Azt mondtam, hogy nem főzök fügelekvárt, mégis beadtam a derekam, az óriás fügék győztek. Olyan tempóban értek be, hogy megenni képtelenség lett volna, kárba veszni meg sajnáltam. Addig törtem a fejem, hogy mivel lehetne pikánsabbá tenni a számomra túl édes gyümölcsöt, míg felfedeztem, hogy a cseresznyeszilva-bokron (vérszilva) már akad érett is. Nem túl érett, de most ez nem is volt baj, mert bár ez éretten is savanykás, de így még jobb erre a célra.
Két kiló fügéhez kb. másfél kiló szilvát szedtem. Először elkezdtem főzni a szilvát úgy, minta csak abból készülne a lekvár, mert ezt a gyümölcsöt csak így lehet kimagozni, ahogy azt tavaly már leírtam.
A fügét – alapos mosás után – húsdarálón ledaráltam. Van a darálónak egy nagyobb és egy kisebb lyukú előtétje, ehhez a nagyobbat használtam, hogy ne legyen egészen pempős.
A ledarált fügét a szilvához tettem, együtt összeforraltam, aztán a kényelmes módon dzsemfixet használtam hozzá, de mindössze egy zacskóval (az kb. egy kiló gyümölcshöz való, de én nem akartam, hogy gyári jellegű legyen a lekvár) ehhez a mennyiséghez. Ezt összekevertem fél kiló cukorral, beletettem, még egyszer felforraltam, és két perc főzés után üvegekbe töltöttem. Nyolc kisebb üvegnyi lett.
A szokásos pokrócos csomagolás következett, majd két nap múlva az üvegek lemosása a lecsorgott lekvártól, felcímkézés, spájzba pakolás. Persze közben a pár kanálnyi kimaradt lekvár kóstolása már megvolt, érdekes ízű, és pont olyan, ahogy mi szeretjük, vagyis nem túl édes.
Közben már érni kezdett a füge következő adagja, érdekes módon ezek már nem olyan nagyok, a többsége teljesen normális, szokásos méretű. Egyelőre még nem tudom, mihez kezdek vele.
Utolsó kommentek