àlabeck

Úgy értem, hogy ez akkor is nyugodtan besorolható a fogyós kategóriába, ha a szokott módon csinálom. De ha még annál is szigorúbban akarom – vagy azt a picike felhasznált zsiradékot inkább a húshoz tartogatom – akkor csak magában, zsiradék nélkül kezdem melegíteni a zöldségfélét, de ugyanúgy nem főzöm bő vízben, hanem csak apránként adagolom hozzá. Fagyasztott zöldségnél először a képződött saját levét főzöm el, és ha még ez nem elég a kellő puhuláshoz, utána teszek csak bele vizet. Sózni inkább csak a vége felé szoktam. Jót tesz, és változatosabbá is lehet tenni az ételt különböző fűszerekkel. Friss – vagy fagyasztott – fűszert szintén a főzés vége felé teszem bele, a petrezselymet például egyáltalán nem főzöm már, akkor szórom rá, amikor elzártam a tűzhelyet. Amikor szárított fűszereket használok, azt mindenképpen együtt főzöm egy ideig a zöldséggel, hiszen a nedvességet fel kell vennie, tehát azokat akkor szórom rá, amikor éppen egy adag vizet is öntök.

Ezzel a módszerrel könnyebb nem túlfőzni a zöldségeket, nem vesznek kárba a hasznos anyagaik a főzővízben. És nem utolsósorban, nincs szükség hozzá semmilyen extra ketyerére, felszerelésre.

Itt éppen az egyik „leghétköznapibb” fagyasztott zöldségkeverékből készült, kakukkfű, bazsalikom, és petrezselyem ízesítéssel.

Hozzá tepsiben, són sült csirkecomb görög fűszerkeverékkel, ennek összetétele: curry, oregánó, édes chili, sáfránypótló (erről nem tudom, micsoda), bazsalikom. Ez a sütés nem lett annyira sikeres, mint képzeltem. Az, hogy a fűszer kicsit túlsült a tetején, nem volt annyira zavaró, mint az, hogy a combok túl sok levet engedtek, ezért még az aláterített másfél kiló só sem tudta mindet beinni, így a só nem pergett le rendesen a húsról, úgy kellett utólag lesöprögetni. Persze azért meg lehetett enni, de „nem az igazi” volt.

Hát, ez igazán nem nagy ügy, de ha az adagokat is figyelembe veszem, igazán megfelelő étel a fogyózáshoz. Tehát hogy ilyenkor természetesen nem csak azt figyelem, hogy miből áll az étel, hanem hogy ne legyen nagyobb egy adag, mint amennyitől elmúlik az éhség, de nem okoz túlzott teltségérzést. Maga a karfiol az egyik legideálisabb zöldségféle ehhez; alacsony az energiatartalma, megfelelő a rosttartalma, főtt állapotban is bőven tartalmaz vitaminokat és ásványi anyagokat.

Ennél jobban nem akarok „tudományoskodni”, akit ez bővebben, részletesebben is érdekel, úgyis utánanéz.

Nekem elég annyi, hogy a sok jó tulajdonsága mellett szeretem is, gyakran készítem különböző formában. Ez nem igazán egy különleges recept, inkább csak ötlet, de jó.

Most szokás szerint sós vízben megfőztem, ahogy máskor is, nem túl puhára, csak éppen annyira, hogy a „szárába” bele tudtam szúrni egy hegyes villát. Leszűrtem, jénai tálban egy rétegben elterítettem. Rákentem-locsoltam egy pohár 12%-os tejfölben elkevert egy egész tojást, majd jól beterítettem reszelt sajttal. Ez a sajt még a múltkori beszerzésből maradt finom, karakteres (azért büdösnek nem mondanám...) Gruyère sajt volt. Aztán a sütőben ráolvasztottam, rápirítottam a sajtot. Ehhez még nekem sem hiányzott a hús. (Persze más sajttal is jó ez, de igazán csak valamilyen jó, ízessel.)

Kb. nettó egy kiló volt a karfiol, 10 dkg a sajt. Ez kettőnknek – a párom is velem tart az étrendben – két napra elég ebédre. Sokszor főzök egyébként is két napra, olyankor úgy szoktam beosztani, hogy nem egymás utáni napokon esszük, hanem másik, sőt harmadik kétnapi étellel váltogatva.

Nem nevezném újévi fogadalomnak, csak éppen különösebb fogadkozás nélkül nekivágtam egy újabb fogyós projektnek. Ez egyáltalán nem jól hangzik, hiszen azt jelenti, hogy az eddigiek teljesen hiábavalók voltak, itt van a tipikus jojó-effektus. Hát lehet... Mentségemre szolgáljon, hogy általában nem nagyon sok kilóval jojózom, igyekszem hamar észbe kapni, és időben „ledolgozni” a fölösleget. Most azonban úgy látszik, kicsit „elengedtem a gyeplőt”. Ahogy már meséltem, a leszokás a dohányzásról nem könnyítette meg a dolgot, túl könnyedén fölugrált rám pár kiló, annak ellenére, hogy nem helyettesítettem nassolással vagy túlevéssel a cigarettát.

Mindegy, már késő bánat, nem lehet mást tenni, mint egy ideig (majd kiderül, meddig) betartani egy szénhidrátszegény, de egyúttal kevés zsírt tartalmazó diétát.

Ehhez próbálom meg úgy alakítani az ételeimet, hogy ne okozzon a diéta szenvedést, ne olyanokat egyek, amit nem szeretek. (Úgy emlékszem, már többször mondtam, és valószínűleg ez nem csak az én véleményem, hogy az olyan étrendet szinte lehetetlen betartani.) Én pedig szeretném továbbra is élvezni az evést. Nagyon jó kis kihívás, megmozgatja a fantáziámat – hogy talán szerénytelenül mondjam: a kreativitásomat – a feltételeknek megfelelő, ízletes ételek kitalálása, miközben az alap mégiscsak a szokásos; hús és zöldség. Gondolom, talán másokat is érdekelhet, ezért megosztom, elmondom, hogy miket főzök.

Egy fél – 20 dkg – csirkemell-filét egészen apró darabkákra felvágtam. Ugyancsak picurkára vagdostam négy szelet – 5 dkg – feketeerdei sonkát és egy kis fej hagymát. Hozzátettem sót, fokhagyma-granulátumot, kevés oregánót, bazsalikomot (fagyasztottat). Összekevertem egy tojással és kb. két csapott evőkanál zabkorpával, annyival, hogy éppen összeálljon, de ne legyen kemény massza.

Két kiskanál segítségével diónyi halmokat raktam egy sütőpapírral bélelt tepsire. 180 °C-on 20 perc alatt átsütöttem. Úgy nézett ki, mint valami puszedli...

Megjegyzés: aki nagyon nem szereti a csirkemellet, nyugodtan használhat hozzá más sovány húst. De egyáltalán nem lett száraz, éppen kellemes volt, az alja kicsit ropogós, a közepe szaftos.

már jócskán elmúlt, de mivel még mindig „új”-nak tekinthető az év, még egyszer boldog új évet kívánok! És egyúttal megköszönöm a jókívánságokat, mindig jól jön :)

Nem számolok be most részletesen a szilveszteri menüről, túl hosszú lenne, azt hiszem.

Ezért csak röviden megmutatom, hogy ez a barátainknál, régi barátainkkal együtt töltött alkalom – ahogy máskor – ezúttal sem a koplalás jegyében zajlott. Amit biztosan nem lehet azonosítani a képről; az egyik nagy tálban tatárbifsztek, a másikban ecetes-lilahagymás krumplisaláta. Aztán bőrös sült hús, hosszúkás (rúd) és gyolyós fasírt, töltött tojás. sült oldalas falatkák, tormás sonkatekercs, majonézes kukorica- és babsaláta. Később még virsli is volt, ahogy az ilyenkor illik, szokás.

Meg persze bejgli, hagyományos diós és kevésbé hagyományos mákos zserbó, gyümölcsös túrótorta. És sós rudak, kekszek, rágcsák.

Hiszen a társaságunk (már többször emlegettem) tagjai ilyenkor összehordanak annyit és annyifélét, mintha mindenkinek egyedül kellene jóllakatni az egész bandát, pedig éppen a közösen alkotott vegyesség az egyik lényege az összejöveteleinknek.

(Ez itt csak az első tálalás, a többi kaja fotózás nélkül várakozott az erkélyen. Ilyenkor praktikus a hideg idő, legalább van egy jó póthűtő is.)

Remélem, mindenkinek jobb lesz a következő éve,
mint az idei volt ... és aztán egyre jobb és jobb!

Nem a szokásos,
hanem a kellemes, késő nyári képekkel
kívánok boldog 2012. évet,
és remélem, hogy találkozunk
jövőre veletek ugyanitt!