àlabeck

Azt hiszem, ilyet minden háztartásban szoktak készíteni, igazán közkedvelt ételnek mondható. Sokan le is írták már, azért gondoltam mégis, hogy én is leírom, mert szinte mindegyikben van valami különbség, még ha kicsi is, és ez érdekes lehet.

Tapasztalatom szerint ennek az igazán egyszerű ételnek az a legnagyobb buktatója, hogy szárazra, vagy éppen túl zsírosra sikerül. Ennek elkerülésére alakítottam ki az én módszeremet, amitől lehet, hogy egy kicsit kevésbé szép lesz az eredmény, de nekem bevált.

Jól megmosva, héjában, sós vízben megfőztem a nem szétfővős fajta (most Desirée), kb. 70 dkg krumplit. (Ebből sem sikerül a kétszemélyes adag, tehát helyből két napra terveztem, persze mindenhol más a család étvágya.) Elég nagy lábosba tettem ahhoz, hogy melléférjen 5 db tojás is, azokat 10 perc után kivettem, rögtön hideg vízzel lehűtöttem, úgy könnyebb meghámozni. Egy mintegy 25 cm-es parasztkolbász bőrét lehúztam (meleg vízzel megmostam, úgy sikerült), karikára vágtam. Felaprítottam 5 dkg húsos szalonnát és egy fej hagymát. A közben megfőtt krumplit hideg vízzel átöblítettem, gyorsan lehúztam a héját.

Egy lábosban kevés olaj segítségével átpirítottam a szalonnát és a hagymát, hozzátettem a kolbászkarikákat, csak annyi időre, hogy kiolvadt a zsírja. Ekkor szűrőkanállal kihalásztam, a hagyma ide és oda is jut, nem baj. A visszamaradt zsírba belekarikáztam a krumplit, megsóztam, átkevertem. A lényeg, hogy ne legyen több a zsír, mint amennyit a krumpli könnyedén felvesz.

A sütőtálba simítottam egy réteg krumplit, ráfektettem a karikára vágott tojásokat, arra rászórtam az elősütött kolbászt. (Mivel ez nem túl nagy mennyiség, csak egy réteg lesz, ha nagyobb adag, akkor először fele tojás, fele kolbász stb.) Abban az edényben, amiben a kolbász volt, és persze maradt egy kis hagymás zsír benne, összekevertem két pohár tejfölt egy tojással, kevés sóval és borssal. Ebből pár kanállal rásimítottam a kolbászrétegre, betakartam a többi krumplival, rá a többi tojásos tejföl. Sütőben 20–25 perc készre sütöttem. Néha szoktam rá (és a tejfölbe is) reszelt sajtot is tenni, de mostanában több reszelt sajtos étel is volt, így ezt most elhagytam.

Említettem már, hogy én igazából a kollégiumban kezdtem főzni, rakott krumpli akkor került sorra, amikor még tartott az itthonról vitt kolbászból, és általában nagy mennyiséget kellett csinálni, mert ahogy a konyha környékén megérezték a szagát, elég sokan igényt tartottak legalább egy kis kóstolóra. Akkor, ott, nagyon sikeres volt a magyar konyha.

Érjen bár megvetés, bizony néha-néha ilyesmi is előfordul. Már mondtam, hogy ilyenkor, tavasztájt, hétvégeken már alig várjuk, hogy a víkendházba menjünk. Most úgy alakult, hogy pénteken egy óra körül tudtunk indulni (az a baj, hogy az aktuális munka befejezését nem lehet előre kiszámítani), itthon nem húztuk az időt még ebéddel is, úgy döntöttünk, hogy majd valahol, valamit...

Az lett a vége, hogy útközben vásároltunk, a választékból a panírozott hal – úgy hívták, hogy tengeri lazac fűszeres, kukoricapelyhes panírban – és rösztiburgonya tetszett meg.

Amíg sült, még kevertem egy egyszerű mártást is hozzá, egy pohár joghurtból, két evőkanál majonézből, felaprított snidlingből és metélőfokhagymából, ezek már egészen szépen megerősödtek.

(Valamint nagyon szép már a tavalyról a földben maradt petrezselyem is, ezért soha nem tudok ellenállni, hogy rádobjak egyet-kettőt a tányérra. És ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem tudom, illik-e megenni a „dekorációt”. Ha nem, akkor én illetlen vagyok, mert én megeszem.)

Egyébként a gyors „mirelit” ebéd jól sikerült, a hal is meg a röszti is jó volt, szerintem biztosan jobb, mintha betértünk volna egy gyorsétterembe.

Egyszerű, gyors, finom és fogyós is. Sokan nem szeretik a csirkemellet, azt mondják, száraz. Én szeretem, és nem szokott száraz lenni (kivéve a készen vett grillcsirke-mell, illetve kissé a levesben főtt, de azokat tovább-feldolgozással szoktam hasznosítani). Szerintem az egyik titka, hogy nem szabad túl sokáig sütni, hiszen percek alatt elkészül. Ez a mostani elkészítési mód még csak lehetőséget sem ad a kiszáradásra.

Kicsire felvágott csirkemell-darabokat fűszerkeverékkel beszórtam, egy-egy kiskanál olajjal és szójaszósszal összekevertem, egy órára visszatettem a hűtőbe.

Úgynevezett mediterrán zöldségkeveréket kevés olajon, pici fűszerrel megpároltam, vizet nem tettem hozzá, mert fagyasztott lévén, enged elég nedvességet ahhoz, hogy megpárolódjon, de nem túl puhára. Mindig igyekszem nem nagyon kevergetni, inkább rázogatni (na nem úgy dobálni, mint a szakácsok, az nekem nem megy), hogy ne törjön össze.

Másik serpenyőt felmelegítettem, beletettem a csirkehúst, erős tűzön kevergettem, míg szépen kifehéredett. Ekkor hozzátettem egy egészen apróra vagdalt almát. Kb. még öt percig sütögettem, addigra nem nagyon maradt leve, és a hús vajpuha lett.

Úgy kezdődött, hogy egy kicsit túl sok kolbászt vásároltam (mert állandóan kísérletezem, hogy valami jobb fajtát találjak, és ez tűrhetőnek tűnt), ezért ki kellett találni valamit, hogy értelmesen fel tudjam használni. Már régebben kinéztem egy-két sós muffin receptet későbbi elkészítésre, ezek közül most legalkalmasabbnak kicsivúét találtam.

A hozzávalók: 10 dkg finomliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, egy csomag sütőpor, 10 dkg kolbász, 1 tojás, 75 ml étolaj, 2 pohár natúr joghurt, 1/2 tk. só, 1/2 tk. oreganó, 1/2 tk. pirospaprika, bors.

A kolbászt apró kockákra vágjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, belekeverjük a fűszereket és a sütőport. Habverővel összekeverjük a nedves hozzávalókat (tojás, olaj, joghurt), fokozatosan hozzáadjuk a szárazakat (fűszeres liszt). Végül a tésztamasszába forgatjuk a kolbászdarabkákat. Én még kevertem bele néhány darab felvagdalt olajbogyót (paprikával töltött, zöld volt éppen itthon) is.

A minimuffin-forma mélyedéseit ecsettel kiolajoztam (lehet, hogy anélkül sem ragadt volna bele, de biztos, ami biztos), kiskanál segítségével beletöltöttem a masszát. (Két ilyen formám van, ebből az adagból pont tele lett, tehát 24 db.) Mindegyiknek a tetejére egy olajbogyó-karikát tettem dísznek. Előmelegített, 180 fokos sütőben sütöttem, kb. 20 percig.

Szép idő is volt, meg egyébként is ideje volt már, hogy ezt-azt rendbe tegyünk a víkendházban, de főleg a kertben. És nem utolsósorban nagyon szeretünk ott lenni. Szóval mentünk, és törtem a fejem, hogy mit főzzek, ami nagyon gyorsan elkészül, mert ilyenkor azért nem a konyhában akarom tölteni az időt.

Elővettem egy csomag apróhúst (pulykacombból, 30 dkg), azzal, hogy majd csak lesz valami belőle. Útközben még vásároltunk, volt szép apró gomba, ezzel eldőlt a kérdés, akkor még legyen tejföl is benne, hozzá pedig tészta, annál semmi sem egyszerűbb.

Megpirítottam pár dekányi húsos szalonnát, annyira zsírtalan volt, hogy kénytelen voltam pár csepp olajat hozzátenni. Ezen egy nagy hagymát felkockázva megpároltam, beletettem három gerezd felaprított fokhagymát, rá a húsdarabokat, kevergetve pirítottam, megsóztam, majd lefedve, kisebb lángon pároltam. Közben a gombát megmostam, kettőbe-négybe vágtam. Akkor tettem a húshoz, amikor az már közel puha volt, és éppen nem volt rajta lé. Kevés fehérborsot és gyömbért szórtam rá.

Ekkor mentem a kertbe, és mivel nem tudtam ellenállni a már nagyon szépen kihajtott fűszernövényeknek, összegyűjtöttem egy szép csokorra valót a következőkből: petrezselyem, borsika, oregánó, citromfű, egy-két levél zsálya, tárkony. Ezeket együtt felaprítottam, beletettem a már megpuhult gombás-húsos raguba, belekevertem egy pohár tejfölt, egyet forraltam rajta. A közben kifőzött szarvacska tésztára halmozva tálaltam.

Szokás szerint ez nem egy napi adag volt, a következő alkalommal a változatosság kedvéért úgy melegítettem meg, hogy egy edénybe rétegeztem a tésztát, rá a ragut, aztán beterítettem durvára reszelt gouda sajttal, a sütőben összepirítottam.