àlabeck

Grúz recept. A töltelék egy fokhagymás, diós sűrű mártás. 15 dkg darált dióhoz egy kisebb fej vöröshagymát megpárolunk, belenyomunk 2-3 gerezd fokhagymát, hozzákeverjük a darált diót, és kevés húslevessel (vagy vízzel) felengedve, enyhén megsózva sűrűre főzzük. A hozzá illő hmeli-szuneli grúz fűszerkeverék hiányában egy-egy csipetnyi bazsalikom, koriander, babérlevél, petrezselyem, zellerlevél csombor, majoránna, csípős paprika kerülhet bele, de tulajdonképpen ízlés szerint lehet fűszerezni.

Megjegyzés: én most könnyítettem a dolgomon, mert a régebben készített szaciviből egy adag ott pihent a mélyhűtőben, azt használtam föl ehhez. Nem ártott meg neki, hogy abban egy kis hús is volt.

A szép, hosszúkás padlizsánokat meghámoztam, hosszában egészen vékony szeletekre vágtam, illetve gyalultam. Egyenként kevés olajban mindkét oldalukon megsütöttem. A padlizsán szereti magába szívni az olajat, ezért – akármilyen kevés volt, amiben sült – szűrőbe szedtem ki, és egy mélyebb tálra fektetve másnapig hagytam lecsöpögni.

Egyenként lefektettem a sült, kihűlt padlizsánszeleteket, a szélesebb végére egy kanál diós mártást tettem, felgöngyöltem.

Én lepődtem meg a legjobban, hogy még azoknak is ízlett, akik egyébként fintorognak a padlizsán említésére is, de most rászánták magukat egy kóstolásra, hiszen ezek csak pici falatkák. 

A rúdban sütött, más néven egybefasírt mindig nagyon jó egy hidegtálra, de nem árt, ha egy kis többlet, díszítés is van hozzá/benne. Ha egész kemény tojásokat rejtünk el a közepében, akkor az a klasszikus Stefánia-vagdalt. Azzal nekem több gondom is van; túl nagy átmérőjű lesz a rúd, a hús és a tojás ízeket nem adnak át egymásnak, ráadásul többnyire a szeletelésnél ki is potyog. Más megoldást választottam.

Először persze összekevertem a fasírtnak való húst, 1 kg darált pulykahúshoz tettem két fej felaprított vöröshagymát, három gerezd összenyomott fokhagymát, sót, borsot, majoránnát, pirospaprikát, petrezselymet, három egész tojást és két megáztatott, kinyomott zsemlét. Jó alaposan összegyúrtam, aztán két részre osztottam. Az egyikből egyszerűen rudat formáltam, úgy tettem a tepsibe. A másik részt egy fólián téglalap alakra elterítettem, és a töltelékkel megkentem. A fólia segítségével szorosan felgörgettem, így raktam a másik mellé.

A töltelékhez pedig megfőztem hat tojást, lereszeltem. Kicsit megsóztam, hozzáadtam egy maréknyi felaprított snidlinget, mustárt, hogy kicsit pikáns, és egy kanál libazsírt is, hogy egynemű massza legyen. (Tulajdonképpen egy könnyű zsidó tojás volt.)

A családomnak és a vendégeknek is nagyon ízlett és tetszett.

(3. rész)

Nem túl könnyű 20 embernek ennivalót kitalálni, még akkor sem, ha csak hideg kajáról van szó, hiszen „rendes” ebédhez nem tudnék leültetni ennyit. Nehezíti még a dolgot, hogy kb. a fele ismeretlen, fogalmam sincs, mit szeretnek. És persze nem vagyok képes ezt egy, de még két nap alatt sem előállítani, tehát a szervezést is szervezni kell :) Valamint tálakat, tányérokat barátoktól, szomszédoktól kölcsönkérni, aztán majd jól megpakolni, hogy mindenhova lehetőleg mindenből jusson.

Persze volt benne olyan, ami nálunk már jól bevált, de próbálkoztam néhány újdonsággal is.

Volt a tálakon egyszerű sült csirkecomb, mindössze annyi csavarral, hogy felsőcombokat kicsontoztam, aztán még ketté is vágtam, hogy kisebb falatok legyenek. Nem túl erős, nem túl különleges fűszerezéssel, mert egy barátnőm külön felhívta a figyelmemet, hogy azt nem mindenki szereti, pl. ő sem, különösen a zöldfűszereket nem.

Aztán szezámmagos csirkemell-csíkok (kevés olajban sütve, csak sózva, további fűszer nélkül), a lányom rendelésére, mert ő – általában nem lévén itthon – azt nem kóstolta, csak a blogban látta, és tetszett neki.

Egyszerű egybefasírt (pulykacombból), szép hosszúkásra formázva, hogy könnyen szeletelhető legyen.

Nem maradt ki a sült májpástétom sem, ami borjúmájból és pulykamellből készült.

Bővítette a választékot „anyóstárs” hozzájárulása; a kolbásszal dugott sertéskaraj.

A sertéshúst jobban kedvelők kedvéért vettem füstölt tarját is, ez kissé vastagabbra szeletelve került a tálakra. Ehhez kiegészítésül készültek a

Tormás túrógolyók

25 dkg túrót krémesre törtem, belekevertem fél kis üvegnyi ecetes tormát – a torma mennyisége többszöri kóstolgatás eredményeképpen alakult. Ebből vizes kézzel diónyi golyókat görgettem, mindegyiket kis darab salátalevélre tettem, hogy maszatolás nélkül lehessen elvenni.

(Folyt. köv.)

Ezt az ebédet kb. két hete főztem, de nem került sor arra, hogy le is írjam. Aztán eszembe jutott, hogy hiszen ez megfelel a 18. VKF-re is. (Ha még nem késő.) Talán különleges, talán nem, döntsék el mások.

A csirkemelleket szeletekre vágtam. A túrót villával összetörtem, belekevertem apróra vágott metélőhagymát, metélőfokhagymát és kakukkfüvet – nem keveset. Hozzá még egy teáskanál mustárt és kevés sót. Jól összekevertem. (Nekem most 6 szelet húshoz negyed kiló túró volt az adag.)

A túrót elosztottam a hússzeletekre, kettéhajtottam, fogpiszkálóval összetűztem.

Egy nagyobb fej hagymát felvágtam, olajon kicsit megpirítottam. Egyenként tettem bele a húscsomagokat, azokat is minden oldalukon pirítottam. Utána befedtem a lábost, kezdetnek pici vizet adva hozzá, aztán már a saját levében puhult. Amikor elfőtt a lé, óvatosan kihúzgáltam belőle a fogvájókat, mert addigra már összeállt úgy, hogy nem volt rá szükség. Mivel a csirkemell hamar elkészül, ekkor már puha is volt. Belekevertem egy pohár tejfölt, egy kevés petrezselymet, jól összeforraltam, éppen elég sűrű lett.

Ez a mennyiség kettőnknek két napi adag, igaz, a másodikra kicsit kevesebb, de azt szoktuk mondani, hogy hétköznap nem kell annyit enni. Első nap masnitésztát főztem hozzá.

Második alkalomra a változatosság kedvéért rizs volt mellé, és külön sütöttem hagymát – szálasra vágva –, amit a tetejére szórtam.

Ugye mennyire más a kép, ha a teraszon, napsütésben, levelek árnyékában készül, vagy ha a lakásban?

Ez történt nálunk a hétvégén. Úgy tűnik, hogy ezentúl bizonyos viccek céltáblája leszek. Nem, nem lettem szőke. Anyós lettem.

A lányom (és párja) úgy döntött, hogy divat vagy nem, ők pedig összeházasodnak. Nem volt túl nagy felhajtás, nem volt étterem, a család a szertartás után – déltájban – nálunk gyűlt össze, este pedig a fiatalok, barátaikkal már külön bulit tartottak. Úgy gondoltuk, hogy ez így mindenkinek kellemesebb és kényelmesebb.

Én azért hetek óta terveztem és készítettem a hidegtálakhoz szükséges dolgokat és a csipegetni, rágcsálni valókat, hiszen nem ünnep az ünnep evés nélkül. Igaz?

Bővebb beszámoló is következik majd, ha túl leszek az első megrázkódtatáson (ez vicc volt!).