àlabeck

Már elég régóta terveztem kipróbálni a grillsajtot. Vettem is egy olyat, amit dobozban árulnak, még az a szerencse, hogy eléggé hosszú a szavatossági ideje, mert, ki tudja, miért, nagyon elhúztam a felhasználását. Pedig meleg szendvicset, legfölső rétegeként sajttal, amit grillezünk, nem kevésszer szoktam sütni. Ugyanígy nagyon szeretjük a különféle rakott kajákat, aminek szintén előszeretettel szórok és sütök sajtot a tetejére.

De végül is csak elérkezett az a nap, amikor megsütöttem a sajtot. Nem grillezve, hanem serpenyőben, kevés olajon. A dobozban lévő sajtot hat – nem túl kicsi, nem túl nagy – részre vágtam, így éppen jó rugalmas lett a belső része és szép kérget kapott a külső.

Mellé sütöttem egy kevés serpenyős sült krumplit, valamint összedobtam egy uborka-paradicsom-póréhagyma salátát, amit foksnidlinggel (még mindig van belőle bőven a fagyasztóban), citromlével ízesítettem.

Azt hiszem, a legközelebbi sajtsütés előtt nem fogok ennyit … vacakolni. Bár lehet, hogy azt igazán grillezve fogom kipróbálni a kertben, remélem, nem kell már a jó időre túl sokáig várni.

Nagyon szeretjük az avokádót, gyakran veszünk-eszünk (általában lesem az akciókat), de még mindig, kitartóan többnyire „csak úgy”, szeletet, darabot a vajas kenyérre, mellé, kicsit megsózva, semmi egyéb trükk.

Néha mégis csinálok belőle – főleg ha több van, és egyszerre megpuhul – avokádókrémet, amit vagy tisztelhetünk guacamole névvel vagy nem, ebben soha nem vagyok biztos. Ilyenkor az érett avokádót összetöröm, bőven elég, ha villával, és keverek bele ezt-azt. Citrom- vagy zöldcitrom-levet mindig, ez segít, hogy meg ne barnuljon, és a kissé zsíros ízét is csökkenti. Aztán vagy hagyma vagy fokhagyma, volt már paradicsomkockákkal, kemény tojással, zöld vagy piros csípős paprikával, snidlinggel, foksindlinggel (utóbbi saját elnevezésem, amúgy metélőfokhagyma a neve) is.

Most – szokásom szerint, ahogy, gondolom, mások is teszik – ételeket, recepteket nézegettem a neten. Különösebb cél vagy téma nélkül, egyik oldalról kattintgatva a másikra. Így került a szemem elé egy csomó avokádókrémes tészta képe a pinteresten. Néhány ötletből összekombináltam a sajátomat. A legtöbb recept vega volt, és bár én nagyon kedvelem a zöldségeket, de legjobban úgy, ha valami hússzerűség is van hozzá.

Egy szép, érett avokádót villával összetörtem, belenyomtam három gerezd fokhagymát, megsóztam, picit állni hagytam, hogy csökkenjen a csípőssége. Aztán a villával erőteljesen kevertem, közben hozzátettem kb. három evőkanálnyi citromlevet, utána kicsit több olívaolajat.

Két személyre való csavart durum (Zöpfli) tésztát kifőztem, lábosban kevés olajjal megkevertem, majd hozzákevertem az avokádókrémet is.

Amíg a tészta főtt, kb. öt deka apróra vágott bacont kisütöttem, a zsírt leöntöttem róla, majd máskor jó lesz valamihez ízesítésnek. Néhány, sajnos nem nagyon apró, koktélparadicsomot négybe vágtam.

Tálalásnál az avokádókrémmel elkevert tészta tetejére szétraktam a paradicsomokat, rászórtam a szalonnadarabkákat, borsot tekertem rá.

Nem ismerek olyan embert, aki ne szeretné a Cordon bleu módra készült húst – csak a hús milyenségében vannak eltérések – ezt a sonkával, sajttal töltött rántott húst. (Azt, hogy rengeteg vendéglőben nem tudják a nevét, és mindenféle bolondságokat írnak az étlapra, most felejtsük el.) Én is szeretem, persze, nem kérdés. Innen jött az ötlet, hogy mégis valami olyat készítsek, ami nem rántott, de mégis megvan az összetett íze, amit a sajt és sonka kínál. És nem utolsósorban valamelyik előző nap sonkás-sajtos Spätzle volt ebédre, és abból maradt felbontva fekete-erdei sonka és Appenzeller sajt, amit mindenképpen ideje volt felhasználni.

Egy csirkemellből vágott négy szelet húst kevés sóval, fokhagymaporral (ahogy a tévében és sokaknál a só-bors az alap, én jobban szeretem a borsnál a fokhagymát.) fűszereztem. Réteslisztben megmártogatva kevés zsiradékban minden oldalukat átsütöttem, ez csirkemell esetén alig pár perc, csak arra kell figyelni, hogy ne egyszerre rakjam a serpenyőbe, hogy ne engedjen levet, vagyis süljön, ne főjön. (Ugyanígy, csak picit tovább kell sütni, ha sertésszeletet választ valaki.)

Ezután sorba raktam egy jénai tálra. Rájuk szórtam előbb a sonkát – felaprítva, mert a fekete-erdei sonka nem főtt, ha megsül, nehéz lenne elrágni – aztán a reszelt sajtot.

Másik tálat vékonyan kiolajoztam, szétterítettem benne a köretnek szánt, még a nyár végén befagyasztott méteres babot (a piacon vettem, egyszer megpróbáltam én is ültetni a kiskertben, mikor valakitől kaptam magot, de sajnos teljesen eredménytelen volt). Ez természetesen már elő volt főzve, ki is engedtettem már. A tetejét is megspricceltem olajjal.

A két tálat együtt tettem a sütőbe, alsó-felső fűtéssel, 200 fokon. Addig sült, amíg a sajt jól ráolvadt a húsra, icipicit meg is pirult.A kevéske, kisült zsírt a lehullott sajttal együtt a tányéron a babra locsoltam.

És ennyi.

Többször paníroztam már húst dióval, a szokott módszert követve; liszt, tojás, majd a morzsa helyett dióba forgatva. Volt, hogy a dióhoz nem kevertem semmit, volt, hogy morzsával vagy sajttal vegyítettem. A csak diós panír egy kicsit vastagabb volt, de mindegyik bevált. Most mégis újra kicsit másfélét akartam, csak a dió volt tervben.

Biztosan írtam már, hogy nálunk a víkendház kertjében olyan dió terem, ami kicsi, kemény, nagyon nehéz megtörni és kibányászni a héjából – de a mienk. És ha már törtünk egy jó adagot, azonnal akartam valamit csinálni belőle, nem süteményt.

Az előkészített hús ismét „pulykamell-darabkák” volt, persze nem szabályos, de kb. 5×5 centisek. Ideális méret ahhoz, hogy palacsintatésztába mártogatva süssem meg. A tésztához összekevertem egy tojást, két-két evőkanál búza rétes- és kukoricalisztet, négy kanál darált diót. Sót, fehérborsot és fokhagymaport is kevertem bele annyi tejjel, hogy elég sűrű, nehezen folyós tészta legyen. Beleraktam egyszerre az összes húst – kb. 25 dkg volt, ez kettőnknek elég is, mint kiderült, két napra –, jól átforgattam, rövid ideig félre is tettem, hogy az ízek át tudják járni a húst.

Közben egy fagyasztott zöldségkeveréket – wok zöldségnek hívták, sárgarépa, bébikukorica, brokkoli és vízigesztenye volt benne – serpenyőben, kevés zsiradékkal föltettem párolódni.

A húst most pálmazsírban sütöttem, amiről nekem jó tapasztalataim vannak, az ellentmondó vélemények ellenére, például, hogy nem szív a bunda magába olyan sokat, és nem lesz annyira büdös tőle a lakás.

Villával emeltem ki a masszából a húsdarabkákat, hogy a fölösleges tészta le tudjon csurogni, úgy tettem a zsírba. Mivel pulykahúsról van szó, minden oldalán csak rövid ideig kell sütni, ki ne száradjon. A dió miatt kicsit becsapós lehet, könnyebben sötétebbé válik a színe, mint a sima palacsintatésztáé, először beleszúrtam egy tűvel, amikor már csak egy pici átlátszó lé buggyan ki belőle, akkor jó. A további daraboknál már könnyebben eldöntöttem a színéről, hogy mikor van készen. És mivel ez elég hamar ment, nem raktam túl sok darabot be egyszerre, nehogy ne tudjam elég gyorsan kikapkodni.

Az egész ebédet (a diótörést-darálást persze nem számítva) gyorsabb volt elkészíteni, mint leírni... Jól lehetett érezni a dió ízét, de nem túlságosan töményen. Pont jó.

A sült tök, a leves, a chips és sütemény után még mindig maradt a sütőtökből – nyersen – egy adag. A négyféle mód, mondjuk, négy különböző fogásnak felel meg, már csak a főétel hiányzott, tehát azt kombináltam belőle.

A sütőtököt és kb. fél kiló krumplit nagyjából egyforma szeletkékre, pár darab kisebb vöröshagymát megpucolva, gerezdekre vágtam. Pulykamellből kicsi darabok voltak abban a csomagban, amit a fagyasztóból elővettem. (Amikor feldarabolok egy pulykamellet, és nagyobb szeleteket vágok belőle, általában marad ilyen rész is, amit azért vágok le, hogy szebb formája legyen a többinek, és a kisebb és nagyobb szeleteket persze külön csomagolom, más-más ételhez. Ez most éppen egy alsó mellrész, ill. szűzérméje – vagy hogy is nevezik hivatalosan – volt, amit keresztben szeleteltem föl.) Ezeket befűszereztem, vegyes zöldfűszerrel, sóval, fokhagymával.

Kis, fedeles tepsit egy picit kikentem libazsírral. Erre elterítettem a sütőtököt, arra a hagymát. Megsóztam, aztán került rá a krumpliréteg. A tetejére elosztottam a húsdarabkákat. 10 dkg szeletelt füstölt-főtt tarját annyi részre vágtam, amennyi a hús volt, és mindegyikre fektettem egyet. Végül még pár kocka bacont is rászórtam.

Először fedővel együtt tettem a sütőbe, 180 C°-ra. Kb. félóra múlva megnéztem, amikor minden puhának tűnt – addigra már leve is keletkezett –, levettem a fedőt, és a hőfokot nagyobbra véve megpirítottam.

Jó volt...