek, hanem sok másba is.
A tervem szerint éppen rántott padlizsán készült ebédre, a köretet még akkor nem találtam ki. A lehető legjobb ötlet volt a kapros krumpli. Hiszen – ha a hagyományokhoz ragaszkodnánk – a padlizsán is tökféle. És szoktam mellé valamilyen mártogatót, öntetet is csinálni. Akkor lesz a kaporhoz is kaprot!
Tejfölt, majonézt, mustárt, kis citromlevet kevertem össze kaporral, foksnidlinggel és sóval, borssal. Ennyi az öntet.
A padlizsánt meghámoztam, hosszában jó ujjnyi szeletekre vágtam. A teljesen hagyományos panírozáshoz a lisztbe és a tojásba is kevertem sót, a lisztbe még kevés borsot, a tojásba pedig fokhagyma-granulátumot is. A prézlit semmivel nem turbóztam, csak átszitáltam, mert kitapasztaltam, hogy az egészen finom morzsától nem fájdul meg a gyomrom. Bepaníroztam, olajban kisütöttem a padlizsán-szeleteket.
Az újkrumplit lekapirgáltam, tudom, anélkül is lehet, de én még mindig így szeretem, amikor igazi új a krumpli. Serpenyőben, libazsíron átforgattam, majd lefedtem. Időnként megforgatva, kizárólag a saját gőzében puhítottam meg. Ezután levettem a fedőt, és rázogatva, amennyire sikerült, minden oldalán megpirítottam a krumplikat. Ekkor dobtam rá az aprított kaprot, azzal még addig kevergettem óvatosan, amíg körbe-körbe rátapadt.
Csodás ízkavalkád sikerült a sok kaporral, mégsem csak annak az ízét éreztük, együtt volt minden finom, harmonikus.
Utolsó kommentek