Régen – gyerekkoromban – úgy volt, hogy azt mondták, hogy ha valami olcsót akartak főzni: lecsó, netán valami gyorsat, egyszerűt: lecsó. Mi az, amit már egy gyerek is megtanult, például a táborban? Lecsó és paprikás krumpli. Nem emlékszem, hogy akkor kultuszt csináltak volna abból, ki hogy vágja a paprikát, milyen sorrendben teszik a lábosba, híg vagy sűrű legyen stb. Lehet, hogy volt, és valóban csak én nem emlékszem?
Mostanában gyakran látok és hallok ilyen jellegű vitákat, és én mégis veszem a bátorságot, hogy leírjam, én hogy szoktam. Nem azért, mert csak így jó, szerintem éppen az a jó, hogy egy ilyen egyszerű ételt milyen sokféleképpen lehet variálni.
Természetesen paprikát (nem vékonyhúsút), harmadannyi paradicsomot és annál kevesebb hagymát veszek hozzá.
A hagymát csíkokra vágom, a paprikát félkarikára (először félbevágom, kiszedem a csumáját, aztán keresztbe ujjnyi szeletekre), a paradicsomot meghámozom, darabolom (érett, lédús paradicsomot nem nehéz, ha nem mind lenne ilyen, akkor kicsi kockára vágom).
Mi sűrű szafttal szeretjük, ennek megfelelően csinálom. Hagymát olajon üvegesre párolom, ha van éppen egy kis húsos szalonna, azt is beledobom. Ráteszem a paradicsomot, addig sütöm kevergetve, míg jól besűrűsödik. Ezért kezdem a paradicsommal, hogy jól el tudjam sütni a levét. Ettől még a színe is erősebb lesz. Ekkor teszem rá a paprikát, megsózom, megkavarom és lefedem. (Csak akkor teszek rá egy pici vizet, ha mégis vékonyabb húsú lenne a paprika, és nem enged elég hamar levet.) Amikor már jól rotyog, beledobálok néhány karika füstölt kolbászt, és ha már közel puha a paprika, pár darab frankfurti virslit nagyobb darabokban. Nem főzöm a paprikát túlságosan puhára.
Gyakran a végén ráütök egy pár tojást, mennyiségtől függően, mert van a családban, aki úgy szereti, de semmiképpen sem annyit, hogy rántottának nézzen ki, mert az egy másik étel.
Utolsó kommentek