Régen írtam az alma slafrokban, tehát pongyolában történetéről, de azóta is rendszeresen sütök ilyet, hiszen nagyon szeretem. Hullott almát kapok, vagy kicsit már régi az otthon lévő alma, azonnal ez jut eszembe, ha véletlenül nagyon sok van, csak akkor az üvegbe elrakás is.
Lehetne ezekből almás pite, almaleves vagy egyszerűen kompót is, de ezek nem a kedvenceim, tehát hátrébb állnak a sorban. (Sajnos a kompótról mindig az jut eszembe, hogy gyerekkoromban szinte kötelezően mindig azt kaptam, ha beteg voltam, bármi is volt a baj.)
Most meg valahogy túróval akartam az almát kombinálni, ezt valahogy elképzeltem, aztán kerestem valami receptet, ami hasonlít az elképzelésemhez. Meg is találtam:
3 tojást habosra kevertem 4 evőkanálnyi barna cukorral, csipet sóval. Aztán belekevertem 20 dkg összetört túrót, egy teáskanál fahéjat és lassanként 9 dkg lisztet. Végül – már nem géppel, hanem kanállal kevertem hozzá három, darabkákra vagdalt almát.
Serpenyőben, nem túl sok zsiradékon – most először próbáltam ki a kókuszzsírt, bevált – kanállal adagolva, kis lepénykékké szétterítve sütöttem meg mindkét oldalukon a palacsintákat, bliniket vagy minek is nevezzem.
Frissen-melegen a legjobb, kipróbáltuk kétféle lekvárral is; narancs- és cseresznyeszilvával, de önmagában is, meg még fahéjas cukorral, mint ahogy a túró nélküli, klasszikus változatot szoktam. Aztán persze a maradékot hidegen is. Aztán már nem maradt több...
Utolsó kommentek