Csupán az történt, hogy kétféle ebédből a maradékot együtt ettük. Ez nem ritkaság nálunk, mert általában nem szeretek ételt kidobni, inkább mindig megpróbálom megtalálni a módját, hogy akár a kevés maradékból is valami értékelhetőt hozzak össze. Néha tovább-feldolgozással, összekeveréssel, máskor pedig, mint most is, csak a látszólag össze nem illő dolgok kombinálásával. A párom először kicsit ferdén nézett, amikor mondtam, hogy a megmaradt hurkához kelbimbó lesz a köret, de mivel ő egyáltalán nem válogatós, elfogadta – mi mást is tehetett volna? Végül is ez is káposztaféle. Ha a párolt káposzta jó így, akkor másik miért ne lenne?
Az eredetileg egy kiló kelbimbónak kb. harmadrésze maradt, már megfőzve. Elég nagyok voltak, tehát mindegyiket négy cikkbe vágtam. A hurkákat, kolbászt félretettem, a belőlük kisült zsírban átforgattam, megpirítottam a kelbimbót. (Máskor is csináltam már pirítva, és nekünk úgy is nagyon ízlett, no meg egyébként is kelbimbó-kedvelők vagyunk.)
Aztán visszaraktam mellé a hurkát, kolbászt, és a sütőbe tettem melegíteni, de magas fokozatra, hogy süljön is még egy kicsit, így a bőre ropogós maradt.
Ennyi volt az egész, de legalább kiderült, hogy ebben a formában nagyon is illettek egymáshoz.
Utolsó kommentek