Ez a fajta krumpli nálunk a családban az oroszos (mert az) vagy kapirgálós (mert többször át kell keverni) névre hallgat.

Kisebb darabokra vágom a krumplit, úgy kezdem, mintha kockára akarnám, vagyis egy nem túl nagy darabot először négybe, aztán kicsit vékonyabbra, mint a szokásos kocka, mondjuk úgy 4-5 mm vastagra. Serpenyőben kevés olajat melegítek (az eredeti leginkább vajjal vagy margarinnal készül), amikor jó forró, beleterítem a krumplit (ne legyen vizes), továbbra is magas fokozaton sütöm, ha már az alja kérget kapott, lapáttal átfordítom (ez a kapirgálás), ha a másik fele is már sült-pirult, megsózom és csökkentem a lángot alatta. Ekkor, ha még nem puhul eléggé a krumpli, lefedem, és még kb. 10 percig sütöm, nagyjából kétpercenként átforgatva. (Mivel a krumplik különbözők, ha már "üvegesedni" kezd, nem fedem le.) Az a lényeg, hogy mindig piruljon, de ne égjen le.

Ez az alaprecept, így, ahogy van, sokféle húshoz illik köretként, de hús nélkül, salátával vagy savanyúsággal is igen sokszor ettük már. És a krumplihoz is lehet különféle „bővítményeket” adni. Elsősorban a hagymát említem, ezt mindjárt az első pirulás után érdemes hozzáadni, aztán a - szerintem - talán legfinomabb hagymás krumplivá tud sülni. De sok mással is lehet turbózni, ezeket az elkészítési idejüktől függően a sütés külnböző fázisaiban érdemes belekeverni.; húsfélével, akár húskonzervvel is, valamilyen zöldséggel, pl. répával, végül lehet rá tojást is ütni. Ez utóbbit csak akkor, amikor már a krumplit késznek nyilváníthatjuk.

Nem véletlenül volt a kollégiumban a leggyakrabban készített, egyik legkedveltebb ételünk. Az sem véletlen, hogy még most is a kedvenceim közé tartozik.