àlabeck

Biztosan mondtam már, hogy szeretem, ha van itthon valami rágcsálni való. Ez nem éppen fogyókúrabarát, de kellemes dolog, és azzal vigasztalom magam, hogy nem kell egyszerre sokat enni belőle, de milyen jó egy teához, kávéhoz egyet-egyet bekapni. Igyekszem olyat választani, ami sokáig eláll. Ez most egy régi recept átalakítva.

Fél kiló lisztet összegyúrtam 20 dkg margarinnal, egy jó teáskanál sóval, egy egész tojással, egy csomag sütőporral és 20 dkg krémsajttal. Ez tömlős Camping sajt volt, ami elég lágy (az eredeti receptben tejföl van).

Kinyújtottam 6-7 mm vastagra, a tetejét kockásra bevagdostam, és pici, 3 cm átmérőjű formával kiszaggattam. Tojássárgájával bekentem, és sütőpapírral beterített tepsiben 190 fokon megsütöttem. Lehet sűrűn rakni, mert szélességben nem nő meg, csak magasságban.

A következő napon még jobb, mint frissen, és fémdobozban tárolva jó is marad.

Nem túl hízelgő, ha valamire (valakire) az mondják: se hús, se hal. Ez az étel meg ez is, az is. Tehát ez jó. Különösen ajánlom azoknak, akik nincsenek annyira oda a halakért, de azért néha megeszik, például azért, mert tudják, hogy egészséges. Vagy csak a változatosság kedvéért.

Én szeretem a halat, ezért szinte mindig van a fagyasztóban, ha más nem, legalább egyszerű hekkfilé. Már előző este kivettem a 70 dkg halat, a konyhában addig békén hagytam, amíg annyira kiengedett, hogy fel tudtam vágni kisebb – úgy 3–4 centis – darabokra. Akkor tejjel leöntöttem, belekevertem egy kiskanál fokhagymaport. Lefedtem, másnapra a hűtőben teljesen kienged.

Akkor leszűrtem, le is itattam róla a nedvességet, minden darabot beszórtam zöldfűszeres sóval. Ennek hiányában saját keverék is nagyon megfelelő; só, bors, petrezselyem, oreganó, kakukkfű, rozmaring – kinek-kinek ízlése szerint. Ezután a hosszabbik oldal irányában ráhajtottam egy-egy baconszeletet, tepsibe fektettem őket, a nyitott felével alul. 200 fokos sütőben sült. Mire a bacon megpirul, a hal is megpuhul benne.

Most úgy jártam, hogy a hal túl sok levet engedett, így a bacon alsó fele nem akart megpirulni, ezért a végén kivettem, és serpenyőben egy percet tovább pirítottam. Legközelebb rácsra fogom tenni, akkor ez elkerülhető.

Amíg sült, rizst főztem, gombát (most csak gombalábat) megpirítottam, amikor kikapcsoltam a rizs alatt a tűzhelyet, belekevertem a gombát, fedő alatt tovább puhult, mint mindig.

Megjegyzés: ha valaki még ennél is kevésbé szereti a halat, akkor édesvízi halból készítse el ugyanígy, annak kevésbé karakteres az íze.

Ez főleg azért érdekes (nekem), mert próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor főztem utoljára kocsonyát, hát legalább tíz éve. Pedig szeretem, csak abból nem lehet keveset főzni, kettőnknek pedig nem kellene sok. Most azért nem tudtam kihagyni, mert amikor a sült csülökhöz előfőztem a csülköt, maradt a levéből. És ez egészen hasonlóan volt ízesítve, mint a kocsonya, belefőtt egy méretes csülök, persze bőrrel, tehát úgy éreztem, hogy kár lenne nem felhasználni. (És még az is lehet, hogy tudat alatt hatott rám a miskolci kocsonyafesztivál beharangozása.)

Vettem három kicsi első csülköt – így a szükséges bőr, és amit én szeretek, hús is egyben volt. És megláttam, hogy füstölt sertésnyelvet árulnak, abból is vettem két darabot. Én régebben még soha nem próbáltam füstölt húst tenni a kocsonyába, de tudom, hogy van, ahol úgy főzik. (Ha nincs „előfőzött” lé, akkor még vettem volna külön bőrt is, esetleg körmöt.)

Miután minden húst jó alaposan megmostam, lábosba tettem alulra a csülköket, tetejére a két nyelvet. Ráöntöttem az előző csülök levét (ez ugye már előzőleg hasonlóan ízesítve volt, de még fokoztam), beletettem egy fej hagymát egészben, egy fej fokhagymát meghámozva, gerezdekben, 15 szem egész borsot. Sót nem, gondoltam, a füstölt hús talán elég sót ad, amikor már valamennyit főtt, megkóstoltam a levét, hogy elég sós-e. Néha szoktam egy-egy szál sárga- és fehérrépát is (vagy zöldséges ételízesítőt), de most nem tettem, egyrészt a füstölt hús miatt, másrészt volt benne pritamin, ezt elég plusz íznek gondoltam. Kb. három órát főtt egészen lassú rotyogással, érdekes, egyszerre puhult meg minden.

Akkor a nyelvet külön tálra tettem, az nem került a kocsonyába. A csülkökből könnyen kivettem a csontokat, kisebb darabokra vágtam, tálakba szétosztottam. (Kényelmesebb, ha egy adagos tányérba tesszük, de nálam nincs elég hely azokat szétrakni, így tálakba került.)

És itt elkezdtem pánikolni, hogy mi lesz, ha nem dermed meg, hogy vajon elég volt-e ehhez a négy csülök bőre. Hát addig-addig nézegettem, míg végül belekevertem két teáskanálnyi zselatinport, biztos, ami biztos. Ezután a levet sűrű szűrőn keresztül ráöntöttem a tálakban lévő húsra.

Amikor kihűlt, betettem a hűtőbe. Evéshez „szeleteket” vágtunk belőle, és tormával, tormáskával és/vagy citromlével kísérve fogyasztottuk.

Talán azt lehet mondani, hogy „rákattantam” a marhapörköltre. Nem túl gyakori nálam hogy két hónapon belül kétszer főzzek ugyanolyan ételt. De mivel volt a fagyasztóban még egy adag előkészített, kockára vágott marhahús, és nagyon jól sikerült az előző pörkölt, mégis az lett újra. A hagyományos ételek csak kicsit másképp szellemében mégis módosítani akartam, vettem hozzá ugyanannyi gombát – ami a főzés után már kb. fele mennyiségnek tűnt.

Megfőztem a pörköltet teljesen szokásosan, hagymával, pirospaprikával, lecsóval, egyszerre mindig csak kevés vízzel pótolva az elfőtt levét. Igazán sűrű szaftot sikerült kapni a végére. A nagyobb darabokra vágott gombát csak akkor tettem bele, amikor a hús már teljesen megpuhult. Kevés kakukkfűvel, rozmaringgal fűszereztem, ez még jobban kiemeli a gomba ízét. Csak addig főztem, amíg a gomba engedett egy kevés levet, de nem főtt túl puhára.

Valahogy a gomba jelenléte miatt úgy gondoltam, hogy a tésztaköret illik hozzá; mini penne volt, amire a választásom esett. Bevált.

Már régóta ígérgettem a páromnak, hogy lesz valamelyik nap csirkeszárny, de valahogy csak nem került rá sor. Aztán amikor megláttam, hogy kétrészeset árulnak (vagyis az alsó szárnyvég nincs rajta), tudtam, hogy nem halaszthatom tovább. A lehető legegyszerűbben készítettem el, bár nem könnyen döntöttem a fűszerezésről, hiszen annyiféle lehet. Felmerült a magyaros fűszeres, a szójaszószos, a mézes-mustáros változat is.

Végül eszembe jutott, hogy az itthon lévő két megkezdett üveg adzsikán kívül – mivel nem tudtam ellenállni – beszereztem egy újabbat is, tehát ideje azt használni.

Az adzsika kaukázusi, jellemzően grúz, fűszer- és zöldségkeverék. Eredetileg csak darált paprikát, fokhagymát és sót tartalmazott. Arra találták ki, hogy a hegyi pásztorok magukkal tudják vinni, és ezzel tudjanak főzni, fűszerezni. Ahogy nálunk is elterjedt a darált paprika tartósítása sóval, ők a fokhagymát is a tartósság fokozása miatt tették bele. Persze azóta ez már hozzátartozik az ízéhez. És már egyéb fűszerekkel, zöldségekkel is keverik, így alakult ki többféle változata.
Gyakran van benne paradicsom, paprika, fokhagyma, általában sárgarépa is, a már emlegetett hmeli-szuneli fűszerkeverék. Ezeken kívül még más fűszer is lehet, ízlés szerint. És az egyik, a sima éppen csak csípős, a másik erős, a harmadik méregerős (legalábbis az én fogalmaim szerint). Akit érdekel, itt lehet róla bővebben olvasni.

Mivel a majonézben sütés módszere csirkecombbal vagy -mellel már többször bevált, most is ezt választottam. Összekevertem két evőkanál majonézt két teáskanál sima és egy mokkáskanál erős adzsikával. Ebbe beleforgattam a 10 db csirkeszárnyat, pár órára betettem a hűtőbe. 

Azután egymás mellé fektettem őket egy tepsibe, sütőben 200 fokon 45 perc alatt gyönyörűen megpirultak. (Természetesen addigra senki nem mondaná meg, hogy majonéz is volt rajta.) Egy ázsiainak nevezett zöldségkeverék volt a köret hozzá, ami sárgarépa, káposzta, piros paprika és gomba volt, csíkokra vágva.