àlabeck

Mint már többen, én is kedvet kaptam, hogy az igen bőségesen termő citromfüvet és mentát ilyen módon hasznosítsam. Előző években a friss felhasználáson és egy kisebb adag fagyasztásán kívül leszárítottam őket, télen teaként fogyasztottuk, de most már ehhez túl nagy lett a mennyiségük, kidobni pedig nem vagyok képes.

Sok receptet végignéztem, ki hogyan készítette, végül a legegyszerűbb megoldást választottam. Egyformán csináltam mindkettőt. Nem kevertem hozzá semmilyen egyéb fűszert, citromot sem, maradjon meg a saját, jellegzetes ízük. Én amúgy a szörpöket – pl. a málnaszörpöt is – citrommal iszom, tehát úgy gondoltam, hogy jobb, ha majd akkor, frissen kerül bele annak, aki igényli.

A leveles ágakat folyó víz alatt megmostam, a leveleket lehúztam, lecsipkedtem. Jó bő két maréknyi volt így mindkettőből.

1 kg cukrot 1 liter vízzel felforraltam. Közben a leveleket felaprítottam, beletettem, belekevertem egy púpos teáskanálnyi citromsavat, pár percig azzal is forraltam. Ezután másnapig ázni hagytam – kevesebb idő is elég erre, de nekem így jött ki a lépés. Akkor leszűrtem, jól ki is nyomkodtam a szűrőben. Újra felforraltam, a biztonság kedvéért tettem bele egy késhegynyi tartósítót (nátrium-benzoátot).

Még forrón üvegekbe töltöttem – a kupakja alá fóliát is tettem. Ezután száraz dunsztba, vagyis több réteg pokrócba takartam. (Az egyik fajta külön jelző takarót is kapott, hogy a végén össze ne keverjem, amíg még nincs rajta címke, hiszen látványra elég egyformák.) Ebből a mennyiségből másfél-másfél liternyi szörp lett.

Nem tudtam értelmes nevet kitalálni ennek az ételnek, végül ez maradt. Pedig hát az, hogy nyári, elég természetes, télen mi nem szoktunk bográcsozni, de most inkább az összetevőire gondoltam.

Amikor a konyhában főzök, nem mindig szoktam ilyen gondosan összekészíteni a belevalókat, de a kertből kényelmetlenebb mindenért külön beszaladgálni, még akkor is, ha nincs túl messze, ezért mindent előre felvágtam, előkészítettem; hagymát, fokhagymát, zöldpaprikát, paradicsomot, padlizsánt, cukkinit. Egy kis szalonnát is, azt egyenesen a bográcsba. (Most a legkisebb, háromliteresben főztem.)

Először a szalonna zsírját kisütöttem, azon a hagymát megpuhítottam, beletettem a csirkecombokat, rászórtam a fokhagymát, megsóztam, és egy darabig békén hagytam, csak időnként megrázogattam a bográcsot. Amikor kezdett puhulni, következett a paprika és paradicsom. Itt már láttam, hogy túl sok a leve, próbáltam elforralni – ilyenkor erősítjük a tüzet, alacsonyabbra tesszük a bográcsot –, kevés sikerrel. Aztán sorban beletettem a padlizsánt, majd a cukkinit. Friss oregánót, kakukkfüvet és rozmaringot tettem hozzá, és mikor kész, puha lett, még bazsalikomot is.

A kicsit több leve miatt nem lett pontosan olyan, mint ahogy elképzeltem, de az íze – szerintünk – fantasztikusan finom volt.

Igazán nem különleges, annyira nem, hogy ismerek olyan embert, aki nem eszi meg a padlizsánt semmilyen más formában, de rántva igen. Ezt már több hete csináltam, az egyetlen érdekessége, hogy most kipróbáltam ezt is sütőben sütve.

És végre beruháztam egy olajspriccelős üveget. Nem is tudom, miért vártam vele eddig. Igaz, egyszer már kaptam egyet, fémből, de az használhatatlannak bizonyult. Most kiderült, hogy pl. ilyen sütésre mennyivel könnyebb, mint ecsettel megkenni.

Tehát a padlizsánt karikára vágtam – elég dundi és hosszú volt, egyébként hosszában szoktam szeletelni ilyenhez – nem túl vékonyra. Megsóztam, de csak annyira, mint a húst, aztán teljesen hagyományosan, lisztbe, tojásba, morzsába paníroztam. A tepsit szilikonlappal béleltem ki, bespricceltem olajjal, belefektettem a padlizsánt, és megspricceltem a fölső felüket is. Forró sütőbe tettem. Egyszer közben megfordítottam, mert úgy láttam, hogy nem egyenletesen sül.

Mellé pedig nem volt más, mint egy kis uborkás mártás: tejfölt elkevertem mustárral, sóval, kevés citromlével, beletettem picire vágott uborkát, snidlinget, petrezselymet.

Egy nagyon gyors, hirtelen ötletből sütött kis rágcsa, falatka. Egyik délután kedvem támadt valami kis nassolásra, mégpedig nem édesre, hanem sósra. Amúgy is zavart, hogy van a hűtőben mindössze két szelet bacon, ami megmaradt, nem szerettem volna, ha megromlik. Jó kifogás, ugye? A fagyasztóban pedig volt még olyan leveles tészta, ami vékony, kisebb darabokból áll.

Begyújtottam a sütőt. Elővettem egy ilyen darabot, 10 perc alatt felengedett. Hosszában ráterítettem a szalonnát, a szélén egy centis részt kihagytam, és szorosan föltekertem. Az üres részt kicsit megvizeztem, így összetapad. A pici tekercset keresztben egycentis darabokra vágtam, sütőpapíros tepsibe fektettem. 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsült. Ahogy kissé lehűlt, már ehettük is a gyors és finom csipszhelyettesítőt.

Ez igen kis adag volt, a párom nehezen akarta elhinni, hogy valóban ilyen keveset csináltam, de hát ez most csak próba volt, és mivel bevált, ismétlés mindenképpen következik, akkor már majd tervszerűen, „rendes” mennyiségben.

Az első rész folytatása.

A sült tojásfélék mellett nem lehet kihagyni a főtt változatot sem. Talán ebben nem lehet annyifélét alkotni, de mindenképpen ott a helye a tojásos gyűjteményben.

Elsőként, legrövidebb főzési idővel, a lágy tojás, ennél is vannak ízlésbeli különbségek, hogy mennyire legyen lágy. Egy átlagos tojásnál 2 perc alatt éppen hogy a külső réteg szilárdul meg, az időt lehet növelni egészen 4 és fél percig, amikor a fehérje majdnem teljesen megfő, a sárgája pedig egészen lágy marad. És lehet egyenként, erre a célra kitalált tojástartóból, kicsi kanállal enni (én vajas kenyérrel szeretem), vagy pedig „pohárban”, amikor akár több darabot is egyszerre kikanalaznak egy pohárba, inkább csészébe, és akkor akár a kenyeret is bele lehet tunkolni.

Úgy tűnhet, ezt már nem lehet fokozni, de mégis: valamikor kitaláltak egy hőálló üvegből készült edénykét, amibe bele lehetett ütni egy vagy két tojást, és az edénnyel együtt vízben megfőzni. Így akár figyelni is lehet, hogy mennyire fő meg, és lehet a tojás alá sonkát, szalonnát, akármit tenni.

Én félkeményen is szeretem, amit 6-7 percig főzök, akkor már a sárgája széle is elkezd szilárdulni, de a közepe még lágy. Vajas pirítóssal, fél tojást rátéve, amikor kicsit szétfolyik rajta, megsózva ...

Kis jóakarattal a lágy tojás héj nélküli főzésének nevezhető a buggyantott, más néven bevert vagy posírozott tojás, amikor enyhe forrásban lévő, kissé ecetes vízbe óvatosan beleteszik a tojást, a fehérjét szépen, kanállal ráigazítják, így befedi a sárgáját. Lehet (pirítós) kenyérrel enni, de főzelékre feltétként is, pl. spenóthoz. Én először angol regényekben olvastam erről.

A kemény tojás pedig – bár önmagában csak annyi, hogy minden része szilárdra fő – annyiféleképpen felhasználható, hogy azt sem lehet felsorolni. Lehet szendvicsre szeletelni, vagy salátákba darabolni, ill. díszítésként, cikkekre vágva rátenni. De belekerül a fasírtrúd közepébe is, egyben, szépen sorba rakva vagy felaprítva tekercsként, bármilyen hidegtálon ott lehet a helye. Kettévágva meg is tölthetjük, mint pl. a kaszinótojás, de májpástétommal még jobb, halas krémmel is remek. Máskor meg összetörjük, tojáspástétomot csinálunk belőle, hagymával, vajjal vagy libazsírral, de májjal, hallal vagy sült hússal is szoktuk, vagy ami éppen eszünkbe jut.

Meg hát ott van a rakott krumpli is, sokunk kedvelt étele, de majonézes tojássaláta és akár tojáspörkölt is lehet belőle.

Füstölt hússal együtt főzve – sonkával, csülökkel – olyan ízt kap, hogy ahhoz már semmi további nem kell, legfeljebb maga a sonka és egy kis torma vagy mustár.

És ez még csak tyúktojás. Strucctojást én még csak egyben láttam, nem kóstoltam, de már sokan igen, az egyre jobban terjedő struccfarmoknak köszönhetően. Az ellentéte pedig, a picurka fürjtojás nagyon jól mutat díszítésként is.

Azt hiszem, szeretjük a tojást, nem nagyon riasztott el a koleszterintartalma miatti pánikkeltés, hogy sokan szeretik, talán mutatja ez a kép is, amit valamikor régebben találtam. Folytatom a tojásos ötletek gyűjtögetését, azt hiszem, bőséges lesz.