Nem a napokban, kb. két hónapja sütöttem ezt, nem is egészen újdonság, de mégis megmutatom, el akarom mesélni, hogy érdemes volt muffinként megsütni egy jól bevált kevert süteményt. Azért csináltam így, mert nem itthon ettük, hanem elszállítani készült, így sokkal kényelmesebb volt az adagolás, kínálás. Persze – ahogy máskor is – fel is darabolhattam volna előre, de így biztosabban nem szárad ki. No meg szerintem jól, gusztusosan, harapni valóan is nézett ki.

Számomra az is bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül kell a muffinhoz különösebb „varázslásokat” végezni; tehát hogy külön-külön a száraz meg nedves anyagokat összekeverni, pontosan ugyanolyan jó lett, hogy a keverés sorrendjét az eredeti recept szerint csináltam. Egyetlen különbség volt, hogy most kicsivel több almát tettem bele – közel egy kilót – és lekvárt nem kentem bele, egyáltalán nem volt száraz. (Tea, kávé mellé fogyasztva még jobb.)

A minimuffin-formában éppen két adag lett ebből a mennyiségből. (Látszik is, hogy a két formám nem egyidős. Miután vettem egyet, elég hamar rájöttem, hogy a régi receptekben megadott, egy szokásos tepsire méretezett mennyiségeket ehhez felezni kell, ami többnyire nekünk elég is volt. De mivel néha vendégekre is számítok, ahogy újra láttam ugyanolyan formát, vettem még egyet.)