àlabeck

Igaz, közben már csökkent a kánikula, de ezt még a múlt héten főztem, amikor a kinti kb. 35 fok mellett igazán nincs kedve az embernek hosszasan a konyhában sürögni-forogni. És olyankor enni is csak valami „lazábbat” kívánunk – én biztosan.

Így aztán – mint gyakran máskor is – körülnéztem a mélyhűtőben, mihez lenne kedvem. Volt egy adag pulyka medalionnak nevezett hús, amiről nem is tudom pontosan, milyen rész, de jó, olyan féltenyérnyi darabkák, amin valamilyen hártya is szokott lenni, amit én mindig lefaragok róla még a fagyasztás előtt, így mikor kiveszem, már semmi teendő nincs vele a kiolvasztáson kívül.

A szokásos módon kezdtem; lábosban egy hagymát kevés olajon megpároltam, beletettem két gerezd felaprított fokhagymát is, rátettetem a hat kis darab húst, átforgattam, aztán sóztam meg, lefedve, kis lángon, saját levében puhítottam. Kb. 15 perc után már fél- vagy háromnegyed-puha volt, akkor beletettem egy vegyes – bébirépa, karfiol, cukkini, répa – zöldségből úgy egy maréknyit (volt egy ilyen maradék), és egy nagyobb adag brokkolit. Először szintén fedő alatt főztem, amíg megpuhult, aztán nyitva elfőztem a levét, végül kissé átsütöttem. Ezután beleöntöttem fél pohár tejet, összeforraltam, ettől sűrűbb szaftja lett. És szűk félóra alatt már tálalhattam is.

Valami egészen csodálatos – szerintem – hogy milyen lelkes kis csapat gyűlt össze már eddig is, hogy csatlakozzon Max kezdeményezéséhez, ami arról szól, hogy bizonyítsuk be, hogy az otthon főzés, szemben a készételekkel és előre gyártott porokkal, hasonlókkal, mennyivel gazdaságosabb, és persze mennyivel jobb. És ami szintén nagyon fontos, hogy lehet gyorsan, könnyen főzni, és ez nem von le semmit az elkészített étel élvezeti értékéből.

Egészen természetes, hogy ennek én is lelkes híve vagyok, hiszen az én naplóm arról szól, amit az alcímem is mond, hogy nem kell bonyolultan főzni ahhoz, hogy változatos legyen, és még élvezni is lehet a főzést, ha alkotásként fogjuk fel – mert hiszen az is!

Már régebben is leírtam, hogy nem értem, miért lett divat büszkélkedni azzal, hogy valaki nem tud főzni. És megírtam azt is, hogy azt sem értem, miért van szükség egy ételhez „alapporra”, ha egyébként mindent bele kell rakni, amitől jó lesz a por nélkül is.

Most, hogy többen fognak írni gyors és könnyű recepteket, talán egyre szélesebb körben sikerül terjeszteni a főzés szeretetét is. Azt nem tudom megígérni, hogy ezzel megcímkézem a bejegyzéseimet, főleg visszamenőleg, hiszen amit én főzök és leírok, annak a túlnyomó többsége ilyen. Viszont most egyébként is dolgozom azon, hogy létrehozzak egy tartalomjegyzéket a könnyebb kereshetőség érdekében, abban megpróbálom majd kiemelni a különösen egyszerű és gyors recepteket.

És azt is megígérem, hogy a kezdők kedvéért többet – és összefoglalva – írok általános konyha-, illetve háztartás-szervezési módokról, mert úgy látom, hogy néha csak azzal van gond. Viszont nem tudom azt mondani, hogy én csak természetes, házi alapanyagokat használok, nem tartok csirkét a város közepén az erkélyen – nem is vagyok képes levágni, de még egy élő halat sem tudok felboncolni – előszeretettel használom a fagyasztót és a technika egyéb vívmányait is. Például vásárolok és használok kész majonézt, ha csak egy-két kanálnyira van szükségem, és csak akkor keverek házilag, ha nagyobb adag kell valamihez. A húsféléket, zöldségféléket áruházban vagy piacon vásárolom, gyakran veszek fagyasztott zöldségkeverékeket.

És nagyon büszke vagyok arra, hogy mindkét gyerekem – lány és fiú is – szeret és tud is főzni, méghozzá úgy, hogy nem csak másolja azt, amit én csináltam, hanem saját ötletekkel bővítik a választékot, tőlem csak az alapokat tanulták, aminek az a lényege, hogy szeressük az ízeket, legyen örömünk az evésben, ezzel együtt az étel változatos elkészítésében is.

Azt is megpróbálom majd, hogy néhány recepthez árkalkulációt is írjak, bár ez nem könnyű, mert nem naponta vásárolok, de ez éppen a gazdaságosabb főzésben is segít.

Szóval hajrá, győzzünk meg minél több embert, hogy főzzön néha otthon, nem feltétlenül naponta, szerintem ha hét közben a munka mellett erre nem jut idő, és így menzán vagy házhoz szállítósat esznek, legalább a hét végén próbálják ki a saját készítésű ételek örömeit. Legyen Quick&easy!

Egy baráti összejövetelre sütemény is kell. Ezt választottam, szerintem ez a világ legegyszerűbb, sütije, és még finom is. Nyugodtan besorolható a gyors és finom kategóriába, ráadásul sokfélét lehet belőle csinálni, nálunk már többször szerepelt tortaalapként is, de pudinggal vagy krémmel is, valami somlóihoz hasonló édességként. És persze gyümölccsel.

Egy egész tojást 15 dkg cukorral (ez az én mércém, az eredeti – Horváth Ilona – recept szerint 25 dkg) és 5 dkg margarinnal – géppel – habosra kevertem. Aztán hozzátettem 4 dkg kakaót, tovább kevertem, végül 25 dkg lisztet egy csomag sütőporral elkeverve és 2 és fél deci tejet részletekben, felváltva.

Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam – elég sűrű, és mivel nagyobb tepsit használtam, kicsit nehéz volt egyenletesen elkenni, de tapasztalatból tudtam, hogy nem kell aggódni, szépen felemelkedik. Kiraktam negyedekre vágott sárgabarackkal, héjával felfelé. Előmelegített sütőben, 180 fokon sütöttem kb. 40 percig.

Nagyon érdekesen nézett ki, ahogy a barackok mellett a tészta felemelkedett, egy furcsa muffinformára emlékeztetett, a párom mondta is, hogy töltsük meg valami krémmel a mélyedéseket. Mivel ezt most szállítani kellett, ezt nem próbáltam ki, de nincs kizárva, hogy legközelebb igen.

Amikor kihűlt, úgy vágtam föl, hogy minden darabba egy barack kerüljön, így nem lettek pont egyforma méretű darabok, de legalább lehet válogatni kisebbet vagy nagyobbat, kinek hogy tetszik. És előtte a széleket levágtam, így senkinek nem jut a vége, csak nekem/nekünk, mert az szokott a kóstoló lenni.

Ismét együtt töltöttük a hétvégét néhány barátunkkal. Erre az alkalomra csináltam ezt, hideg ételként reggelire, vacsorára. (Persze mint ilyenkor mindig, a többiek pedig valami mást készítettek, és mindent együtt ettünk meg – nem keveset.)

A fasírt egyszerű, mondhatni hétköznapi dolog, de sokféleképpen lehet változatossá tenni, akár meleg, akár hideg fogyasztásra szánjuk.

Most vegyes sertés- és marhahúsból csináltam, mert van a társaságban, aki nem eszik baromfit. Kb. 30-35 dkg volt. Ehhez kevertem egy fej apróra vágott hagymát, egy szelet megáztatott és szétnyomkodott fehér kenyeret, két egész tojást (kicsik voltak), sót, borsot, majoránnát, pirospaprikát. Ezt jó egyneműre gyúrtam.

Még előtte negyed kiló kisebb gomba fejét 4-6 darabra vágtam, kevés olajon megpirítottam. Nem sóztam meg, hogy valóban piruljanak. Azért valamennyi levet engedett, de addig sütöttem, míg ez elfogyott, és a gomba piroskás színt kapott. Így még a termesztett csiperke is ízesebb, illatosabb. A kihűlt gombát a húshoz kevertem.

Rúdnak szántam a fasírtot, hogy szeletelhető legyen, amit általában sütőben szoktam sütni, de ezt most megpróbáltam serpenyőben. Ezért két kisebb rudat formáltam belőle. A serpenyőben kevés olajat felforrósítottam, és a rudat – egyiket a másik után – egyenesen abba tettem, mivel a húsmassza eléggé lágy volt, nehezen mozgatható. Meg is igazgattam, hogy egyenletes vastagságú legyen. Amikor úgy láttam, hogy már kérge sült, egy lapát segítségével megfordítottam, és mikor a másik oldala is megsült, lecsökkentettem a gázt, lefedtem, így sütöttem át a közepét is. Közben persze néhányszor ellenőriztem, megfordítottam.

Az eredmény: nagyon jó lett, igaz, kicsit megrepedt, aminek a nagyobb darab gombák, meg a forgatás is oka volt. Ennek ellenére hidegen jól lehetett szeletelni, bár egy-két gomba kipotyogott.

Otthon is jó az ilyesmi szendvicsként, biztosan jobb, mint a legtöbb felvágott.

Amikor már elkezdtem sütni, jutott eszembe, hogy elfelejtettem bele fokhagymát tenni, pedig fasírtba mindig szoktam, de végül nem hiányzott, így is elég ízes volt.

Néhány változat fasírtból:

Fészkes, tojással tekert, zöldséges, olajbogyós-fetás.

... én még nem láttam! Ezen a fügefán tavaly csak néhány szem volt, abból is kevés érett meg, azok teljesen a számomra megszokott méretűek voltak. Most telis-tele van gyümölccsel, többnyire kicsik, még nem lehet tudni, mi lesz belőlük. De egyszer csak felfedeztem, hogy van már érett is rajta, nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam, mekkorák.

Biztosan nem adja vissza jól a kép, kb. akkorák, mint egy őszibarack. Lemértem, a legnagyobb éppen 10 dkg, a következő sem sokkal kevesebb.

Ennyit még meg tudunk enni „csak úgy”, de mi lesz, ha esetleg tömegesen elkezd érni? Nem tudom, mit kezdjek vele. Hallottam már fügeborról is, de közelről még nem láttam, hogy készül. A fügelekvár valahogy nem csábít, ahhoz már önmagában is túl édes.

Igaz, még nem is biztos, hogy lesz olyan sok, az időjárás még megtréfálhat, de ha mégis, köszönettel venném, ha kapnék ötleteket a hasznosítására.