àlabeck

Régebben rendszeresen csináltam melegszendvicset, sokféleképpen. Volt olyan, amihez a hozzávalókat egymásra halmoztam, gyakran sorban elő is sütöttem, a végén pedig összerakva, leggyakrabban sajttal a tetején, ami egyúttal össze is fogta az egészet. Például simán a kenyérre vaj, rá egy szelet felvágott, reszelt sajt, mint itt, a képen. De olyan is volt, hogy összekevertem krémmé-pástétommá az alapanyagokat, és azt a kenyérre kenve megsütöttem. Mindegyiket nagyon jól lehet variálni a kedvünk és persze a kéznél lévő anyagok szerint.

Gyerekkoromban, azt hiszem, nem ismertük a melegszendvicset, csak pirítós vagy bundás kenyeret ettünk, amire esetleg rá lehet fogni ezt a nevet. A pirítós nálunk nem szárazon, hanem leginkább libazsírban sült, aztán jól bedörzsöltük fokhagymával, megsóztuk, és általában citromos teával fogyasztottuk vacsorára.

Úgy emlékszem*, a melegszendviccsel akkor ismerkedtem meg, amikor Pesten, a Visegrádi utca és a Szent István körút sarkán nyílt egy büfé, ahol az utcára néző részen kezdtek ilyet árulni. A kenyerek ezzel-azzal voltak megkenve, piros fényű infralámpa tartotta őket melegen. (Ilyen lámpát is akkor láttam először.) Hogy milyen kencék voltak rajta, nem emlékszem, csak arra, hogy volt húsos, gombás, és a legkülönlegesebb – és egyúttal legdrágább – a velős volt. Nekem az volt a kedvencem.

És ezek hatására kezdtünk – mi és mások is – otthon is melegszendvicseket készíteni. Persze biztosan máshol is volt ilyesmi, de én csak azt ismertem, hiszen akkortájt azon a környéken laktam.

A házi szendvicsek is nagyon finomak voltak, legalábbis én mindig kedveltem. A jól rásült sajt pedig különösen nagy kedvencem. Mégis gyakran előfordul, hogy hosszú ideig nem jut eszembe.

Most, pontosabban október eleji utazásunkról Gruyère sajtot hoztunk, amit már régóta szerettem volna kipróbálni. Annyit olvastam róla, főleg francia receptekben, hogy szégyen, hogy eddig még nem próbáltam, nem kóstoltam. Úgy gondoltam, hogy az első próba legyen egyszerű, gyors, francia – annak ellenére, hogy a sajt svájci. Mi más lehetett volna, mint a híres szendvics, a „Croque Monsieur”, az uraknak ajánlott ropogtatni való.

Biztos, ami biztos, receptet is kerestem hozzá, találtam is a francia wikikönyvek között egy szépen, lépésről lépésre leírtat. Külön-külön a kontakt grillben és a sütőben készíthető változat. Én egymás után, néhány nap szünettel mindkettőt megcsináltam.

Tehát a leírás, ami szerint akár egy kisgyerek is megcsinálhatja:

Kell hozzá szendvicsenként: 2 szelet szendvicskenyér, 2 szelet ementáli sajt, 1 szelet, a kenyér méretének megfelelő főtt-füstölt sonka, vaj, két-három dkg reszelt sajt.

Lereszeltem a Gruyère sajtot (ehelyett lehetne a másik ajánlott sajt a Comté), levágtam a sonkát a megfelelő méretre. Minden kenyérszeletet az egyik oldalán megvajaztam. A nem vajas oldalára fektettem egy szelet ementáli sajtot, rá a sonkát és a másik szelet sajtot. Végül a másik szelet kenyeret vajas oldalával fölfelé. Betettem a grillbe kb. öt percre, majd rászórtam a reszelt sajtot, és addig sütöttem még, amíg a sajt már nem ragadt a sütő fölső lapjához.

Sütőben gyakorlatilag ugyanez a séma, csak én egy picit előpirítottam a kenyerek egyik oldalát, azt, amelyiket nem vajaztam.

Így is, úgy is nagyon finom volt, nálam a Gruyère sajt nagyon jól szerepelt, félek, hogy nem fogok ellenállni, hogy máskor is beszerezzem – bár azzal vigasztaltam magam, hogy vannak ennél drágább sajtok is.

Szokták ezt a szendvicset úgy is csinálni, hogy a reszelt sajtot nem „csak úgy” szórják rá, hanem besamel mártásba keverve. Legközelebb azt is kipróbálom, bár a lényeg a sajt íze volt.

Azóta már másféle melegszendvicset is csináltam, ezzel a sajttal is meg másmilyet is, igyekszem most már kisebb szünettel megírni.

*(Mondják, hogy a kor nem dicsőség, ez nagyon igaz is, de én meg úgy gondolom, nem is szégyen – bár néha (gyakran) kellemetlen...)