Nem vártuk be a libaevéssel a Márton napot, de bízom benne, hogy így is segít, szerencsét hoz, meg mindent, ami kell. Már így is vártunk vele, ugyanis még valamikor nyáron vettem a két fagyasztott libacombot, de nem került sor rá. Nem egészen véletlenül, mert ez nem az az étel, amit egy hétvégi házban, nem igazi sütőben nekiállnék elkészíteni.
Egyébként egyáltalán nem bonyolult – ahogy én sütöm. Legkönnyebb szerintem a Römertopfban (római tál, Pataki tál, bármilyen cserépedény), abban garantáltan megpuhul, és így biztosan nem lesz száraz sem, de tepsiben, jénaiban, bármiben lehet, csak akkor biztosan tennék alá egy kevés vizet vagy más levet.
A combok biztosan jobban mutattak volna, ha egyben hagyom, mégis kettévágtam őket. Így a tálban is jobban elfért, és nekünk elég is egy-egy felső vagy alsó darab egy ebédre.
A tálat, ahogy kell, beáztattam félórára. Közben – miután a combokat már megborotváltam, elvágtam, a szélén talált vastagon zsíros bőrt levágtam, a rajta maradt bőrt kicsit bevagdostam, megsóztam – meghámoztam 8 kis fej hagymát, egy kis fej fokhagymát, két almát.
Úgy tapasztaltam, hogy a tál oldalát érdemes mindig egy kis zsiradékkal bekenni, így nem ragad a széléhez semmi a sütés során, ezt most egy darabka zsíros bőr segítségével oldottam meg. Aztán beletettem a hagymákat egészben, közé a levágott bőrdarabokat (az se vesszen kárba), rá a húst. Megszórtam majoránnával és egy kevés szárított, kézben összemorzsolt rozmaringgal. Rádobáltam a fokhagymagerezdeket. Mellé és közé raktam a negyedekre vágott almát. A tálat lefedtem, hideg sütőbe tettem, amit először 220 fokra kapcsoltam be, és amikor azt elérte, levettem a hőfokot 170-re. Bő egy óra múlva ellenőriztem, hogy áll, aztán már kissé sűrűbben ránéztem. Amikor már a hús érezhetően puhulni kezdett – persze addigra már úszott a lében –, levettem a fedőt, úgy sütöttem készre, a bőrét ropogósra.
Sima tört krumplit csináltam hozzá, amit ehhez nem olajban, hanem (igaz, nem liba-, hanem csirkezsírban forgattam át, egy kicsikét pirítani is próbáltam. Mellé tálaltam a jól megpuhult hagymát, fokhagymát, a persze szétfőtt almát. És még – régebben üvegbe eltett – lilahagyma-lekvárt is ettünk hozzá, így egész kavalkádja volt a sós, édeskés-savanykás ízeknek. (És kettőnknek elég volt két napra, a zsír pedig majd kenyérre kenve következik.)
Utóirat: Örömmel láttam, hogy mások is sütik már a libacombokat :)
Utolsó kommentek