àlabeck

Bár általában gyakrabban készítek csirke-, mint sertéshúst, jobban is szeretem, az egyik gyengém az oldalas. Ha nem túl zsíros, de persze nem is száraz, elég vastag, akkor venni kell. És megsütni, most éppen zsírban. Ezért régimódi.

Két szép nagy darab volt, összesen több mint másfél kiló. Megmostam, megpróbáltam a csontszilánkokat eltüntetni, aztán feldaraboltam, a vastagabb részt egy-, a vékonyabbat két csontonként. Megsóztam, belefektettem egy jó nagy lábosba. Rászórtam vagy 5 gerezd fokhagymát, kicsit feldarabolva, aláöntöttem egy pohár vizet, rá egy negyed kiló zsírt. (Itt már egy kicsit eltértem a hagyományostól, egyrészt, mert pl. édesanyám legalább fél kiló zsírt tett volna, másrészt én eléggé eretnek módon libazsírt használtam.)

Föltettem kis lángra, fedővel, békén hagytam kb. félórát. Utána időnként ellenőriztem, mikor érezhetően puhult, levettem a fedőt, és hozzátettem egy kis üveg lecsót (persze ugyanez nyáron friss paprika, paradicsom, hagyma), ez az én második eltérésem az otthoni szokásoktól. Ekkor már nyitva hagytam a lábost, néha megrázogattam, amíg csak a zsír maradt rajta, víz nem.

Itt most különbözőképpen lehet befejezni.

1. Lehet addig sütni, míg szépen megpirul a zsírban, úgy is finom.

2. Kivenni a húsokat a zsírból, mikor már puha, de nem sült, és másképp folytatni.

Én ez utóbbit választottam, szűrőkanállal kihalásztam a húst egy jénai edénybe, közben a csontokat kihúzogattam belőle. Mivel jó sok volt, kettéosztottam, két külön edénybe. Mindkettőt lehűtöttem a későbbi folytatásig.

Az egyik adagot beleforgattam házi ketchupból mindössze pár csepp olajjal kevert pácba – az olaj csak azért kell, hogy jobban tapadjon a húshoz. Semmi más fűszert nem tettem hozzá, elég, ami már amúgy is benne van a ketchupban.

Sütőben, grillen megsütöttem, közben egyszer megfordítva.

Ha már úgysem az a koleszterinmentes, túl kímélős hús volt, mellé még olajban sült újkrumpli és cukkini is került, meg egy uborka, paradicsom, paprika, hagyma alapú citromleves saláta.

A másik fele oldalas holnap következik, mert már úgyis túl hosszú voltam.

Mindenki tudja, hogy a túró és az eper remek párt alkot, sok kitűnő receptet írtak már le ebben a témában, de szerencsére még tart az eperszezon, azt hiszem, elfér még egy-két változat. Máskor is csináltam már epres-túrós palacsintát, most még egy kicsit tovább fokoztam a dolgot.

Úgy kevertem be a palacsintatésztát, hogy kb. a fele liszt helyett darált diót tettem bele; így 1 tojáshoz 1 pohár lisztet, 1 pohár darált diót, kb. 3 dl tejet, csipet sót és annyi ásványvizet, hogy olyan sűrű legyen, mint egy joghurt (Én a tésztába cukrot nem szoktam tenni.), vagyis kicsit sűrűbb, mint a szokásos.

Forró, minden darab előtt ecsettel olajozott serpenyőben kissé vastagabb palacsintákat sütöttem, vigyázni kell, mert a dió miatt picit törékenyebb.

A töltelékhez 25 dkg túrót (eléggé krémes, német túró volt) egyszerűen elkevertem két maréknyi felvagdalt eperrel, porcukorral és egy csomag vaníliás cukorral. Eredetileg akartam még belekeverni tojást is, mint a sima túrótöltelékbe, de megkóstolva úgy éreztem, hogy nem szükséges, amúgy sem rajongok a nyers tojásért.

A palacsintákat megtöltöttem, mivel ez a töltelék elég híg, a felcsavarásnál a végeit behajtottam. Kicsit átmelegítve ettük, és mivel az epres túró az én ízlésem szerint készült, tehát inkább savanykás volt, aki akart, még porcukrot szórt a tetejére.

A hétvégén mindenképpen egyik nap bográcsos főzést terveztünk, jó is az, szeretjük is, de olyan prózai okból is, hogy igen rendetlen lett már a farakásunk – igazából nem is volt már rakás, csak összedobált mindenféle elégetni való fa, a legjobb módja a felszámolásnak, ha bogrács alá eltüzeljük. Végül ezt találtam ki.

Volt pulykacomb-filé felkockázva (én elég kicsire szoktam vágni), 4 db kisebb sárgarépa, egy karalábé és újkrumpli, persze valami szalonna is kell, meg hagyma, fokhagyma.

A szalonna nagyon húsos volt, ezért olaj kíséretében tettem a bográcsba, átsütöttem, kevés vízzel utána főztem is, hogy biztosan puha legyen. A vizet egészen elforraltam, akkor jött a három kisebbfajta hagyma, utána a kicsire vagdalt répa és karalábé. Erre két gerezd aprított fokhagyma, pirospaprika, paprikakrém, majd a hús. Mikor az is átpirult, kevés vizet tettem bele, lefedtem. Időnként megkavargattam, vizet mindig csak keveset tettem egyszerre hozzá (bográcsban több víz kell, mint lábosban). Amikor megpuhult, beledobtam a megtisztított újkrumplit (ezek akkorák voltak, hogy csak kettévágtam őket) csak annyi vízzel, hogy sűrű maradjon. Ennek már alig tíz percnyi további főzés elég. A végén egy jó nagy marék petrezselyemmel fejeztem be.

Ilyen egyszerű módon leggyakrabban karfiolt szoktunk készíteni, nálunk még sokszor előfordult gyenge zöldbabból is, de spárgából eddig még nem próbáltam. Az egész úgy kezdődött, hogy feltétlenül piacon akartam vásárolni, mert igazi, apró újkrumplit egyéb boltban nem szoktak árulni. És utolért a szokásos végzetem; ha már piac, akkor még veszek ezt meg azt is. Most például spárgát is, hiszen tele volt vele a piac, nem lehet kihagyni.

És volt egészen pici krumpli, jól bevásároltam belőle, így alakult, hogy több napig mindennap krumplit ettünk, persze többféleképpen.

Első nap a hagyományos petrezselymes krumpli volt, ez nálam „kötelező” az első újkrumpliból.

Második nap következett a spárga, valami egyszerűt akartam belőle, így jutott eszembe, hogy ez sem lehet rossz a prézlis változatban, valamikor régen tanultam valakitől, hogy tett a karfiol és zöldbab mellé újkrumplit is, gondoltam, kipróbálom így együtt.

Meghámoztam őket (kicsit félve, mert nincs ebben nagy gyakorlatom), először zöldséghámozóval kezdtem, de áttértem egy jó éles késre, valahogy azzal jobban éreztem, hogy mennyi a fás része. Aztán sós vízben 5 percig főztem. Megfőztem még egy jó marék lekapirgált krumplit is. A spárgákat kettévágtam, lefektettem egy tűzálló tálba fejjel ide-oda. A szélét körberaktam a krumplikkal.

Olajon prézlit (zsemlemorzsát) pirítottam, rászórtam a tetejére. Aztán meglocsoltam egy pohár tejföllel, amit csak egy kevés sóval és reszelt sajttal (trappista; szándékosan nem valami karakteres sajttal) kevertem össze.

Sütőben kb. félórát sütöttem, az utolsó 10 percre még egy kis reszelt sajttal megszórtam.

Nemrégiben lilafüge föltette a kérdést, hogy ki mit eszik, amikor nem „rendesen”. Ez bárkivel előfordulhat, szerintem is jó ötlet megosztani a „semmi különös” ételek ötleteit is. Többször mondtam már, hogy ilyenkor és a mélyhűtőhöz fordulok tanácsért, persze ahhoz, hogy onnan gazdálkodjak, először bele is kell pakolni valami erre alkalmasat. Például félkész vegyes zöldséget. Meg hústörmeléket, amit a csirkemell kicsontozásakor megfőzött csontokról lekapirgáltam. És ha még abból az alapléből is van még, ami ugyanakkor keletkezett, akkor már meg is van minden egy gyors leveshez.

A kockára vágott sárga- és fehérrépát (meg ami még adódik) általában úgy fagyasztom, hogy vegyes levest főzök, amihez lepirítom a zöldséget, az éppen szükséges mennyiség kétszeresét, majd a felét kiveszem, és kihűtés után a fagyasztóba teszem. Így nem kétszeres munka, elővenni pedig persze semmiség. Most éppen még gomba is volt közte.

Alaplében, vagy ha nincs, vízben főzöm a zöldséget (aki nem bírja, ne figyeljen, én bizony akkor beleteszek egy leveskockát), kicsivel később valamennyi csirketörmeléket. Ettől kezdve lehet variálni, akár további zöldségfélével, rántással, habarással, galuskával.

Most a „lájtos” változat volt soron, semmi sűrítés, elég sok volt az alapanyag magában is. Mikor úgy láttam, hogy minden eléggé puha (ez elég hamar bekövetkezik, tekintve, hogy minden már félig főtt), beledobtam még egy (héjastól) felkockázott cukkinit, és egy kis marék eperlevél-tésztát, a tetejére pedig petrezselymet szórtam. Ezzel még kb. 5 perc főzés elég, nehogy a cukkini szétfőjön.