àlabeck

Gondolom, mindenkivel előfordul, hogy éppen nincs főzési ötlete, én ilyenkor nekiállok böngészni a szakácskönyveimben, de még inkább a neten. Most mindenképpen a fagyasztóban lévő hat szelet sertéskarajt akartam felhasználni, de biztosan nem rántott húsként. Találtam is egy érdekes receptet, szerintem ez is igazi változatosság a krumpli-hús témában, igazán csak kicsit változtattam rajta.

A húsokat kicsit kiveregettem, egyik oldalukat megsóztam, a másikat egy kevés fűszerkeverékkel szórtam meg. Meghámoztam három fej hagymát, félbe, majd csíkokra vágtam, három gerezd fokhagymát felaprítottam. Hat db nagyobb krumplit meghámoztam, durvára lereszeltem, négy paradicsomot vékonyra felszeleteltem.

Tepsi alját vékonyan kiolajoztam, belefektettem a húsokat. Rászórtam a fokhagymát, aztán a hagymát, ráterítettem a krumplit, amit előzőleg megsóztam. A tetejére fektettem a paradicsomot, megszórtam felaprított bazsalikomlevelekkel. Bekentem egy pohár tejföllel, amit két evőkanál majonézzel ízesítettem.

180 fokos sütőben kb. egy órát sütöttem, lefedve kezdtem (az én tepsimnek van fedője, ennek hiányában alufóliával lehet betakarni). Háromnegyed óra után megszórtam 15 dkg reszelt sajttal (gouda), ezután már fedő nélkül sült tovább a sajt pirulásáig.

Nekünk a hat szelet karaj nagyon soknak bizonyult, fejenként csak egyet bírtunk megenni, persze a ráhalmozott mindenfélével együtt.

Néha jólesik egy kis édes tészta is. Különösen, hogy volt egy bontott – kb. kétharmad – üveg magozott meggyem, azt ilyenkor már a hűtőben tartom a biztonság kedvéért, meggyőztem magam, hogy el kell használni, hiszen csak a helyet foglalja.

A levét leszűrtem (mivel ez kizárólag saját leve, szörpként el lehet fogyasztani), egy kevés vajon, némi cukorral, lábosban átpároltam. Amikor elfőtt a leve – mert azért persze marad benne valamennyi –, belekevertem 5 dkg darált diót, átpakoltam egy tűzálló tálba.

Egyharmad zacskónyi (16-18 dkg) széles metéltet kifőztem, leszűrve egyenesen a diós meggyhez kevertem.

Két egész tojást két evőkanál cukorral összekevertem, belekevertem 2 dl tejszínt, ezt ráöntöttem a tésztára, kissé átforgattam. 200 fokos sütőben félórát sütöttem, illetve amíg összeállt.

(Lehet meggydzsemből is csinálni, akkor nem kell párolni, éppen csak kicsit átmelegíteni, de friss magozott meggyből is, akkor egy kissé tovább tart a párolás. Bármelyik változat jó.)

Aki szokta olvasgatni a receptjeimet, tudja, hogy nagyon szeretem a különféle salátákat, amiket legtöbbször ötletszerűen, az éppen elérhető alapanyagokból állítok össze.

Most feltétlenül valami színeset akartam, talán, hogy ellensúlyozzam a szürke eget, mert már nagyon vágyom egy kis folyamatos napsütésre. Szerencsére szombaton volt belőle valamennyi, de én telhetetlen vagyok, még többet szeretnék.

Először felkarikáztam két csomag csemegehagymát, megsóztam (nem nagyon), aztán félkarikára egy csomag piros retket és egy uborkát, csíkokra egy jó méretes, piros kaliforniai paprikát, négy paradicsomot. Rácsavartam két citrom levét, belekevertem három evőkanál szezámmag-olajat, kaprot, bazsalikomot és citromfüvet.

(Még egy kis lilahagyma is került bele, de az csak azért, mert előzőleg igazi magyaros kajára láttam vendégül a barátaimat, ez libazsíros kenyér volt, vékonyra szeletelt, megsózott lilahagymával. Aki akarta, még pirospaprikával is megszórta. Ebből maradt egy kis hagyma.)

Még egy kis elmélkedés

Eszembe jut egy pár évvel ezelőtti nyaralásunk, amikor a Zemplénben voltunk, Erdőbényén állomásoztunk, és bejártuk a környéket., Zemplén mindig kedvenc helyünk volt, sokszor voltunk arrafelé, de ez alkalommal először úgy, hogy különböző vendéglőkben ettünk. Azt kellett tapasztalnom, hogy ha salátát szerettem volna, többnyire savanyú uborkát és almapaprikát ajánlottak. Ha saláta volt, az papírvékony, jól kicsavargatott uborka, olyan cukros-ecetes lében, hogy talán inkább édességnek kellett volna nevezni. Ideje újra meglátogatni azt a vidéket, hátha változott már valami ezen a téren.

Talán belefér a VKF XIV. szellemébe, hiszen erősen pörkölt alapú ételről van szó. Fogalmam sincs, létezik-e ez még vendéglőkben (nem kerestem), régebben „Bácskai rizses hús” néven szerepelt. Most kíváncsiságból belenéztem egy-két – nem éppen mai – szakácskönyvbe, nem találtam ezen a néven, aztán valahol mégis előkerült, szerb rizses húsként, végül is mindegy, ízvilágában én magyarosnak gondolom, egyébként pedig lehet, hogy nálunk van benne némi török beütés is, hiszen úgy tudom, a piláf, a plov és hasonlók nagyon sok mohamedán nép konyháján megtalálhatók.

Nálunk ez nagyon fontos étel, a fiam kedvence, általában ezt szokta kérni a születésnapjára. Tehát a már emlegetett családi születésnapi ebéden is megfőztem a tradícionális rizses húst. Persze a magam módján.

Most (1 kg) borjú apróhúst vettem hozzá, ami nagyon szép volt, csak éppen nekem nem elég apró, ezért kisebbre vágtam, én úgy szeretem.

Két fej kockára vágott hagymát kevés olajon átforgattam, rátettem egy nagyobb, durvára megreszelt sárgarépát, azzal még pirítottam kicsit, hozzátettem darált sós paprikát (vitapric/pritamin), pirospaprikát, majd a húst. Fehéredésig kevergettem, belekevertem néhány evőkanálnyi eltett lecsót, lefedtem.

Közben kb. 30 dkg rizst félpuhára főztem – ezt úgy a legkönnyebb elérni, hogy kevesebb vizet teszek rá, mint a teljes puhulásig kellene, vagyis alig többet, mint amennyi ellepi, és addig főzöm, amíg nem marad rajta látható víz.

A húst időnként ellenőriztem, ha kellett, igen kevés vízzel fölengedtem, amikor már igazán majdnem puha volt, beletettem két pohár vizet (ezzel még felforraltam), aztán a félpuha rizst. A lábost áttettem a közben 180 fokra bemelegített sütőbe, és addig hagytam benne, amíg a rizs is megpuhult, és az összes levet megitta.

Ez az, amit hirtelen felindulásból meg lehet sütni. Tegnap rám jött, hogy valami édességet szeretnék. Lekvár persze van, ráadásul volt egy „elfekvő”, besűrűsödött, nem is én csináltam. Még azt is nehéz volt megállapítani, hogy micsoda, többszöri kóstolás után birsalmaként azonosítottam. A fagyasztóban meg volt +-os leveles tészta, ami vékony, kisebb darabokból áll, tehát igen hamar kienged.

A tésztát kb. 5×6 cm-es darabokra vágtam, kicsit felvagdostam a lekvárt is, mert túl  darabos volt, és egyszerűen minden tésztadarabra tettem egy kis lekvárt, kettéhajtottam, összenyomkodtam a széleit, bár tudtam, hogy sütésnél úgyis kinyílik.

Sütőpapírra tepsibe raktam, 200 fokos sütőben fél óra alatt elkészült. Kevésbé szép, de jó és gyors.