Amióta a lányom elég messzire költözött tőlünk, természetes, hogy amikor itthon van, azt főzök, amit ő rendel. Például ezért volt most a töltött káposzta is. A következő kívánsága lehet, hogy sokaknak meglepő – legalábbis az én ismerőseim között többen vannak, akik nem értik, hogy vágyhat valaki ilyesmire –, a sóska volt. És hogy ne felejtsem el a másik nagyon fontos elemet; bundás kenyeret is kértek mellé.

Úgy tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó többsége vagy a sóskát vagy a spenótot szereti, no meg van, aki egyiket sem. A mi családunk kicsit kivételes ebből a szempontból, nálunk a fiúk mind a kettőt szívesen megeszik, a lányok csak a sóskát. A lányom párja viszont csak a spenótot. Hát mi mást tehettem ilyen körülmények között? Főztem ezt is, azt is. Így lett zöld ebéd, bár a kettő színe különböző.

A sóska saját termésből, saját kezűleg tisztított, ledinsztelt, fagyasztott volt. Nyersen több, mint egy kiló egy ilyen adag. A szokott módon, tejjel, cukorral, tejföllel készült, ez igazán nem sok időt vett igénybe, mivel a munka neheze már megvolt a fagyasztás előtt.

A spenótot fagyasztva, pürésítve, 45 dkg-os dobozban vettem, tehát azzal sem volt sok gond. Két gerezd összenyomott fokhagymát kevés olajon átforgattam, rászórtam egy púpos teáskanálnyi lisztet. Csak addig kevergettem, amíg kifehéredett, nem pirítottam. Apránként engedtem föl tejjel, folyamatosan elkeverve, hogy csomós ne legyen. Amikor elérte a tejfölsűrűséget, hozzátettem a kiengedett spenótot. Kevés borsot és persze sót tettem még hozzá. Akár szeretem, akár nem, megkóstoltam, mikor kicsit utánasóztam, nem is volt rossz.

Jó nagy adag bundás kenyeret is sütöttem, abban sem volt semmi különös; a – jó, puha – kenyér sós, tejes tojásba mártva, olajban sütve.

Szerettük, el is fogyott...