àlabeck

Régen, iskolai vagy munkahelyi, vagyis ún. közétkeztetésben elég gyakori kaja volt, sokszor elgondolkoztam, hogy azért hívják-e kockának, mert kockatésztából készül, vagy azért, mert nagy tepsiben sütötték, és négyzetre vágva került a tányérra. Mindenesetre nem tartozott a kedvenceim közé, mert többnyire sonka csak nyomokban fordult elő benne, és mindig nagyon száraz volt. Meg egyébként sem nagyon szerettem a tésztát.

Mostanában meg, ahogy öregszem, egyre gyakrabban főzök tésztaféléket, legtöbbször sósat, de néha édeset is. Ennek egyik oka lehet, hogy változik az ember ízlése, de lehet, hogy inkább az, hogy jobbféle tésztát lehet vásárolni. (A házi tésztáról most nem beszélek, az jó volt régen is, de én nem vagyok az a „gyúrós” típus.)

Hát most meg az történt, hogy elhatároztam, hogy a hétvégén egyik nap ez lesz az ebéd, gyorsan elkészül, meg lehet ez jó is. Nos, kockatészta nem volt, vettem tehát csavart széles metéltet.

A sonkafélét felaprítottam (lehetne darálni is, de én darabosabban szeretem), egy kevés szalonnával együtt éppen csak egy kicsit megpirítottam. Megfőztem a tésztát, leszűrtem, összeforgattam a sonkával. Két deci tejszínt habosra kevertem egy tojással, borssal, ráöntöttem. Mivel ez egy fémfülű serpenyő-lábosfélében készült, úgy, ahogy volt, beletettem a sütőbe. Én kicsit ropogósan szeretem, tehát addig sütöttem, amíg a tetején a tészta már megpirult. Persze saláta is volt hozzá.

Így alakult, hogy ez a sonkás tészta sem egyik, sem másik elképzelés szerint sem lett kocka, a lehető legegyszerűbb módon csináltam, a kissé bonyolultabb fajta majd akkor következik, ha nem sietek annyira, hogy minél több időt a kertben tölthessek.

Általában a lencselevest téli ételnek tartjuk, de úgy éreztem, hogy most azért még belefér, főleg így, hogy egy jó adag zöldséggel „tavasziasabbá” tettem.

Hogy azért mégse legyen túl könnyű, vettem hozzá füstölt húst is, eredetileg oldalasra gondoltam, de végül csont nélküli első csülköt láttam meg, méghozzá „hagyományos pácolásúnak” nevezték, ami manapság igen ritkán fordul elő, legalábbis errefelé.

Gyorsítás, illetve könnyítés céljából a csülköt kuktában megfőztem. Ezután már rendes fazékban, a csülök főzőlevében főztem a lencsét, amit előzőleg egy órára beáztattam (ennél több idő nem kell, a lencse sokkal könnyebben puhul, mint pl. a bab). Sárga- és fehérrépát kockára vágtam, azt is hozzátettem. Én 25 dkg lencséhez 20 dkg sárgarépát és kb. 15 dkg fehérrépát vettem. Amikor minden megpuhult, két gerezd fokhagymával, egy evőkanál liszttel, egy evőkanál olajon, egy kis pirospaprikával készült rántással egy kicsit besűrítettem.

Petrezselymet, borsikát, lestyánt (abból csak keveset, mert különben túl domináns az íze) apróra vágtam, beleszórtam.

Egy tojásból grízzel és liszttel, petrezselyemmel nokedlit kevertem, kiskanállal beleszaggattam a levesbe.

A húst felvágtam, külön raktam az asztalra, mindenki annyit szed, amennyi tetszik.

Ez eddig mind szép és jó, de egy dologra nem gondoltam, ami miatt majdnem sikerült ehetetlenné tenni az ételt, mégpedig arra, hogy a hagyományos pácolású füstölt hús sokkal sósabb, mint a mostanában (sajnos) megszokott. Így aztán, mivel a levében főtt, az egész leves nagyon sós lett, ráadásul mi egyébként nem is szeretjük a nagyon sósat. Nem akartam egy vödör vízzel hígítani, úgy próbáltuk megoldani, hogy a tányéron nem tejfölt, hanem joghurtot kevertünk bele, az valamelyest segített. De a tanulságot levontam, ezentúl meg kell kóstolni külön a füstölt levet is!

Jó, hosszú és kellemes hétvége volt, többnyire szép idővel. Napok óta nem blogírással vagy -olvasással töltöttem az időt, hanem azzal, hogy bámultam a kertben a virágokat, a rajtuk keringő méheket, és nem tudtam betelni a látvánnyal. A cserebogaraknak kevésbé örültem, de még azokat is megcsodálom ilyenkor, végül is ők is a tavasz hírnökei a maguk módján.

Nagyon élvezem, hogy ilyenkor szemmel láthatóan nyílnak a virágok, növekednek a fűszernövények, ahogy járkálok, teszek-veszek a kertben, szinte minden lépésnél más és más illat csap meg. Közben hallgathatom a madarakat, csodálom őket, hogy alkalmazkodtak a zajhoz, pedig ott nálunk abból is van bőven. Felfedeztem, hogy az egyik sűrű bokorban idén is fészkel egy rigó, nagyon figyel, mielőtt berepül, mégis meg lehet lesni.

Remélem, sokan tudják élvezni az élet ilyen apró (vagy nem is annyira apró) örömeit.

Mikor olvastam a VKF XV. kiírást, gyerekeimmel is megkonzultáltam, azt mondták, hogy ebben semmi különös nincs, amúgy sem gyakran fordul elő, hogy mindig egyformán és ugyanazt az ételt csinálom.

Ezért azt gondoltam, hogy most ebből az alkalomból valami egészen hagyományosat fogok főzni, csak éppen egy kicsit igazítok rajta.

A fasírt éppen eléggé mindennapinak tűnt ahhoz, hogy azzal kezdjek valamit.

Darált pulykamellből készítettem, belekevertem a szokásos összetevőket; hagymát, fokhagymát, sót, borsot, pirospaprikát, majoránnát, áztatott zsemlét, tojást, petrezselymet. A jól összegyúrt masszából először kb. 5 cm-es golyókat formáltam, majd a közepükbe mélyedést nyomtam.

Tepsit kibéleltem szilikonlappal (ez nagyon kényelmes, nem kell zsírt tenni alá, és a mosogatás is egyszerűbb), rátettem a fasírtfészkecskéket, 180 fokon sütöttem 20 percig. Közben vegyes zöldséget (+-os, fűszervajas) megpároltam. Két evőkanálnyi reszelt óvári sajtot összekevertem annyi joghurttal, hogy elég sűrű legyen.

A félig sült hús mélyedéseit megtöltöttem zöldséggel, a tetejükre sajtsapkát simítottam. Tovább sütöttem, amíg összeállt a sajt, és készre sült a hús (ezt is tűvel lehet ellenőrizni, mint a süteményeknél).

Köretnek nekünk elég a párolt zöldség többi része, de egy kis rizs is illene hozzá.

Vagy omlett vagy valami hasonló. Először csak a maradék almás csirkemell értelmes hasznosítása céljából találtam ki, hogy ilyet csinálok, aztán eszembe jutott, hogy ez alkalmas lehet a VKF XV. fordulójára is.

Egy omletthez egész tojást egy evőkanál liszttel, egy evőkanál majonézzel, kevés sóval habosra kevertem. Ezt kiolajozott serpenyőben mindkét oldalán megsütöttem, mint a palacsintát. A húst átmelegítettem. A kisült tojáspalacsintát megkentem kevés majonézzel ízesített tejföllel, rásimítottam a húst, föltekertem.

Persze ha nem a meglévő húsból készült volna, bármilyen apróhúsos, gombás vagy akár zöldséges ragu is alkalmazható töltelékként.

Talán egy kicsit túl vastag lett, nagyobb serpenyőben kellett volna sütni, az enyém kisebb, mint a szabvány palacsintasütő.