A hétvégi tárcsás projekt második felvonása. Nem nagy változatosság, tudom. De azért más az íze, ha tűzön sül, és főleg más a hangulata. Nem voltunk sokan, csak hárman, de ilyenkor együtt főzünk (sütünk), és a tűző napsütés – amit én már alig vártam – csak ráadás az ételhez, szinte alsó-felső lángon sül a hús, de én biztosan.
A csirkecombot csak csupa lustaságból nem csontoztam ki, de bevágtuk a csont mentén, hogy biztosabban átsüljön. Aztán ahogy illik, reggel már befűszereztem, bőven fokhagymával, paprikás, borsos, hagymás keverékkel (lidl: grill és saslik), majoránnával, olajjal.
A tárcsát felforrósítottuk a tűzön, utána bőrével lefelé rátettük a combokat. Türelmesen párszor megfordítottuk, amikor éppen a nyitott csontos résszel lefelé tartózkodott, egy fél deci vizet is aláöntöttünk (én nagyon nem szeretem, ha netán véres marad a hús).
Közben két cukkinit nem túl vékony karikára vágtam, és amikor a csirke már átsültnek látszott, azt szélre húztam, és a tárcsa közepén, a kisült zsiradékban megsütöttem. Került bele pár karika kolbász is, csak azért, mert volt kb. 5 centinyi maradék.
Az előző napról maradt krumpli és saláta tette teljessé az ebédet.
Utolsó kommentek