Először sok évvel ezelőtt, Lengyelországban ettem párolt céklát. Azonnal megtetszett, később megpróbáltam reprodukálni, bár náluk kétféle cékla létezik, a neve is más, az aprókat nem céklának hívják. De hát abból gazdálkodunk, ami van, tehát egyszerűen csak kicsike céklát veszek a piacon, abból is lehetőleg a hosszúkás formájút, úgy tapasztaltam, hogy az kevésbé rostos, fás.

Meghámoztam 1 kg céklát, gyufaszálra gyalultam (régebben a nagylyukú reszelőn reszeltem, de nemrég kaptam egy „csodagyalut”, ezzel még szebb is lett). Olajon lábosban egy kevés sóval kezdtem párolni, fedő alatt, saját levében, amit a sótól kiengedett. Amikor elfogyott a leve, kevergetve kicsit sütöttem, majd – mivel még nem találtam elég puhának – kevés vízzel tovább pároltam, míg az is elfogyott. Ekkor belenyomtam 4 gerezd fokhagymát, és még sütöttem, kóstolás után még sóztam. Semmi leve ne maradjon, úgy jó, ha tényleg sül is egy ideig.

Ez a cékla bármilyen nem szaftos húshoz illik, és érdemes belőle nagyobb adagot is csinálni, jól elvan egy ideig a mélyhűtőben is, kipróbáltam már.

Csirkemell dióban

A csirkemellből hosszúkás, laposabb szeleteket vágtam. Mivel szerintem a céklához egyébként is illik a dió, akkor is, ha saláta készül belőle, úgy gondoltam, hogy rántott csirkemell lesz, de a morzsa helyett dióba forgattam, persze előzetes liszt és tojás után. Ennél csak arra kell vigyázni, hogy a dió sokkal könnyebben megég, mint a morzsás panír, de hát a csirkemell-szeletet nem is kell sokáig sütni, különben kiszárad.