àlabeck

Az a jó a dióban, hogy egyaránt felhasználható édes és sós ételekhez is. És amíg van a diófánkon termés, addig el vagyok látva vele, feltéve, ha rászánom magam a diótörésre. És amikor megtörök egy adagot, általában meg is darálok belőle valamennyit, amit dobozban beteszek a fagyasztóba, így ha eszembe jut, hogy valamit dióval sütnék, főznék, nem kell ezzel foglalkozni. A darálatlan tört diót is ott tartom, illetve ha éppen nincs elég hely, akkor legalább a hűtőben.

Most viszont a frissen darálást választottam, mert a mélyhűtőből kivett darált dió egy kissé nedves, ami ehhez nem nagyon praktikus. Amikor régebben csináltam dióba panírozott húst, láttam, hogy amúgy is elég sok diót felvesz, hiszen annak nem olyan laza a szerkezete, mint pl. a morzsának, tehát jobb, ha egészen száraz.

Most egy kissé másképpen készült, mint előzőleg. A változatosság kedvéért a diót összekevertem finomra reszelt gouda sajttal. Az arányt csak szemre állapítottam meg, kb. egy marék dió, egy marék sajt. Aztán a szeletekre vágott, megsózott csirkemellet lisztbe, tojásba és a diós-sajtos keverékbe forgattam.

Tepsit sütőpapírral kibéleltem, olajjal kikentem, erre fektettem a bebundázott hússzeleteket, végül a felső felüket is megspricceltem olajjal. Nem kell rá sok olaj, hiszen a dió és a sajt is tartalmaz zsiradékot.

Előmelegített sütőbe tettem, 190 fokon sütöttem. Amikor már láthatóan sercegett, egyszer megfordítottam. Az amúgy is sötét színe miatt nehéz volt eldönteni, hogy mikor jó, tehát a süteményeknél használatos, tűbeleszúrós módszerrel néztem meg, hogy elég puha-e. A csirkemell hamar elkészül, de ugyanígy más húsból is lehet, talán egy kicsit lassabban sütve.

Köretként nagyon vegyes párolt zöldséget választottam, aminek az élénk színe jól is mutatott a barna bundás hús mellett.

Vagyis oroszul: Цыплёнок табака. (Azzal nem kísérletezem, hogy az igazi grúz nevét is leírjam.)

Eredetileg tapaka a neve (arab eredetű), ami azt a speciális serpenyőt jelenti, amiben elkészítik. Öntöttvasból készül, jó vastag anyagból, a fedője pedig kisebb átmérőjű és szintén igen nehéz.

Sokan ismerik olyanok is, akik nem jártak még arrafelé, és még a nevét is tudják sokan, akik nem tudnak oroszul. Aki mégsem, az bizonyára vasalt csirke néven ismeri.

Én igyekeztem a grúz recept szerint megcsinálni, bár nincsenek nagyon nagy különbségek, Oroszországban előszeretettel vajon sütik, máshol olajon, esetleg bővítik a fűszerezést is.

Kicsi csirke kell hozzá, kb. egykilós. A csirkét – persze kibelezett állapotban – a hátán a gerincnél kettévágtam. Szétterítettem, enyhén megütögettem, hogy minél laposabb legyen. Mindkét oldalát megsóztam, megborsoztam, és bekentem jó bőven összenyomott fokhagymával és – ízlés szerint, nálam kicsit kevesebb – aprított chilivel.

Serpenyőt éppen csak kikentem olajjal, felforrósítottam. (Sajnos az én serpenyőm nem olyan, de bíztam benne, hogy azért sikerül.) A csirke alsó felét bekentem tejföllel, belefektettem, és kisebbre vettem a hőfokot. Nehezékként először egy vízzel teli lábost tettem rá, de úgy láttam, hogy túl kicsi a felülete, ezért közé még egy kicsit kisebb serpenyőt is betettem, aztán arra a lábost. 15 perc után megnéztem, még nem látszott elég sültnek a csont mentén, ezért még öt percre visszatettem. Utána a felső oldalt is megkentem tejföllel, és megfordítva tettem vissza, rápakolva a súlyt. Így újabb 20 percig sütöttem. Közben a szélén megszurkáltam a combot, ahol hozzáfértem, hogy elég puha-e, nem akartam fölöslegesen lepakolni róla, hiszen ha a combja jó, átsült, akkor biztos, hogy a melle is.

Jó alaposan megpirult, de nem égett meg, és ami nekem nagyon fontos, a csontok mellett sem maradt nyers. Jóízű is lett, még a mellehúsa sem volt száraz, mint például a grillcsirkénél.

Köretnek lehetne hozzá akár krumplit is sütni, vagy bármi mást, de a grúzoknál általában csak friss zöldségekkel eszik. Én csak felvágtam egy fej hagymát félkarikára, kicsit megsóztam, cikkekre vágtam néhány paradicsomot, aprított bazsalikommal és petrezselyemmel megszórtam, végül rálocsoltam egy kevés olívaolajat.

Hétvégén volt az esedékes nagy társaságos bulink. Ezek a találkozásaink nem elsősorban a főzésről szólnak – bár mindannyian szeretünk jókat enni – a lényeg, hogy együtt vagyunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Nagyon sok éve vagyunk barátok, találkozunk rendszeresen. A gyerekeink is sokszor részt vesznek még most is, hogy ezek a gyerekek már felnőttek. Most már többeknek közülünk unokája is van, gyakran azok is eljönnek a szüleikkel egy-egy napra.

Persze azért most is volt sütés-főzés, például amikor összefőztük a többféle pörköltet egy jó sűrű zöldséges, zöldbabos gulyáslevessé. Tudom, hogy ez nem a klasszikus, „nagykönyves” gulyás, de azért még nagyon finom.

Pár órás pihenő, szünet után következett a lángos. Azt is a kertben sütöttük, nem csekély mennyiségben; két kiló lisztből. Egy valaki bedagasztotta – a pici unokája is besegített –, ketten szaggatták, ketten sütötték, forgatták az olajban. Rengeteg fokhagymát tejföllel összekevertünk – volt üres tejföl is azoknak, akik úgy szeretik – jó adag sajtot is reszeltünk, aztán mindenki ízlése szerint ehette. Azt nem tudnám megmondani, hány darab lett. Kisebbeket sütöttünk, mint amit a lángososok árulnak, és amilyen tempóban sütöttük, olyanban fogyott.

Akiknél most voltunk, még nem készült el a kerti tűzhelyük, de az ügyes házigazda addig is összeütött egy alkalmatosságot, amin mégis nagyon jól lehetett bográcsban főzni egy kereten, illetve egy nagy lábosban sütni egy fémlap segítségével.

Mindenkinek hasonlóan sokáig tartó barátságokat kívánok!

Biztos vagyok abban, hogy ez az egyik olyan étel, amit leggyakrabban szoktak bográcsban főzni. És mint minden hasonlónak, ennek is kicsit más íze van, ha így készül.

Nálunk most azért került sorra, mert újabb olyan hétvégére készülünk, amit barátokkal töltünk együtt. Jó pár éves kialakult hagyományaink szerint olyan gulyásleves lesz az ebéd, amit kész pörköltből készítünk – ahogy már egyszer meséltem – úgy, hogy mindenki pörköltjét összefőzzük.

És ha már úgyis kell főzni ilyet, akkor persze nagyobb adagot, hogy jusson legalább egy külön ebédre is.

Nyáron, bográcsban egy kicsikét másképp főzöm a pörköltet, mint télen, lábosban. Most bő másfél kiló sertéslapockából főztem, nem volt zsíros, de a már többször emlegetett kényességem, háklisságom miatt minden hártyát lehámoztam róla, úgy vágtam föl kisebb kockára a húst.

Először füstölt szalonna zsírját kisütöttem, erre került a négy fej kockázott hagyma. Alig kezdett üvegesedni, beletettem két zöldpaprikát, ugyancsak kockára vágva. Amikor kezdett puhulni, beletettem pirospaprikát (nem keveset, én úgy szeretem, ha a pörköltféle szép piros) és a húst. Addig forgattam-kevertem, amíg a hús kivilágosodott. Ekkor megsóztam, hozzátettem három paradicsomot, azt is felvágva. Amikor elfőtte a paradicsom és a saját levét, párszor kevés vízzel pótoltam, amíg elkészült.

Lustaságom okán nem nokedli, hanem tarhonya volt a köret. De azért annyira nem voltam lusta, hogy salátát ne készítsek.

Ismét csak egy egyszerű, gyorsan elkészíthető süteményt választottam. Ajándékba vittem valakinek (a felét), többek között az is fontos volt, hogy ne legyen romlékony, több napig is épségben maradjon.

Gondolom, igazán közismert recept, nekem is le van írva belőle néhány változat. Ezek csak az arányokban különböznek, a dió, a cukor, az alma mennyiségében. Még akkor is nagyon könnyű megcsinálni, ha frissen reszeljük az almát, daráljuk hozzá a diót. De így, hogy nekem a reszelt alma üvegben volt eltéve (ezt már ideje volt elfogyasztani, remélem, lesz új), a darált dió pedig a fagyasztóban, igazán percek alatt géppel összekevertem, a többi pedig már csak a sütő dolga.

Én így csináltam:

Három egész tojást habosra kevertem 25-28 dkg kristálycukorral és egy vaníliás cukorral. Beletettem a reszelt almát, ami kb. 70 dkg volt, aztán 15 dkg darált diót, 40 dkg lisztet, egy sütőport és egy bő teáskanál fahéjat. Jó alaposan összekevertem, aztán sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített, 180 fokos sütőben sütöttem 40-45 percig, természetesen tűvel ellenőrizve, hogy átsült-e.

Nem nagyon látványos, de finom sütemény. De mivel az én párom csak az igazán szaftos sütiket hajlandó megenni – bár ez önmagában is olyan – kihűlés után kettévágtam, és még baracklekvárral is megkentem.

Megjegyzés: Dió helyett mákkal is lehet csinálni.