A kolkaja jegyében a főzés hasonló, mint a népmese, vagyis hoztunk is meg nem is, főztünk is, meg nem is. Gulyásleves volt a menü – a szabályos főzéshez ragaszkodók a folytatást ne olvassák.

Úgy készült, hogy mindenki elhozta az otthon, előre megfőzött pörköltjét, a helyszínen pedig főztünk egy fazékban zöldséget, majd krumplit tettünk hozzá, ezután a kész pörkölteket és a csipetkét. Hozzá tartozik, hogy a pörköltet természetesen mindenki saját ízlése szerint főzi, sertés-, marha vagy akár pulykahúsból, kisebbre vagy nagyobbra vágva, zsírosabban vagy kevésbé. A végeredmény még soha nem okozott csalódást, jót tesz a „keverék” az íznek.

Voltak néhányan, akik nem gulyást, hanem pörköltet akartak enni, tehát egy kis külön krumplifőzés is volt a programban. Annyira azért nem közös a közös, hogy ennyit ne lehessen választani, hiszen a hozzávaló azonos. Így volt csülökpörkölt is, sőt egyik társunk kecskéből készítette. Persze ezt szinte mindenki megkóstolta – én is, azelőtt még életemben nem ettem ilyet, aki főzte, számított is erre, ami a mennyiséget illeti. Finom volt.

Nyáron kicsit másképp zajlik a főzés, amikor kertben, bográcsban lehet, az azért sokkal jobb, mint konyhában, egymás lábát taposva, hiszen többen részt vesznek benne (aztán meg a mosogatásban is), miközben beszélgetünk, jókat nevetgélünk, egészen úgy, mint amikor még olyan fiatalok voltunk, vagyis kirándulásaink kezdetén.