Sokáig gondolkoztam, hogy merjek-e beszállni a VKF-be, hiszen jól tudom, hogy a profikkal nem versenyezhetek, de végül úgy döntöttem, hogy vesztenivalóm nincs, nem is próbálok versenyezni, maradok a saját stílusomnál; megosztom másokkal a szokásos, egyszerűen elkészíthető étel receptjét.
Sajnos a belsőségek közül saját kezűleg csak a máj szerepel nálam, pedig imádom a rántott velőt, a Szapáry- és böllérmájat, szép gyerekkori emlékem a szomszéd néni által főzött tüdős kása, a vese-velőt sem utasítom vissza, ha más főzi stb. De egyszerűen képtelen vagyok ezekhez az alapanyagokhoz nyers állapotban hozzányúlni. A májat is csak sok év után szoktam meg úgy-ahogy.
Sztroganov módra általában bélszínt szoktak főzni, de az utóbbi időben már szinte mindenféle húsból hallottam, sertésből is, pulykából is. Gyakran fölturbózzák gombával és/vagy uborkával. Megjegyzem, ha uborka, akkor szerintem csakis a sós-vizes jöhet szóba. Én most a mártás alap változatát választottam, és figyelembe vettem, hogy a csirkemáj könnyen szétfő, ezért egy kicsit másképp, mint hogyha hús lenne. Ennyi bevezető után ideje leírni a receptet.
Fél kiló májat megtisztítottam a „zsinóroktól”, a keletkezett darabokat kettévágtam.
Egy fej hagymát apróra vágtam, üvegesre pároltam, megszórtam egy kanál liszttel, kicsit pirítottam, majd hozzákevertem egy evőkanál mustárt (nem csípőset) és egy evőkanál paradicsompürét. Átkevergetés után beleöntöttem egy pohár tejfölt és kb. ugyanannyi tejszínt. Őrölt borssal, kevés friss oregánóval (majoránna helyett) és petrezselyemmel megszórtam. Lassan forraltam pár percig, hogy a liszt nyers ne maradjon.
Közben a májat minimális olajon erős tűzön hirtelen megsütöttem, beleforgattam az elkészített mártásba, egyet forraltam rajta, és kész is.
Mellé krumplipürét készítettem. Kockára vágott krumplit sós vízben megfőztem, leszűrtem, megtörtem (nem átnyomtam, ha esetleg darabkák maradnak benne, nem baj), hozzákevertem egy kanál vajat és forró tejet, annyit, hogy közepesen lágy legyen. Kézi habverővel elkevertem.
Ehhez az a jó, minél vékonykább, gyengébb répát találunk, nekem most sikerült a piacon nagyon szépecskéket venni, ennél csak az lenne jobb, ha bébirépa vagy hasonló lenne. Ezeket azért fel kellett darabolni. Kicsi, hosszúkás darabokra vágtam.
Valamikor régen nálunk otthon a befőzött lecsó nem volt más, mint natúr paradicsomszószba belefőzött paprikadarabok. Ezt én nagyon nem szerettem sem akkor, sem most. Aztán valahol olvastam, hogy lehet eltenni úgy is, hogy hasonlítson a frisshez. Eleinte hagyma nálkül főztem, de már jó ideje a hagymát is beleteszem, és még soha nem romlott meg, pedig gyakran két évig is megvan, mert ha már nekilátok, inkább nagyobb adagot szoktam főzni.
Gyerekkoromban a nagymamámtól vitapricnak tanultam a nevét, de pritamin, paprikakrém is lehet. Akár azt is mondhatjuk, hogy piros arany házi változatban. Kiváló ételízesítő, de vajas vagy zsíros kenyérre kenve sem utolsó. És nagyon-nagyon egyszerű elkészíteni.
Ezt valamikor régen egy bolgár barátnőm jóvoltából kóstoltam többször is, és mivel nagyon ízlett, mindenképpen meg akartam tanulni. A mamájától sikerült megkapnom a receptjét, azóta is gyakran elkészítem. Bolgárul ljutenica névre hallgat, de nagyon hasonló a már nálunk is ismert zakuszka nevű keverékhez, illetve az ajvárhoz is, bár ebben nincs fokhagyma. Igazából amennyire tudom, mindegyik „ahány ház, annyi recept” alapon készül. Ez is.
Utolsó kommentek