àlabeck

... avagy egy sikertelen kísérlet.

A történethez tartozik, hogy palacsintát leginkább a hétvégi házban szoktam sütni, nyáron, amikor keresztül-kasul könnyen ki lehet szellőztetni. Az is hozzá tartozik, hogy másfél éve lakást cseréltünk, amitől a megszokott gáztűzhely helyett gyönyörű, de nekem ismeretlen, kerámialapos villanytűzhelyre kellett váltanom. Ez még önmagában ment is, de palacsintát még nem próbáltam.

Most viszont olvastam egy receptet, ami abból állt, hogy a palacsintába túrót és gyümölcsjoghurtot kevertek, nem töltelékként, hanem a tésztába. Megtetszett az ötlet, amúgy is szeretek mindenféle palacsintatésztás kutyulékokat csinálni, csak éppen nem édeset szoktam, hanem sósat, zöldségeset.

Nekifutottam, bekevertem a tésztát, eddig rendben. Elővettem a – valamikor hirtelen felindulásból vásárolt – teflonos, vékonyka palacsintasütőt, úgy láttam, hogy elég egyenes az alja (ez, ugye a villanytűzhely miatt fontos), ahogy szokás, megmelegítettem, olajoztam, bele egy kanál tészta. Nem sült, égett, ragadt, képtelenség volt megfordítani, közben a serpenyőcske alja már nem volt egyenes, szép domború lett, az alján lévő festék árvándorolt a kerámialapra. Lapot megsikáltam, elővettem egy jól bevált rozsdamentes, vastag aljú serpenyőt; olaj, melegítés, tészta, ég, fekete, nem sül. Még mindig volt egy ötletem, van egy kis orosz, öntöttvas serpenyőm, kimondottan „blini” sütésre találták ki. Hát abban sem sikerült. Itt föladtam.

Sajnáltam volna kidobni a jó kis alapanyagot, elővettem tehát a sütőtepsit, kibéleltem sütőpapírral, be is olajoztam, beleöntöttem a masszát, és sütőben megsütöttem. A tetejére még szórtam egy kis kristálycukrot dísznek. Az íze jó, érdekes volt, csak éppen nem palacsinta.

Igaz, hogy én soha nem szoktam cukrot tenni a palacsintatésztába, akkor sem, ha édesnek szánom, talán ezért nem tudom, hogy kell az ilyennel bánni. Nagyon örülnék, ha valaki meg tudná mondani, hogy mit rontottam el, hogyan kellett volna sütni, hogy sikerüljön. Lehet egyáltalán villanytűzhelyen palacsintát sütni? És hogyan?

Mivel a múltkori karfiol túl nagy volt, valamit kellett kezdeni a maradékkal, megfőzve tettem félre, így kibír a hűtőben pár napot anélkül, hogy baja lenne.

Egy tojást összekevertem két kanál liszttel, belekevertem az apróra felvagdosott karfiolt, kis sót, fehérborsot, még egy kis vízzel hígítottam. Olyasmi massza lett, mint a tócsni, úgy is sütöttem meg, kanállal a serpenyőbe adagolva, nem túl sok olajon.

A sajtszószhoz hígabb besamelt főztem, belekevertem sajtot, összefőztem, amíg megolvadt, petrezselyemmel, snidlinggel ízesítettem. Egy ilyen gyors sajtmártáshoz jól el lehet használni az esetleg a hűtőben kallódó, maradék, kicsit kiszáradt sajtokat is, de kocka, más néven háromszögletű sajtot is szoktam beleolvasztani.

Kelkáposztát negyedbe, majd keresztben csíkokra vágok. Egy-egy nagyobbacska sárga- és fehérrépát felkockázok. Füstölt szalonnát picire vágok.

A szalonnát lábosban megpirítom, ha keményebb fajta, vízzel egy ideig főzöm, aztán sütöm csak zsírjára. Ráteszem a zöldségeket, addig pirítgatom, amíg kis színt kap. Megszórom liszttel, átkeverem, egy kanál pirospaprikát is rászórok, utána lassanként vízzel fölengedem. (Legjobb, ha van füstölt hús leve – én gyakran teszek a fagyasztóba – a víz egy része abból van. Ha nincs, legyen egy kicsit több a szalonna.) Amikor felforr, beleteszem a kelkáposztát. Virslit – természetesen frankfurti – kb. egy centis karikára vágok, hozzáteszem. Amikor a káposzta puha, kész a leves.

Szoktak beletenni krumplit is. Ha kicsit táplálóbbra szeretném, a zöldség után adom hozzá a kicsi kockára vágott egy-két darab krumplit. 

(A kelkáposztát is lehet fagyasztani, felcsíkozva egy percig blansírozni (forralni), leszűrni, kihűtve zacskóba tenni, főzeléknek, rakottnak meg persze levesnek is alkalmas, így ez egy nagyon gyors ebéd lehet.)

Az alap-saláta (orosz recept) annyi, hogy majonézbe összenyomott fokhagymát teszek, a finomra megreszelt nyers sárgarépát belekeverem. Nagyon jól illik hideg húsokhoz is és egy kerti sütésnél a friss, grillezett, bármilyen húshoz. Vagy amit akartok: önmagában vagy – leginkább barna – kenyérrel.

Most volt maradék készen vett grillcsirke melle (nem fogyott el, mert ebben a formában túl száraz), azt kis kockára vágtam. Úgy gondoltam, hogy az egészen nyers répa nem igazán illik hozzá, ezért a megtisztított répát egészben blansíroztam (forrás után két percig főztem), és utána reszeltem meg. A fokhagymát kicsit megsóztam és állni hagytam, hogy ne legyen túl durva, utána kevertem a majonézbe, amit egy pár kanál tejföllel hígítottam. Ezután összekevertem a csirkedarabokkal.

Tele a piac mindenféle jóval, nagyon veszélyes, ha konkrét terv nélkül megyek (néha akkor is, ha azzal), hajlamos vagyok mindenfélét összevásárolni, aztán otthon csak győzzem kitalálni, mi legyen belőle. Így jártam most is a karfiollal, megtetszett, majd csak lesz valami belőle, megvettem.

Szétvagdostam, ahogy engedte, megfőztem sós vízben egy csipet citromsavval, hogy szép fehér legyen. Volt kb. 10 dkg füstölt-főtt tarja, az picire fölvagdostam, és hogy fokozzam az ízt, felaprítottam még egy kicsi húsos kolozsvári szalonnát is. Mivel a szalonna igen száraz volt, először egy kis vízzel tettem föl főzni, mikor megpuhult, tettem még mellé egy egésze kis sima füstölt szalonnát is, kis sütés után hozzá a tarjadarabkákat. Átpirítottam, és itt jön a csalós besamel. Nem igazi lett ugyanis, hanem vaj helyett a szalonna-hús-zsír keveréket megszórtam liszttel, ezt engedtem föl tejjel. Kevergetve kiforraltam, belekevertem még pár kanál tejfölt.

A főtt karfiolt tűzálló tálban elterítettem, ráöntöttem a sonkás masszát, segítettem, hogy mindenhova jusson belőle, sütőbe raktam, közepes tűzön, egy ideig csak alsó lángon, a teteje pirulásáig sütöttem.