Ez annyira egyszerű megőrzési módja az almának, hogy szinte nem is érdemes leírni, de mégis, hátha valaki még nem ismeri, és kapóra jön.
Hozzájutottam egy szatyornyi hullott almához, ami kicsit hibás és nagyon jóízű volt, vagyis olyan, amit én szeretek, kissé savanykás, kemény, ropogós húsú. Persze a legelső hasznosítása az volt, hogy kivágtam a hibás részeket, ami részben ütődött, részben kukacos volt, és a megmarad darabot megettem. De ehhez azért túl sok volt, tehát a következő lépés az volt, hogy ugyanúgy eltávolítottam a hibákat, meg is hámoztam. Mivel ez nem megy egy-két perc alatt, a már elkészült darabokat citromos vízbe tettem – nem annyi vízbe, hogy ússzanak, csak egy kevésbe forgattam. Ezután leszűrtem a citromos lét, aztán lereszeltem az almát a nagyobb lyukú reszelőn, hozzákevertem kilónként egy csapott mokkáskanál tartósítószert (nátrium-benzoátot), és üvegekbe tettem. Jó szorosan, hogy lehetőleg ne maradjon levegő közte. (Nem csavartam ki, de az üvegbe nyomkodáskor mégis a lé egy része megmarad, ezt meg lehet inni, legjobb egy kissé vízzel hígítva.) Én az üveg csavaros teteje alá fóliát teszek, hogy az alma savassága ne marja meg a tetőt.
Így is elkerülhetetlenül megbarnul egy kicsit, de nem vészes. Előfordult már, hogy több, mint egy évig is megmaradt így, az íze akkor is teljesen olyan volt, mintha frissen reszeltem volna.
Hámozatlanul mérve kb. egy kiló alma fér egy üvegbe. Így eltéve nemcsak süteményhez, hanem sós ételhez is fel lehet használni, hiszen nincs benne cukor.
És természetesen még arra is hagytam az almából, hogy egyik kedvencünk, a „slafrokos”, vagyis bundás alma se maradjon el ebben a szezonban sem.
Megjegyzés: Én nem hiszem, hogy ez a minimális mennyiségű tartósítószer nagyon ártalmas lenne, de ezt mindenki magának dönti el. Ha a hagyományos módon, cukorral, megpárolva tartósítjuk, akkor meg a cukor ártalmaira is lehet gondolni, valamint a párolással lecsökkentett vitamin-tartalomra.
Utolsó kommentek