Előrebocsátom, nem a tartalmáról akarok beszélni, nem a receptekről. Szeretem Frank Júlia receptjeit, van egy-két régi könyvem tőle (a legfrissebb 1989-es), gyakran adott jó ötleteket, és én pontosan ezt várom egy szakácskönyvtől, mivel nem pontosan „kotta” szerint szoktam főzni.
Ennek ellenére, amikor ez a könyv megjelent, kacérkodtam vele, de nem vettem meg, nem voltam biztos benne, hogy érdemes, de most egy árusnál megláttam, eléggé akciósan, hát mégis... hiszen ebben nyilván sokkal több téma van, mint az én meglévő három kisebb könyvecskémben, meg nagyon kíváncsi voltam, hogyan korszerűsítette a szerző az esetleg elavult recepteket, mint például azt, hogy elég gyakran szerepelt olyan hozzávaló, ami már nem létezik, pl. gogosári és társai, padlisári és gombasári. Gondolom, a fiatalabbak elképzelni sem tudják, hogy mi lehetett az.
Hazavittem, belenéztem. Az, hogy nagyon apró betűs és zsúfolt, érthető, hiszen még így is majdnem 60 ív, egész pontosan 952 oldal, gondoltam, majd előveszem hozzá az erősebbik szemüvegemet, ami azért sem árt, mert valamilyen meggondolásból nem feketével, hanem szürkével nyomták a szöveget, ami roppant elegáns, csak – bizonyos kor után – kevésbé jól olvasható.
Kétféleképpen használom a szakácskönyveket, van, amikor csak úgy olvasgatom, ötletekre vadászok, de van olyan is, amikor egy-egy konkrét receptet akarok megnézni. Ilyenkor kap szerepet a tartalomjegyzék, illetve a tárgymutató, ami ugyebár arra való, hogy könnyen, gyorsan megtaláljunk valamit a könyvben.
A könyv, és ennek megfelelően a tartalomjegyzék témákra van felosztva, ami teljesen rendben lenne, ha az ember biztos lehetne benne, hogy mit melyik részben keressen. Például nem értem, hogy a „Zöldséges főételek és egytálételek” fejezetben, ahol sorban, alcímekben szerepelnek a zöldségek, mit keres a rizs. Olvasom tovább; egy érdekes fejezetcím: „Mackófalatok, hidegkonyhai készítmények”. Tudom, F. Nagy Angéla is mackófalatoknak nevezi a könyvében az ilyesmit, de vajon ki tudja, hogy miért? Ki emlékszik még a Kígyó utcai Mézesmackóra, a Jégbüfé közelében, amelyik nagyon közkedvelt hely volt, ahol kiváló hidegkonyhai ételeket árultak, ami különlegesség volt akkoriban?
Elkezdtem keresgélni a tárgymutatóban, kiderült, hogy az is fejezetek szerint van tagolva, igaz, kissé jobban összevonva. Mivel már kiderült, hogy ez a felosztás elég vitatható (nem biztos, hogy az én logikám szerint valami ugyanoda tartozik, mint a szerkesztő szerint), tehát először mégis vissza kell térni a tartalomjegyzékhez, hátha ott kiderül, hogy melyik részben keressem. Maradva a zöldséges témánál, találomra nézegetem a címszavakat. Ilyenek például: Alaplecsó, Csuszaburgonya, Fázós krumpli, Kisteleki paprikás krumpli, Sárga mandulás rizs. Kinek jut eszébe a lecsót A-nál, krumplis ételt C-nél, F-nél, K-nál keresni? Vagy rizst a zöldségek között, ott is S-nél?
Példa: kerestem a lencselevest, ez egyszerűnek látszott, a mutatóban a levesek és levesbetétek egy tételben vannak, míg a tartalomban 8 alfejezetre osztva. Lencseleves nincs. Nosza, lapozom a könyvet a leveseknél, majd vissza a mutatóhoz. Van gombás lencseleves G-nél, kolbászos K-nál, savanyú S-nél. És ha én éppen ötletet keresek, hogy milyen legyen, és soha nem hallottam még gombásról? Akkor mitől találom meg?
Ennek így kellene kinézni:
Lencseleves, gombás
–, kolbászos
–, savanyú
Ez viszonylag egyszerű eset, mi van, ha valamiből, mondjuk, 15-féle (vagy talán több is, egyáltalán nem biztos, hogy mindet megtaláltam) van, pl. a lecsó, ami zöldség is, egytálétel is, húsos is, szabadtüzes is, és a legtöbbnek van valami elnevezése, amitől nem az L-nél szerepel. Semmi baj, ha a recept valami fantázianév, de a tárgymutató nem arra való, hogy kitaláljam, vajon a szerző hogy nevezte el az ételét, hanem arra, hogy megtaláljuk, amit keresünk.
Csalódott vagyok és bosszús is, hogy ilyesmivel elrontottak egy esetleg jó szakácskönyvet. Talán majd ha nagyon ráérek, lapozgatom, csak úgy.
Ismét egy gyors, ízletes ebéd. Még akkor is elég gyorsan elkészíthető, ha nincsenek hozzá „előregyártott” alapanyagok, mint ahogy nekem volt.
A pirozski az orosz konyha jellegzetes étele, olyasmi, mint egy töltött lángos vagy fánk. Készítik sós töltelékkel, lehet például húsos, gombás, rizses, halas, káposztás, krumplis stb., de édessel is; almával, túróval, lekvárral. A tésztája is változatos, leggyakrabban élesztős, kelt tészta, sütőporos változat is van, de akár leveles tésztából is lehet. Ugyanígy a sütési mód is kétféle, szokták olajban, mint a lángost, de sütőben is.
Ez most elsősorban hideg kajának készült, ugyanis szombaton kisebb kirándulásra készültünk a barátainkkal, persze uzsonnát is csomagolunk, ilyenkor általában többet eszünk, mint otthon. Nekem az a mániám, hogy nem szeretek szalámis kenyeret vagy ilyesmit vinni, hanem valami étel jellegűt, legtöbbször fasírtot vagy sült húst.
Itt most a cukkiniből készült tócsni vagy lepény, vagy minek is nevezzem... köretként szolgált, de máskor önmagában is szoktuk enni, leginkább tejföllel. 
Utolsó kommentek