àlabeck

Szinte minden országban szoktak sütni, enni valamilyen kenyérlepényfélét, van valami hasonló, akár kenyérhelyettesítőként is alkalmazható lepény. Ennek az az előnye, hogy gyorsabban, egyszerűbben készül, mint az „igazi” kenyér. Gyakran ugyanaz a tészta, mint a nagy kenyéré, csak éppen kisebb darab, lapos, és ezért amire a kenyér megsül – például a kemencében – addig az éhes család tud enni. Máshol nem is készítenek mást, csak lapos kenyérfélét – más néven lepényt. Ezt vagy a tűzhely tetején vagy sütőben, esetleg valamilyen speciális, erre (is) szolgáló alkalmatosságban sütik meg, zsiradékon vagy anélkül.

Egyszerűbb, gyorsabb mindig az élesztő, kelesztés nélküli tészta. Most egy ilyen receptet próbáltam ki. A kefir a tésztában mindig segít, hogy puhább legyen, akár még másnap, harmadnap is. A sajt pedig az ízével, rugalmasságával járul hozzá a végeredményhez.

Kell hozzá:

egy tojás, 2 dl kefir, ½ teáskanál só, 320 g liszt, egy púpozott teáskanál sütőpor, egy evőkanál olaj, reszelt sajt.

Először a tojást, kefirt és sót keverjük össze alaposan. Aztán hozzákeverjük a sütőporral kevert lisztet, majd az olajat – én nem szűz olívaolajat tettem bele. Összegyúrjuk.

Lisztezett deszkán (szilikonlapon) vékonyra nyújtjuk. Megszórjuk a nagylyukú reszelőn lereszelt sajttal. Ez nálam most ~15 dkg edami sajt volt.

Feltekerjük a tésztát. Mivel én most kisebb lepénykéket akartam készíteni, ebből a tésztából, középen elvágva, két rudat csináltam.

Ezekből kb. 1,5-2 cm vastag szeletkéket vágtam. Tenyérrel lapítva formáztam belőlük lepényeket.

Serpenyőben, olajon mindkét oldalukat megsütöttem, közepes fokozaton, szép aranypiros színűre.

Frissen kellemesen ropogósak lettek, másnap kicsit szárazabbnak érződött, de nem lett kemény, és valamivel megrakva, megkenve (zsírral próbáltam) kenyér helyett, vagy például májas pástétomba tunkolva nekem nagyon jól bevált.

Egy jól bevált étel, amit könnyű elkészíteni, és sokan szeretik. Mégis lehet variálgatni – mert a mániám a változatosság – leggyakrabban különböző húsokkal. Például jól működik és szeretjük tarjával, vagy a nyers tarjára fektetett füstölttel és még sokféleképpen.

Most a krumplival próbálkoztam. Próbáltam már édes krumplit (ez vagy azonos a batátával vagy nem, ellentmondó cikkeket olvastam) néhányféleképpen készíteni, egyik sem volt rossz, nekem picit túl édes. Amúgy is csak pár darab volt itthon, maradék.

Kiegészítettem hétköznapi krumplival. Mindegyiket meghámoztam, karikára vágtam, kb. egyforma mennyiség volt mind a kettőből. Vágtam még hozzá, szintén karikára, két fej hagymát. Ezt mind tepsibe tettem, olajjal meglocsoltam, átkevertem, hogy egyenletesen érje mindenhol. A tetejére kicsontozott, megfűszerezett csirkecombokat fektettem, bőrrel lefelé. Fóliával betakartam a tepsit, és 170 fokos sütőben sütöttem kb. 30 percig. Akkor levettem a fóliát, ellenőriztem, hogy a krumpli – mindkétféle – már puha. A húsdarabokat megfordítottam, és így tettem vissza a sütőbe. Amikor szép piros és ropogós lett a csirke bőre, akkor már az egész kész volt, tálalható.

Nyers csülökről van szó, nem füstöltről. Tulajdonképpen egyszerűen megfőztem, mint ahogy az abált szalonnát, vagy esetleg – amikor szerencsém van, és tudok megfelelőt venni – az oldalast is megfőzöm.

A jó alaposan megmosott egész csülköt fazékba téve leöntöttem annyi vízzel, ami ellepte. Ez kb. másfél liter. Ehhez tettem 10 dkg sót, 6 gerezd, hosszában szétvágott fokhagymát, néhány szem borsot, szegfűborsot, babérlevelet, és ami nem a szokásos; egy fej hagymát is. Több hagyma héját egy jó maréknyit – pedig szűrőben átmostam, és azt is a csülök mellé tettem. Ez főleg nem az ízét, hanem a színét befolyásolja.

Felforrás után egészen kis fokozaton főztem, amíg egészen puha lett. Fogócsipesz és sok réteg papírtörlő segítségével kihúztam belőle a nagy és a vékonyabb csontot. Ez nem nehéz, ha elég puha a hús, csak a forrósággal van gond. Lehet ezt hűlés után is csinálni, de úgy gondoltam, hogy a fűszerek íze így jobban átjárja.

Aztán a saját levében hagytam kihűlni, ez egy egész éjszakát jelentett. Másnap kihalásztam a léből, egy vágódeszkán kiterített folpack fóliára. Felvágtam hosszában, ahol a legkeskenyebb volt a bőr-része, és kiszedtem belőle a húst, a szebb darabokat egyben, a törmelékesebbet külön. A szépen kiterített bőrön elosztottam a hús kb. felét egyenletes rétegben úgy, hogy a nagyobb darabokat elrendezem, és a közöket kitöltöm a kisebbekből még jobban felaprított darabkákkal. A léből leszűrt fokhagymát és hagymát szétkentem rajta, aztán ráterítettem a többi húst is. Közben megkóstoltam, hogy elég sós-e, picit a fokhagyma-hagyma után megsóztam.

Ezután jönne a göngyölés. Úgy képzeltem, hogy a fólia segítségével szorosan felgurítom a bőrt, vele a „tölteléket”. Hát … ez nem ment olyan simán, csúszós volt a zsíros hús, bőr, nem igazán jól sikerült. Akkor eszembe jutott, hogy vannak olyan kicsi „bilincsek”, amelyek eredetileg töltött húsdarabok összefogására valók. Ilyenekkel sikerült helyenként rögzíteni a csülöktekercset, amit nem jól fogott össze a fólia. Érdekes kinézete lett, de a lényeg, hogy pár óra hűtőben tartózkodás után egyben maradt, szeletelhető is volt.

És szerintem / szerintünk nagyon finom – ez ugyan kicsit zsíros felvágottféle, de a szalonnát is szeretjük, ha jó.

Tudom, hogy sokan nem szeretik a padlizsánt, vagy csak padlizsánkrémnek vagy rántottként eszik meg. (Talán előítélet, mert a régebbi fajták gyakran keserűek voltak, vagy vacakolni kellett vele, hogy ne legyen olyan. Mostanában nem találkoztam ilyennel.) Már sokszor sajnálkoztam ezen, most nem fogok. Inkább legyen itt egy új ötlet a rántott padlizsán elkészítéséhez, hogy ne legyen unalmas.

Karcsú, nem túl nagy, hosszúkás padlizsánokat választottam, mint mindig, ha van olyan. Jól megmostam, megtörölgettem, és kb. egy-másfél centis karikákra vágtam.

4-5 kanál majonézt elkevertem egy kanál tejföllel (csak hogy ne legyen túl sűrű) és egy kiskanál fokhagyma-granulátummal. Másik tányérban finom zsemlemorzsát kevertem kb. 1/3 mennyiségű reszelt parmezánnal (csak az olasz dobozos változat volt, de az sem rossz) és egy kiskanál olasz fűszerkeverékkel.

Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, a tepsit sütőpapírral béleltem.

A padlizsánkarikákat mindkét oldalukon először a majonézbe, utána a morzsás keverékbe mártottam, figyelve, hogy jól befedje mindkettő, utána azonnal a tepsibe fektettem.

Kb. 15 perc után – amikor pirulni kezdett – megfordítottam őket, további 15 perc múlva elkészült.

Vegyes – uborka, paradicsom, hagyma – joghurtos salátával ettük.

Másnap, mivel természetesen nem fogyott el egy alkalommal, megszórtam a már sült, hideg padlizsánokat reszelt sajttal, és úgy sütöttem 200 fokon, csak felső fűtéssel, amíg a sajt megolvadt. Így készült belőle egy érdekes meleg szendvics. Ehhez is jutott még a salátából is.

Négy kicsi csirkemell-szeletet (kettőnk mértéke) fűszeres lisztbe forgatás után serpenyőben, kevés olajban, pár perc alatt megsütöttem. A fűszeres liszt kb. ugyanolyan, mint a sprotnisütéshez, abból maradt, csak tettem még bele több fokhagymát.

Jénai tálba fektettem a húsokat egymás mellé. Mindegyik tetejére egy szelet sajtot fektettem – éppen cheddar lapkasajt volt az „elfekvő készlet”, ezek elég vékonyak, a húsok pedig elég kicsikék voltak, ezért kettéhajtva tettem. Így raktam a tálat a sütőbe, 200 fokra, amíg a sajt megolvadt.

Előkészítettem az erkélyen termett pici paradicsomokat: mindegyiket félbevágtam, egy tálkába tettem, meglocsoltam két evőkanál balzsamecettel, elkevertem ezzel és még egy bő evőkanál bazsalikompasztával (a bazsalikomot ledarálom, sóval, olajjal elkeverve a hűtőben jó sokáig eláll, a finom íze nem vész el).

Amikor a sajt megolvadt, kivettem a tálat a sütőből, felső sütésre állítottam, és ráterítettem a paradicsomot. Visszatettem, csak addig sütöttem, míg jól átmelegedett, kicsit elkezdett forrni a folyadék a tetején, de a paradicsomok még nem rogytak meg.

Köretként serpenyőben sült krumplit csináltam hozzá. Kicsi darabokra vágott krumplit a hús sütéséből visszamaradt olajon, megsózva, néha átforgatva sütöttem – kedvencem a krumpli nagyon sokféle elkészítési módja közül – a rósejbni után közvetlenül.