àlabeck

Vannak kialakult sablonok abban, hogy mit mivel eszünk. Például fasírtot leginkább főzelékhez vagy hagymás krumplihoz. Hideg változatban esetleg majonézes krumplit csinálunk hozzá.

De hát miért ne próbálnék ki valami mást? Úgy is lehet változatosságot biztosítani, ha már kipróbált ételeket főzök, csak éppen a szokásostól eltérő kombinációban.

A fasírt vegyes marha- és sertéshúsból készült, volt itthon egy száraz kifli, tehát zsemle helyett azt tettem bele, megáztatva, aztán hagyma, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, majoránna, tojás. Jól összegyúrtam, kicsi golyókat formáltam belőle. Ezeket sorban tepsibe raktam. A golyókat nem vizes, hanem olajos kézzel görgettem, így egyszerre megoldottam az olajozást is. Sütőben, kb. 190-200 fokon sütöttem.

Feltettem a tésztához való vizet. Fokhagymás tészta volt a terv, tehát közben egy fej fokhagymát meghámoztam, a gerezdeket szeletekre vágtam. Olajon megpirítottam, de csak világosbarnára, hogy nehogy keserű legyen. Elzártam a tűzhelyet, belekevertem egy jó adag (felaprított, fagyasztott) petrezselymet. Megfőztem a tésztát, leszűrve egyenesen a fokhagymás, petrezselymes olajba tettem, átkevertem.

A sütőben sülő húsgolyókat egyszer megfordítottam, amikor a teteje már szépen megpirult.

Hogy semmiképpen ne legyen száraz az étel, egy gyors sajtmártást is csináltam hozzá. Kevés olajon lisztet átkevertem (nem pirítottam), tejjel fölengedtem, közepesen sűrűre, közben kézi habverővel kevergettem, nehogy csomós legyen. Amikor újra forrt, beletettem 4 db kockasajtot, amikor elolvadtak, megkóstoltam, kicsit megsóztam, fehér borsot szórtam bele, és kész is a legegyszerűbb sajtmártás.

Nagyon jó összeállítás volt, érdemes néha változtatni a megszokott dolgokon.

Valamikor tavaly keringett a gyerekkori emlékekről szóló körjáték, amikor Grenadine engem is megkérdezett erről. Készültem is írni, még képet is csináltam, de valahogy mégsem jött össze a dolog. Ugyanúgy, ahogy a többi körkérdés sem, most sorban megpróbálom bepótolni. Nem biztos, hogy érdekes lesz, de mégis... nem szeretem, ha elintézetlen dolgaim vannak, és ez valami olyasmi.

A gyerekkoromról ezt-azt már írtam, egy nosztalgiázós vkf kapcsán. Most valamiért először az jutott eszembe, amikor úgy 5-6 éves koromban a nagymamám elhatározta, hogy ideje, hogy kézimunkázni tanuljak – ő ugyanis fantasztikus dolgokat csinált; varrt, pókháló vékonyságú csipkéket és pulóvereket horgolt, kötött. Az első komoly feladatom az volt, hogy az általa készített szaloncukorhoz én vagdostam rojtosra a selyempapírt. Aztán kisimítgattam az összegyűjtött ezüstpapírokat, ami a selyempapírra került. Maga a szaloncukor fondantból* készült, akkoriban a boltban is olyat lehetett kapni (ez volt a konzum nevű), persze a házi biztosan jobb volt. Nem tudom, én nem bírtam és ma sem bírom megenni. Ugyanebből volt/van pl. a mignon (vagy minyon?) bevonata. Később történt már, hogy nagyapám mindig hozott néhány minyont, amikor jött, én bizony gondosan – és malacul – lehámoztam a mázat róla, és csak a belsejét ettem meg.

Aztán jött a hímzés. Kaptam ezeket a pici zsebkendőket, rárajzolva a hét napjainak neve és minden napra egy állatka. Ezen tanította nagymamám az öltéseket. Persze a körülhorgolást ő csinálta, az még nagyon nem ment nekem. Nehezen ment, sokáig tartott, de megcsináltam lassanként. Kötni is próbált tanítani, kevés sikerrel. Aztán sok év múlva, kb. 15 éves voltam, amikor az első pulóvert megkötöttem magamnak, úgy, hogy próbáltam emlékezni, hogy is kell. A hímzéshez még később jött meg a kedvem, de megjött...

Nem is tudom, miért éppen ez jutott most eszembe a sok emlék közül, de még az is lehet, hogy majd még mesélek felkérés nélkül is.

* Fondant – Francia eredetű szó, jelentése: olvadó. Elkrémesített cukor, a szaloncukor egyik alapanyaga. A cukrászatban használt fondant egy tésztaszerű, képlékeny cukormáz.

Kaptam ezt az üveges padlizsánsalátát, amely ujjnyi vastag karikára vágott padlizsánt, kockázott hagymát és paprikát tartalmaz paradicsomos, fűszeres, kicsit csípős mártásban (az ukrán nyelvű címkéje szerint adzsikában). Jó ideje állt a kamrában, nem tudtam, hogy használjam föl a legjobban. Én úgy tudom, ez eredetileg egy zakuszka, vagyis büféasztalra való harapnivaló – van is ilyen receptem, de mostanában nem volt olyan alkalom, amire felbontottam volna abban a formában.

Múlt hét végén leszaladtunk a víkendházba, már nem bírtuk tovább nélküle, és ezért nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető menüt terveztem. Ennek része lett a padlizsánsaláta is.

Krumplit kockára vágva sós vízben megfőztem. Csirkemell-szeleteket befűszereztem, hirtelen megsütöttem.

Egy jénai tálba terítettem a krumplit, ráfektettem a csirkeszeleteket. Az üvegből kibányásztam a padlizsánkarikákat, azt a húsra szétraktam, és rákentem a hagymás-paprikás-paradicsomos mártást.

Sütőben összesütöttem, az utolsó öt percre a tetejére díszként egy kevés füstölt sajtot reszeltem (ez kissé már száradófélben volt, ezért is használtam el).

Mivel nagyon szeretem a padlizsánt, sokféleképpen szoktam elkészíteni. Ez ugyan nem olyan, mint amikor frissből készül, de nagyon jó volt. Valószínűleg elteszek majd hasonlót a jövő télre.

Valahogy annyira gyenge formában vagyok mostanában – nem szeretném alkotói válságnak nevezni –, hogy még erre sem reagáltam olyan gyorsan, ahogy szerettem volna. Pedig igazán nagyon örültem, hogy Cukroskata és Jutka is megtisztelt ezzel az oklevéllel.

Tulajdonképpen azon gondolkoztam sokáig, hogy kinek adnám tovább, de még most sem tudtam dönteni. Nem szeretném azonban, hogy emiatt a halogatásom miatt azok, akiktől kaptam, úgy éreznék, hogy nem becsülöm meg.

Elég sok blogot olvasok többé-kevésbé rendszeresen, természetesen nem csak gasztró témában. Kommentet már jóval kevesebbet írok, de azért vannak többen olyanok, akik pontosan tudhatják, hogy „látogatom” őket, azt is, hogy tetszik, amit írnak. Mindannyiuknak küldöm sok szeretettel és tisztelettel ezt a díjat, illetve elismerést. Remélem, még sokáig olvashatom érdekes, szórakoztató, tanulságos írásaikat.

Megláttam a boltban, megvettem a szép, hosszúkás csomagba rendezett kínai kelt. Mit is tudunk róla? A kínai kel háromszor annyi fehérjét tartalmaz, mint a fejes káposzta. Sok C-vitamint, ásványi só és karotin is van benne. Fehérjéje könnyen emészthető. Íze a fejes káposztáéra emlékeztet, de gyengébb, kevésbé karakteres. Felhasználhatjuk salátának, főzeléknek, de vastag húsos levélerezetét spárga módjára is elkészíthetjük.

Valamiért régóta nem vettem, főztem, most sem tudtam előre, hogy mi lesz belőle. Tartogattam is néhány napig a hűtő aljában, szerencsére ettől még nem károsodik. Végül kissé kínai jellegű étel készült, legalábbis amennyire én tudom.

Első menetben csak a felét használtam föl, mert igen szép nagy darab volt. Jól megmostam, amennyire tudtam, megszárítottam, majd darabokra fölvágtam.

Serpenyőben (vokban lehetne, de az nekem nincs) pici olajat melegítettem, beletettem egy kis darab gyömbért megreszelve, utána a káposztát. Kevergettem, amíg a káposzta majdnem sülni kezdett, akkor megsóztam és megszórtam egy csapott evőkanál cukorral. Ettől azonnal levet engedett, akkor egy szűrőkanállal kiszedtem. A serpenyőbe tettem kb. egy deci vizet, bele egy citrom lereszelt héját, felforraltam. Közben a citrom felének kinyomott levébe kevertem egy evőkanál keményítőt. Ezt a forrásban lévő vízbe tettem, még egy kicsit forraltam, aztán visszatettem bele a káposztát. Jól összekevertem, és kész is.

Csirkemellfilét kis csíkokra vágtam, szójaszósszal, pirospaprikával, fahéjjal, kevés olajjal összekevertem, másik edényben pár perc alatt erős lángon átpirítottam.

Akár igazi kínai, akár nem, jól illettek egymáshoz.