àlabeck

Reggelire, vacsorára.

Csirkemájból hagymával egyszerű resztelt májat készítettem, a hagymát kockára vágtam, most libazsíron megpároltam, darált, sós paprikakrémet kevertem bele, hozzátettem a „zsinóroktól” megszabadított, többé-kevésbé csíkokra vágott csirkemájat, borsot, majoránnát.

Mivel a fél kilós csomag csirkemáj sok kettőnknek, így lett belőle kétféle étel. Kb. egyharmadát aprítógépben összetörtem (lehet húsdarálóval is), kivettem, majd összepépesítettem egy előzőleg beáztatott és kicsavart zsemlét is. A masszához kevertem még a máj felének megfelelő mennyiségű darált pulykamellet, két egész tojást, még egy kevés paprikakrémet (ezzel a sózás is elintézve), fokhagymaport, gyömbért jó alaposan összekevertem.

Van egy kisméretű, hosszúkás formám, azt szalonnaszeletekkel (bacon) kibéleltem úgy, hogy az oldalán kilógjon, beletöltöttem az eléggé lágy májas keveréket, ráhajtottam a szalonnákat, előmelegített, 170 fokos sütőben kb. 35 percig sütöttem, a vége felé már csak alsó lángon, hogy a tetején lévő szalonna ne süljön túl.

Amikor kissé meghűlt, tálra borítottam, hűtőbe tettem. Lehet szeletelni, de kenhető is.

Természetesen másfajta húsból és májból is el lehet készíteni, kinek-kinek ízlése szerint, a szalonnát is el lehet hagyni, akkor elég csak kikenni a sütőedényt.

A hétvégi tárcsás projekt második felvonása. Nem nagy változatosság, tudom. De azért más az íze, ha tűzön sül, és főleg más a hangulata. Nem voltunk sokan, csak hárman, de ilyenkor együtt főzünk (sütünk), és a tűző napsütés – amit én már alig vártam – csak ráadás az ételhez, szinte alsó-felső lángon sül a hús, de én biztosan.

A csirkecombot csak csupa lustaságból nem csontoztam ki, de bevágtuk a csont mentén, hogy biztosabban átsüljön. Aztán ahogy illik, reggel már befűszereztem, bőven fokhagymával, paprikás, borsos, hagymás keverékkel (lidl: grill és saslik), majoránnával, olajjal.

A tárcsát felforrósítottuk a tűzön, utána bőrével lefelé rátettük a combokat. Türelmesen párszor megfordítottuk, amikor éppen a nyitott csontos résszel lefelé tartózkodott, egy fél deci vizet is aláöntöttünk (én nagyon nem szeretem, ha netán véres marad a hús).

Közben két cukkinit nem túl vékony karikára vágtam, és amikor a csirke már átsültnek látszott, azt szélre húztam, és a tárcsa közepén, a kisült zsiradékban megsütöttem. Került bele pár karika kolbász is, csak azért, mert volt kb. 5 centinyi maradék.

Az előző napról maradt krumpli és saláta tette teljessé az ebédet.

Végre minden szempontból eljött az ideje, hogy a kerti tűzön készüljön valami ebéd. Azt nem lehet mondani, hogy túlbonyolítottuk a dolgot, egyszerű sütnivaló kolbász készült. Sajnos, csak annyiban mondható házinak, hogy ott, a helyi hentesnél vettük, ez már kipróbált minőség.

Megraktuk a tüzet, a kertben mindig akad az előző évben (vagy azelőtt) levágott gallyakból, ágakból annyi fa, hogy jó néhány főzésre jusson belőle. Amíg ebből kellő mennyiségű parázs alakult, addig a konyhában sós vízben megfőztük a kockára vágott (két napra szánt) krumplit, felaprítottunk jó sok hagymát.

A tárcsát – ez nem igazi boronatárcsa, hanem ebben a formában vásárolt, hasonló valami, amit mi plecsninek nevezünk – kikentem egy kis olajjal, felraktam a tűzre, amikor átmelegedett, ráfektettem a kolbászokat. Egy-két forgatás után már meg is sült, időnként megszurkáltam, hogy a fölösleges zsír könnyebben kisüljön belőle. (Azért az egyik így is kipukkadt kicsit, de az nem nagy baj.) Amikor majdnem késznek nyilvánítottam, a tárcsa szélére húztam, és a közepén összegyűlt zsírban jól átsütöttem a hagymát. Ebbe aztán belekevertem a főtt krumplit, azt is hagytam kissé pirulni, időnként átforgatva, miközben a kolbász is eléggé ropogósra sült.

Tetemes mennyiségű friss salátával együtt fogyasztottuk.

Már megint a gyakori hibámba estem; túlvásároltam magam. Amikor megláttam a nagyon szép padlizsánt és mellette még cukkinit is, méghozzá igen kellemes áron, nekiálltam válogatni, szép fényes, feszes héjú padlizsán, karcsú, gyenge cukkini, csak pakoltam és pakoltam. Aztán jött a kérdés; mi legyen belőle. Igaz, ezek viszonylag sokáig jó egészségben megmaradnak a hűtőben (jó nedvszívó újságpapírba és „nejlonzacskóba” csomagolva), de azért nem a végtelenségig. Egy része már elfogyott csirkecomb mellé, de még maradt egy padlizsán és több cukkini. Kitaláltam, legyen valami lecsóféle.

Egy nagyobb padlizsánt meghámoztam, hasábokra gyalultam, besóztam. Két nem annyira nagy cukkinit nem hámoztam, azt is felgyalultam. Felaprítottam kb. 10 dkg jó húsos, szinte zsír nélküli szalonnát, egy fej hagymát. Fölbontottam egy doboz hámozottparadicsom-konzervet, a paradicsomokat kicsit szétvagdostam.

Egy kiskanálnyi olajon megpirítottam a szalonnát, rajta a hagymát, ráöntöttem a paradicsom levének egy részét, el is főztem. Aztán a cukkini, majd a padlizsán, erős lángon, pirítgatva. Végül beletettem az összes paradicsomot, és csak ezután sóztam meg. Úgy éreztem, hogy ehhez olyan fűszerek illenek, mint oreganó, rozmaring, bazsalikom, még egy nagyon kevés zsályát is tettem. Rövid ideig főztem még, a tökök nem főttek szét, kellemes, harapható állaguk maradt.

Eredetileg kevés húst is akartam belecsempészni, de megkóstoltam, és kiderült, hogy még szerintem sincs rá szükség, ez már így is teljes étel.

Ez még vasárnap volt, kert, napsütés, nyarat idéző étel. Csak azért nem tűzön készült, mert kicsit fújt a szél, nem akartuk a szomszédokat összefüstölni, de jellegében mégis a grillezettre hasonlít.

Csirke felsőcombokat kicsontoztam, szeleteket formáltam belőle. Összekevertem két evőkanál mustárt sóval, borssal, pirospaprikával, majoránnával, fokhagymaporral és pár csepp olajjal (csak annyival, hogy a száraz anyagok hozzákeverése után újra olyan állagú legyen, mint a mustár). Ezzel bekentem a húsokat, hűtőbe tettem pihenni.

Két szép padlizsánt meghámoztam, hasábokra vágtam, besóztam.

A húsokat teflonos serpenyőben, további zsiradék nélkül sütöttem, egyszer-kétszer megfordítva. Amikor megpuhult, megpirult, kivettem, és a visszamaradt levében (a fűszerek ízéből is benne marad annyi, hogy további nem kell) sütöttem meg a közben átöblített, jól lecsöpögtetett padlizsánt.

A kép nem túl látványos, gyakorlatilag egyforma mindennek a színe, ráadásul árnyékot is vet rá a már javában virágozni kezdett klemátisz.