Valami titokzatos okból – később rájöttem, hogy valamivel összekevertem – az járt a fejemben, hogy vasárnap, azaz június 24-én volt az ötödik évfordulója annak*, hogy az első bejegyzésemet írtam ebben a naplóban.
Nálunk éppen a szokásos, barátokkal töltött hétvége volt, de ők vasárnap ebéd előtt már elmentek. Mivel ilyenkor mindig többet eszünk a szokásosnál, és ráadásul még túl meleg is volt, úgy döntöttem, hogy nem főzök „rendes” ebédet. Egy kis darab maradék felvágott, paprika, hagyma és persze tojás, és már meg is volt a rántotta, ami jól kisegít hasonló esetekben. Annyira azért nem voltam lusta, hogy ne csináljak mellé még egy salátát is. Uborka, paprika, paradicsom, lila hagyma is volt a maradékok között, meg még zöld olajbogyó. Egy fél csomag feta sajt másik felét pedig néhány nappal azelőtt használtam föl, amúgy is görög salátát terveztem belőle, ebben az esetben igazán nem számított, hogy az olajbogyó nem fekete, hanem zöld. A zöldségeket felaprítva, olívaolajjal meglocsolva, a kertből szedett, friss bazsalikommal megszórva csak addig tettem félre, míg a rántotta elkészült. Ez összesen sem sok idő.
A rántottát pedig – mivel nem egyformán szeretjük – sütés közben kettévágtam, a felét a páromnak kitálaltam, a magamét pedig megfordítottam, fél percig még sütöttem.
(Ezt a megfordítást valamikor réges-régen egy olasz filmben láttam, csak éppen ott nem ilyen kis adaggal csinálták, hanem egy óriási serpenyőben, és fedő segítségével fordították meg az egészet, végül annyira keményre sütötték, hogy tortaként szeletelni lehetett.)
A párom szerint ezt a csúnya, fordított rántotta képet nem kellene megmutatni, de én éppen így szeretem, és ezt nem titkolom.
Torta vagy egyéb ünnepi étel helyett így „ünnepeltem” a feltételezett ötödik évfordulómat :)
*Igazából 2007. június 4-én kezdtem.
Utolsó kommentek