àlabeck

Az egyben sült hús régimódi dolog, nálunk elég gyakran volt annak idején, sertéscombból készült, sertészsírban sütve. Máshol karajt is sütöttek, gondoljunk csak a „csemege sertéssült, pir. burg., pár. káp.” nevű ételre, ami annak idején minden étteremben megtalálható volt. De ha nem azt mondom, hogy régimódi, hanem retró, akkor mindjárt jobban hangzik, ugye?

Én egy kis módosítással csináltam; vettem 4 db nem túl nagy pulyka felsőcomb filét. Ez valahogy úgy néz ki, hogy van egy vastagabb és egy laposabb része, ennek megfelelően minden darabot kettévágtam. A vékonyabb részt feldaraboltam apróhúsnak. A vastagabbakat megsóztam, lábosba tettem – ez kb. ¾ kg volt. Hozzáraktam 4 gerezd kissé feldarabolt fokhagymát és ¼ kg libazsírt. Föltettem kis lángra főni. Amikor már kezdett puhulni, beletettem egy nagy fej felcsíkozott hagymát, két feldarabolt zöldpaprikát és egy nagy paradicsomot. Addig főztem a saját levében, amíg egészen puha lett, közben a fedőt levettem, így előbb-utóbb csak a zsír marad rajta, a lé elfő. Szép pirosra sütöttem, kivettem a zsírból.

Több napra szántam, különböző köreteket lehet mellé csinálni. Először párolt-pirított brokkoli és répa volt.

A liba-pecsenyezsír pedig friss kenyérrel kiváló reggeli és vacsora lehet. Este még lila hagymát is vágunk mellé (reggel azért mégsem) – nem is kell jobb.

Ennek az ebédnek az ötlete úgy keletkezett, hogy akciós volt a piros színű paprika – nem nevezték kaliforniainak, egyszerűen csak piros. Előtte már a csirkemellet előkészítettem, de még nem tudtam, mi lesz belőle.

A húst kis darabokra felvágtam. Egy felkockázott hagymát elkezdtem pirítani, hozzátettem a nagyobb darabokra vágott paprikát, amikor már sült, belekevertem a húst, rászórtam két gerezd felaprított fokhagymát, megsóztam, addig sütöttem, időnként megkeverve, amíg a hús elkészült.

Köretnek kukoricás rizs készült. Ehhez megfőztem egy csésze rizst. Felbontottam egy kukoricakonzervet, másik edényben átpirítottam a leszűrt kukoricát, rászórtam petrezselymet, beleforgattam a rizst.

Tálalásnál a rizst körberaktam a tányéron, középre tettem a húst. Szép színes, látványnak is kellemes volt. Az íze meg még inkább.

Először úgy neveztem volna, hogy paprikás csirkemell, aztán észbe kaptam, hogy ez az elnevezés már foglalt.

Ha már vendégek, akkor nálunk valami sós csipegetni való is kell, ezért sós keksz is készült. Valami mást akartam kipróbálni, mint amit a leggyakrabban szoktam, kutakodtam kicsit a könyveimben, és ezt választottam – éppen csak kicsit igazítottam rajta.

Megfőztem 30 dkg krumplit (igazából többet, hogy a nettó legyen annyi), összetörtem, kihűtöttem. Hozzátettem 30 dkg lisztet egy púpos teáskanál sütőporral elkeverve és 20 dkg margarint meg két teáskanál sót.

Ezeket jól összegyúrtam, kb. 5 mm vastagra kinyújtottam. Megkentem egy evőkanál majonézzel elkevert három kanál tejjel. Eredetileg köménymaggal kellene megszórni, de én azt nem szeretem, úgy terveztem, hogy szezámmag lesz rajta, ám kiderült, hogy az meg kifogyott (ilyen a rendetlen háziasszony). Nem volt más választásom, gyorsan lereszeltem egy kis sajtot, az került a tetejére.

Lehetne rendesen, pogácsaformára szaggatni, de én itt is a könnyebb utat választottam, felvágtam kb. 3×3 cm-es darabokra.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokon megsütöttem. Ebből a mennyiségből két sütőtepsinyi adag lett.

Ez egy nagyon jó kis univerzális tészta, lehet variálni adalékokkal, megkenni lekvárral vagy krémmel, lehet akár tortaalap is. És nagyon jó egy ilyen alkalomra, mint most volt nálunk, ami nem igazi vendégség volt, csak éppen „felugrottak” vagy tízen egy kicsit.

Három tojást habosra kevertem 10 dkg margarinnal és 20 dkg cukorral (az eredeti receptben 30 dkg volt, de az szerintem túl sok). Aztán hozzákevertem 30 dkg lisztet egy fél csomag sütőporral, 10 dkg darált diót és 3½ dl tejet.

Egy nagyobb tepsit sütőpapírral kibéleltem, és kanalanként, egymástól távolabb beleraktam a tészta kb. felét. A maradék felébe belekevertem 3 púpos evőkanál kakaót, és mivel így sűrűbb lett, még ½ dl tejet is. Ezzel a tésztával kitöltöttem a tepsiben a hézagokat. Nem nagyon igyekeztem, hogy szabályos legyen, csak ahogy sikerült. A tetejére pedig meggyet raktam, így elég szaftos is lesz, és amúgy is volt egy megkezdett üveg magozott meggyem. 190 fokon kb. háromnegyed órát sült.

A kialakult sötét és világosabb foltok miatt zsiráfmintásnak neveztem el, mert nem sokkal előbb az állatkertben jártunk, és valószínűleg emiatt először ez jutott az eszembe.

Én is nagyon szeretem a friss fűszernövényeket használni, de még nézni, szagolni is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szárítottak nem jók, nagyon sok közülük remekül szárítható, megmarad a jellegzetes íze, sokszor koncentráltabban, mint a frissben. Nálam a lakásban nincs hova tenni fűszeres cserepeket, ezért csak a hétvégi kertben vannak ezek a növények, amiből teszek egy keveset a fagyasztóba is, amit télen frissként tudok használni, és sokat meg is szárítok.

Az előző hétvégén levágtam az idei utolsó adagot; a borsikát és a kakukkfüvet. Ezek ugyan kibírnák a telet is a kertben, de majd tavasszal szépen kihajtanak – remélem –, ezek pedig szárítva kerülnek a spájzba.

Miután levágom, kisebb csokrot kötök belőlük, azt folyó vízzel jól lemosom, lerázom, aztán felakasztom száradni. Amikor csörgősre száradt, lemorzsolom a száráról – lehetőleg sötét – üvegbe teszem. Így nagyon jól megőrzi a színét és illatát is.

A piacon van egy árus, akinél rengeteg szárított fűszernövényt lehet venni. Tavaly nála vettem ilyen medvehagymát, sajnos, az idén nem volt. Ugyancsak elmondta, hogy zsályája sincs, pedig azt a családja rendszeresen fogyasztja teaként. Nálam pedig túlságosan sok zsálya termett, tehát miután megszárítottam, vittem neki – persze nem kereskedelmi mennyiség, de a családnak egy időre elég. Én ugyan ajándéknak szántam, de ő cserébe adott nekem néhány fej gyönyörű, és nem kínai fokhagymát. Tetszik, hogy így visszatértünk a cserekereskedelem korába.