àlabeck

Folytatom a nemrégiben készült – és csak kicsit másképp – ebédekről. Most is kedvencem, a dinsztelt hús, annak is a zöldséges, most konkrétan zöldbabos formája került elő, amit előzőleg csirkemellből csináltam.

Most kockára vágott ~30 dkg pulykacombhúst vettem elő hozzá. Szintén a fagyasztóból a zöldbabot, ez most saját fagyasztás, fél kiló körüli adag. És találtam – ez azt jelenti, hogy majdnem megfeledkeztem róla – egy kis dobozban húslét. Én így neveztem, ez nem ún. alaplé, hanem néhányszor, amikor csirkecombokat sütöttem, és túl sok levet engedett, az leöntöttem róla, eltettem. Így ebben a lében benne vannak a fűszerek is, amivel akkor a csirkecombot bekentem. Ebben az adagban vegyes zöldfűszerek voltak, a mennyisége úgy másfél deci volt.

A szokásos hagyma alapot, amin átforgatom, elsőre kicsit pirítom a hús, most füstölt szalonnával kezdtem, mert éppen eléggé jóízű szalonna van itthon, tehát nem hagyhattam ki. Tehát először a szalonnát megsütöttem, a zsírján csak puhítottam a hagymát, beletettem három gerezd aprított fokhagymát, utána a húst. Csak egészen kicsit sóztam, és amikor elfőtte a saját levét, kis részletekben az elővett húslével engedtem föl. A zöldbabot akkor tettem hozzá, amikor a hús már majdnem puha volt, úgy időzítve, hogy éppen nem volt lé a hús alatt, akkor rászórtam egy teáskanál lisztet, átforgattam, újra egy kis lével hígítottam, úgy tettem bele a babot. Ezután már hamar elkészült, addigra az összes húslevet hozzátettem, valamint egy kis pohár tejfölt is – meg egy pici pirospaprikát, mert én színesen szeretem. Így aztán a végére hígabb lett, mint eredetileg képzeltem. Ennek ellenére az íze a füstölt szalonna és a fűszeres húslé jóvoltából nagyon finom lett. Az, hogy valami átmenet lett a leves és a főzelék között, nagyon nem zavart minket, annyi történt csak, hogy kés-villa helyett kanállal ettük, mélytányérból.

Velem bizony előfordul, hogy egyáltalán nincs kedvem főzni, és nincs semmi épkézláb ötletem sem. És hiába, hogy egyébként is a gyors és egyszerű főzés híve vagyok, ilyenkor még annyi sem telik tőlem. Nem tudom, másoknál ez hogy van, gondolom, sokaknál akadnak néha mélypontok. És akkor mi van? Ha kisgyerek van, nem kérdés, neki enni kell, méghozzá jót, egészségeset.

De hát a felnőttnek is kell valami, csak éppen nem vészes, ha egyszer-kétszer nem annyira ötletes, nem annyira érdekes, a lényeg, hogy még a szokásosnál is gyorsabban elkészüljön.

Vagy van a fagyasztóban készen valami, az a legjobb. De ha nincs, akkor pedig ilyesmi, igyekszem, hogy ez legyen: virsli, debreceni. Krumpli pedig mindig van itthon, ahogy hagyma, fokhagyma is. Ebből már össze lehet csapni valamit.

Nem akarom túlragozni, a debreceni sült egy picikét, a kiengedett zsírján, a serpenyő közepén pedig megsült a krumpli. A maradék salátával már kész is volt egy „rendes” ebéd.

Más hasonló kapkodós ebédek már voltak is, még lesznek is, de ha van valami más jó ötletetek ilyesmire, örülnék, ha megírnátok.

Csak azért vágtam ki a levelek közepét, vagyis a levélnyelet, vagyis levélerezetet a kínai kelből, hogy a főzelékben ne legyenek keményebb darabok, hanem csak a vékonyabb levelek. De ez nem jelenti, hogy a levélnyelet kidobtam volna, nem szeretek, nem szoktam ételfélét elpocsékolni, inkább kitalálok valamit, hogy igazán ehető dolog legyen belőle.

Keresztben kb. 5 mm-es csíkokra vágtam ezeket a vastag darabokat. Nem volt kevés, egy nagyobb tálka tele lett vele. Kevés olajon megpároltam, úgy tettem el a hűtőbe. Elővettem egy kis csomag csirkemellet a fagyasztóból. Ezzel előkészítettem a másnapi ebédet, amit valami kínaiszerűre terveztem.

Akkor a csirkehúst csíkokra vágtam. Serpenyőben, erős fokozaton tovább pirítottam a kínaikel-csíkokat, amíg már kissé barnás lett. Mivel vokom nincs, úgy próbáltam megoldani a továbbit, hogy a kelt szétkotortam a serpenyő szélére, a közepére pedig betettem a csirkedarabkákat. Kevergetve pirítottam néhány percig. Aztán megszórtam szárított zöldséges fűszerkeverékkel és egy kevés csípős paprikával. Ekkor már az egészet elkevertem, meglocsoltam szójaszósszal, és még rövid ideig sütögettem.

Eredetileg úgy képzeltem, hogy ez elég is lesz ebédre, de jó szokása szerint a káposzta annyira összement, hogy mégis kellett valami mellé. Szerencsére volt a fagyasztóban egy kis adag maradék főtt spagetti, azt gyorsan megmelegítettem. Így legalább az is elfogyott.

Nem feltétlenül nagy dolgokkal, de ahogy szinte mindenki, szeretem valahogy megkülönböztetni a hétvégi és hétköznapi ebédeket. De ez nálunk nem jelenti, hogy minden vasárnap húsleves, rántott hús a menü, csak talán több időt szánok a főzésre, többször van frissen sült is. Régen ez nem volt így, amikor nem főztem naponta, akkor bizony az is előfordult, hogy például szombaton volt tökfőzelék vagy hasonló, mert azokra is sort akartam keríteni valamikor. Mostanában meg sokszor úgy főzök szombaton, vasárnap, hogy legyen belőle maradék még egy napra, ha nem is a teljes ebédből, hanem csak egy részéből. Most például a máj volt kétnapi adag.

Hasonló bundába paníroztam, mint amikor utánozni próbáltam a déli rántott csirkét (Amerika déli részéről van szó). Tehát először lisztbe, aztán egy megszokott palacsintatésztánál hígabb, tojásos, vizes, lisztes keverékbe, amibe még fűszereket is tettem. Fontos, hogy a csirkemájat, miután a zsinórokat, hártyákat kivágtam belőle, így egyúttal két darabba vágtam mindegyiket, jól lecsorgattam, papírtörlővel leszárítgattam. Így – talán – kevésbé spriccel sütés közben. A csirkemájat nyugodtan meg lehet sózni, akkor sem lesz kemény, de ilyen módon sütve lehet a sót a lisztbe és a tésztába is keverni, akkor biztosan egyenletesebb lesz a sózás.

Ezután már csak egyenként mártogatva a lisztbe és tojásba, egyenesen a forró olajba tettem, és csak kicsit csökkentve a hőfokot, mindkét oldalukat megsütöttem.

Vasárnap serpenyőben sült krumpli és saláta volt hozzá. A salátában jégsaláta, alma, lila hagyma, zöld olajbogyó volt, fűszerekkel, egy kis citromlével, olívaolajjal elkeverve, végül balzsamecettel meglocsolva.

Hétfőn a megmaradt májhoz kínai kelből főztem főzeléket. Mivel elég nagy volt a kel, a külső, nagyobb levelekből a középső részt kivágtam, és csak a gyenge levélrészeket használtam föl. Keresztben ujjnyi csíkokra vágtam, a középső leveleket is, úgy főztem meg kevés vízben, hogy ne kelljen kiönteni belőle a végén, hiszen a káposzta meglehetősen összeesik. Krumplit most nem tettem bele. Borsikával, köménnyel, majoránnával, fokhagymaporral fűszereztem, egy teáskanál liszttel, tejföllel, egy kevés pirospaprikával színezve, behabartam.

Mostanában végképp nem főztem újdonságokat, de azért valahogy a kipróbált, bevált ételeket sem tudom egyformán megcsinálni. Persze nem is nagyon akarom, kisebb-nagyobb változásokkal mindig érdekesebbek. (Ez is egy ilyen, ezért röviden írom le, csak hogy kiderüljön, főzök én rendszeresen mostanában is.)

A gombát szeretem, hússal párosítva is nagyon. Szerepelt is már itt többféle, tejszínesen, bakonyiasan, tejföllel, kicsit paradicsomosan is, meg még pl. Sztroganov módra. Mindegyik nagyon jó, és nyugodtan lehet még továbbiakat is kitalálni.

Talán azt is leírtam, hogy mennyire irigylem és tisztelem azokat, akik ismerik a vadon termő gombákat, és ráadásul módjuk is van rendszeresen hozzájutni. Én nem vagyok ilyen szerencsés, ezért szoktam szárított erdei gombát – vagy legalább porítottat – venni, és ezzel feljavítom a termesztett csiperkegombából főzött ételeket. Most is így történt, a szárított vargányából egy kis maréknyit kevés vízbe beáztattam.

Közben a csíkokra vágott csirkemellet megpirítottam, jól elsütöttem a levét, hozzátettem a nagyobb darabokra vágott (vagy egyben hagyott kisebb) csiperkegombát. Azzal is addig sütöttem, míg a gomba is pirulni kezdett. Egy kevés pirospaprikát szórtam rá, csak hogy ne legyen olyan sápadt. Hozzátettem az áztatott, addigra megpuhult szárított gombát, levével együtt, hogy a jó kis gombíz minden cseppje megmaradjon. Kakukkfüvet, rozmaringot – ezek még jobban kiemelik az erdei ízt – és petrezselymet szórtam rá. Ráöntöttem két deci tejszínt, jó összeforraltam. Szerintem ennél több sűrítésre nincs szükség.

Spagettit főztem hozzá.