Szerintem mindig érdekes úgy főzni, illetve bármilyen kaját készíteni, hogy adottak az alapanyagok. (Még akkor is, ha csak néhány anyag kötelező és mellé más is kerülhet.) Jó sok éve volt már, éppen csak kezdtünk megismerkedni a külföldi tévéadókkal – kábeltévé, AM-mikro és társai jóvoltából – és néztük lelkesen azokat, még úgy is, ha az adás nyelvét nem értettük „kristálytisztán”. Abban az időben volt valamelyik (sajnos nem emlékszem, melyik) német adón egy olyan főzős műsor, amiben két szakács versenyzett, egy szép kosárban kapták meg a hozzávalókat, és azokból alkottak valamit. Később már magyar műsorban is volt olyan kedves szakácsunk, aki egy dobozban kapott ezmegazból készített kiváló ételeket. A lényeg, hogy szerintem jó játék az ilyen.

Most a „játszótársak” által megadott hozzávalók: cukkini, sajt, hal (a halat nem tűrőknek hús), és az érdekesség kedvéért aszalt paradicsom. Azt gondolom, ilyenkor az embernek elkezd pörögni a fantáziája, és vagy nagyon hamar kitalál valamit, vagy már annyira nem is érdekes... Persze ez az én stílusom, biztosan van olyan is, aki jó alaposan meggondolja, megtervezi, és így jut nagyszerű eredményre. A módszer mindegy, a lényeg az eredmény.

Nekem az első, ami eszembe jutott, valamiféle cukkinis tekercskék volt, a hasonlóan csavart padlizsán mintájára, csak éppen más töltelékkel. Végiggondoltam, hogy tulajdonképpen minden van hozzá itthon. Szokás szerint konkrét terv nélkül vettem cukkinit, halféle van a fagyasztóban vagy akár különféle konzervekben. Sajt mindig van. És végre kipróbálom a tavaly kísérletképpen szárított paradicsomot, mert eddig még csak készen vásároltat láttam.

Aztán mégis vettem másféle sajtot, az itthon lévő félkeményet nem találtam elég jónak ehhez, inkább beszereztem kenhetőt, két csomaggal, ez 20 dkg.

És ez készült:

Egy cukkinit hosszában szeletekre vágtam, serpenyőben szétterítettem, megolajoztam, grillen (sütőben) megsütöttem; puhára, picit barnulósra. (Elárulom, hogy csak a második darab sikerült, mert az elsőt túl vékonyra vágtam, zöldséghámozóval, ami nyersen szép volt, de már félig megsütve is olyanok lettek, mint a rongy. Ezt megettük „csak úgy”, és a másikat már kézzel vágtam, vastagabbra.)

Közben összekevertem a 20 dkg kenhető sajtot egy kis adag 10 dkg fekete, kaviárnak nevezett capelin ikrával és egy evőkanál aprított snidlinggel.

Az aszalt, olajban eltett paradicsomból néhány darabot hosszúkás csíkokra vágtam. Mivel – gondolom, az ázástól – a héja könnyen elvált, előtte azt le is húztam.

Mikor a cukkiniszeletek kihűltek, minden darabot a feléig megkentem a sajtos kencével, ráfektettem 2-2 paradicsomcsíkot. Aztán fölcsavartam, a biztonság kedvéért – hogy ki ne tekeredjen – fogvájóval átszúrtam.

… Apróhús pulykamellből vegyes körettel

Évfordulónk alkalmából egy kis egyszerű családi ünneplést tartottunk. Sajnos, a családi létszám sem volt teljes, csak az egyik gyerekem tudott részt venni – a párjával együtt – rajta. Így négyen voltunk. Úgy gondoltam, végre itt az ideje a már régebben valahol kinézett recept bevetésének. Ezt abban a blogban házi „shwarma”-ként ajánlja, ami lényegében ugyanaz, mint a gyros vagy a döner kebab, vagy más hasonló, attól függően, hogy hol mi a neve.

Persze ez egyáltalán nem olyan, mert éppen a lényeg, tehát a függőleges nyárson sütés marad ki a dologból. De „fast food”, tehát gyors kajaként lehet elkészíteni, és a végeredmény mégiscsak emlékeztet egy tányéron – és nem pitában – tálalt valami olyasmire.

A körettel kezdtem, mert maga a hús valóban igen hamar elkészül, és frissen jó tálalni. Meghámoztam és kisebb kockákra vágtam öt darab nagyobb, kovászolni való uborkát. Másik három uborkát durvára reszeltem, három gerezd összenyomott fokhagymával együtt megsóztam, majd kinyomkodtam, joghurttal és tejföllel összekevertem; tehát tzatzikit csináltam belőle. Fölvágtam két csokor zöld hagymát a zöldjével együtt – a vásárlásnál nagyon figyeltem, hogy szép legyen az is. Egy bő kiló újkrumplit sós vízben félpuhára főztem. Egy nagyobb padlizsánt – szintén kockára vágva – nagyon kevés olajon serpenyőben magas fokozaton kissé megsütöttem, csak addig, amíg kicsit átlátszó lett, vagyis már nem nyers. Először csak a krumplit terítettem szét a sütőtepsin, grillezésre beraktam a sütőbe. Egyszer-kétszer megkevertem, és amikor már puha is volt a krumpli, itt-ott meg is pirult, mellétettem a padlizsánt is. Ekkor fogtam hozzá a hús elkészítéséhez.

hús ebben az esetben kb. fél kiló pulykamell, amit kis, hosszúkás csíkokra vágtam. (Ha én hasonlítom ezt valamihez, azt mondom, hogy úgy, mint a tokányhoz vagy a resztelt májhoz. Abban a blogban, mivel oroszul ír, azt mondja, hogy úgy vágjuk, mint a „sztroganov”-hoz.) Egy-egy teáskanálnyi pirospaprikát és római köményt, kevés borsot és egy pici olajat jól elkevertem a hússal, félretettem. Persze ízlés szerint lehet más fűszert is használni, csak ne legyen túl sok.
Fölvágtam csíkokra két fej hagymát. Serpenyőben, kb. két evőkanál olajon világos barnára pirítottam. Kihalásztam, és a helyére betettem a húst. Folyamatosan kevergetve maximális fokozaton sütöttem. Egy kevés levet azért így is engedett, de sikerült elég gyorsan elsütni, hogy a hús ne párolódjon, hanem csak piruljon. A végén hozzákevertem a megpirított hagymát is.

És most jön a recept érdekessége, ami miatt ki akartam próbálni: amikor megsült a hús, kitöltöttem egy pohár kólát (egészen hagyományosat, nem diétásat), és egy kicsit löttyintettem a húsra. Kevergettem, elsütöttem. És így tovább, apránként, míg elfogyott a két deci. Itt is fontos, hogy ne főjön a hús, hanem csak a cukor karamellizálódjon, mintegy bevonja a húst. (Mert persze lehet karamellizált ízt előállítani másképpen is, próbáltam már mézzel, cukorral is, gondoltam, az valami többlet ízt is kell, hogy adjon hozzá. Valóban, érdekes, más volt.)

Tálaláshoz tettem a fentieken kívül még az asztalra néhány „mártogatóst”, amit nem most készítettem, hanem csak fölbontottam egy-egy üveget a kamrából: tkemalit (pikáns, csípős szilvamártás), padlizsánkrémet, ketchupot (fűszeres paradicsommártás).

Ezután már csak a bőség zavara maradt, azaz kiválasztani, hogy melyik falatot mivel kombináljuk. Végül az derült ki, hogy mindenféleképpen finom, érdekes volt. Soha rosszabb gondot!

Teljes gőzzel halad mostanában a befőzési szezon. Ha a piacon járok, látom, hogy nagyon sok ember nem egyszeri fogyasztásra való mennyiséget vásárol gyümölcsökből, zöldségekből. A villamoson is jó nagy kosarakkal megrakodott embereket látok, sokszor megütik a fülemet egy-egy beszélgetés foszlányai, amikor arról mesélnek, hogy így vagy úgy teszik el a megvásárolt hozzávalókat. Hát még, akinek saját kertje, saját fái, veteményese van, persze hogy igyekszik eltenni, tartósítani a nyári termést, a nyári ízeket. És nagy öröm télen elővenni, annak is, aki eltette, dolgozott vele, de annak is, aki még csak kapja anyától, nagymamától. Talán egyszer majd ők is folytatják a hagyományt. (Én már megfőztem az idei baracklekvárt is, tavaly kimaradt, még a „szedd magad” helyen sem volt termés, de szerencsére elég volt az azelőtti.)

Most a vizes uborka van soron, a tavalyi nagyon jól sikerült, remélem, idén sem lesz rosszabb. Ez a recept talán kissé macerásnak látszik, de igazából nem bonyolult, először csak annyit kell vele foglalkozni, mint bármilyen eltett uborkával: megmosni, üvegekbe rakni. Most éppen áll, vár, érik, kicsit hasonlóan mint a kovászos uborka, csak éppen nem napon, hanem a konyhában.

Sok receptje van, alapvetően mind hasonló. Én már próbáltam így-úgy, ízre sincs nagy különbség, hiszen a só, víz és a fűszerek; a különböző levelek, torma, ilyesmi, szinte minden recept szerint azonosak. Ami nem mindegy, hogy milyen tárolóhelyünk van. Egy jó hűvös, pláne hideg kamrában, pincében biztosan nem olyan veszélyes, hogy megromlana. Olyan lakásban ahol nincs kamra, illetve ha van is, meleg, mint pl. nálam, érdemes több energiát fektetni az olyan műveletekre – többszöri forrázás – ami segít a tartósság fokozásában. A forrázás nem puhítja az uborkát, éppen ellenkezőleg, ropogós marad.

Én a kovászos uborkát is forró vízzel öntöm le. Amióta ezt az eljárást megtanultam valakitől, még soha nem puhult túl, és ha véletlenül úgy alakul, hogy sokáig nem fogy el, akkor sem változik az állaga – persze azt a hűtőben tartom, miután elkészült. Most is ott van :)

Ez volt a második próba a házi elektromos füstölő készülékkel. (Az első volt a csirkemell.)

Talán már meséltem, hogy ez az egyik viszonylag zsíros húsféle, amivel el-elcsábulok, amikor meglátom a pultban, főleg, ha jó húsos, nem nagyon porcogós darabról van szó. (Persze a nyers császárhúsra gondolok. Nem azonos a füstölt-főtt császárhússal.)

Szeretjük sülten is, főve – abált szalonnaként elkészítve – is. Gondoltam, új lehetőség lesz ezek kombinálása, megtoldva a füstöléssel, ami további ízt ad.

Először a darabokat megfőztem. Minden darabot megsóztam, aztán mellé a fazékba elég sok megtisztított, durván felvágott fokhagymát, szemes borsot, két babérlevelet tettem. Annyi vízben, amennyi ellepte, puhára főztem. A vízben hagytam kihűlni, aztán leszűrtem, jól lecsöpögtettem. Rápakoltam a füstölő rácsára, miután a megfelelő tálcán elhelyeztem a benedvesített faforgácsot és tealeveleket. Befűtöttem, lecsuktam. Kb. 15 perc után megfordítgattam a szalonnákat, és újabb 15–20 percig füstöltem. Mivel ez már főtt volt, azon nem kellett aggódnom, hogy nehogy nyers maradjon a közepe. Akkor döntöttem úgy, hogy elkészült, amikor már szép, barnás színt kapott.

Jól lehűtve, kenyérrel ettük. Csak enyhén volt érezhető a füstös íz, már előbb rájöttem, hogy kicsit túl puhára főztem, legközelebb – mert lesz következő alkalom – jóval kevésbé fogom megfőzni.

Nekem ennek ellenére, vagy ezzel együtt is nagyon ízlett, a páromnak kevésbé. Persze az ilyen – melegen, házilag füstölt – dolgokon nem egészen a megszokott, nagyon füstös ízt kell keresni, mint például egy füstölt szárazkolbász, esetleg éppen füstölt csülök. Ez enyhébb, de szerintem kellemes.

Ami persze nem jelenti, hogy kizárólag hétköznap lehet ilyet főzni, hanem csak azt, hogy alkalmas arra is, amikor kevés időnk van, mert hogy úgy mondjam, pikk-pakk elkészül.

A cukkini az egyik – szerintem – megunhatatlan zöldségféle. (Még ennél is jobb ízű a padlizsán, amit nagyon sokan méltatlanul mellőznek, illetve kizárólag padlizsánkrémként tudják elképzelni.) Ezért én igen gyakran alkalmazom, próbálom változatosan elkészíteni. Nem utolsósorban nagy előnye még, hogy a hűtőszekrényben viszonylag sokáig károsodás nélkül eláll, tehát tudjuk egy ideig „készleten tartani”.

A rizsről többször mondtam már, hogy maradék. Persze ez így is van, nem nagyon tudom kiszámítani, hogy éppen mennyi fogy a következő alkalomra, de talán éppen ezért többnyire inkább többet főzök belőle, és a többletet kisebb dobozokban tárolom a mélyhűtőben. Szobahőmérsékleten kiengedve éppen olyan, mint a frissen főtt.

Ennyi bevezető után maga az étel elkészítése igazán semmiség. Amikor éppen valamilyen „igazi” húsból akarom, az sem nagy ügy, akkor kockára vágott húsból kezdem, ami bármilyen hús lehet. A leggyorsabb persze a csirkemell, de akármi más is alkalmas. És akár pirosra, „pörköltesre” is csinálhatjuk, ha éppen ahhoz van kedvünk.

A hétköznapi pedig nem húsból, csak virsliből készül. (Talán nem szép, hogy a virslit nem tekintem húsnak, de ennek ellenére szeretem, ha másért nem, nosztalgiából. De igyekszem a lehetőségekhez képest jobb fajtát venni.)

Először kockára vágott hagymát pirítottam – ha éppen van, akkor egy kevés szalonnán, ha nincs, akkor olajon – aztán tettem hozzá a héjastól kb. 2×2 cm-esre vágott cukkinit, tovább pirítottam. Aztán jön a karikára vagdalt virsli, azt is megsütöm. Majd belekevertem a megfőzött rizst. Én ebből biztosan nem teszek sokat bele, de persze, mint minden alkotórész, ez is ízlés szerinti. (Laktatóbb legyen vagy kímélős, viszonylag alacsony szénhidráttartalmú.) Ezzel is jól átpirítottam, és már lehet is tálalni.

Én még ehhez is – annak ellenére, hogy a legtöbb a zöldségféle benne – szeretek salátát enni, például uborkából, hagymából, citromlével meglocsolva.