Sokakkal együtt én is megkaptam a pályázati felhívást a Tokaji Borecet Manufaktúra termékeinek felhasználására. Aki egy kicsit ismer, vagy ha nem is, de néha-néha olvasott már itt, tudhatja, hogy nem igazán vagyok az a pályázós, különösen nem versenyzős típus. Hogy erre a felhívásra mégis jelentkeztem, úgy érzem, meg kell magyaráznom.
(Most már meg is érkezett az ötféle minta, aranyos kis üvegekbe töltve, már csak a felhasználás, főzés, leírás van hátra. Az öt különböző típus pedig: 1. Tokaji borecet tokaji furmintból; 2. Tokaji borecet tokaji muskotályból; 3. Fűszeres tokaji bazsalikomos borecet; 4. Fűszeres tokaji kakukkfüves borecet; 5. Fűszeres tokaji tárkonyos borecet)
Először azért, mert a Tokaj-hegyalja nagyon kedves számomra. Gyerek- és ifjabb korunkban is sokat jártunk arrafelé, főleg Zemplénben. Később már a gyerekeinkkel is gyakran töltöttünk ott egy-egy hetet, legtöbbször az erdő közepén, Regéc fölött, de bejártuk, megnézegettük az egész környéket is. Volt néhány ismerősünk is, jártunk borospincékben, kóstoltuk a boraikat. És persze nem maradt ki a szüretelés sem, ami nekünk, városiaknak nemcsak nehéz munka, de szép élmény is volt. A gyerekeink is igazán kivették belőle a részüket, érdekes volt. Többnyire szerencsénk is volt, október végén – amikorra a szőlőszemek egy része már megaszúsodik – kellemes, napos idő fogadott minket, csak éjjel volt hideg. Ez mind már régebben volt, de a kiemelkedően szép emlékeink közé tartozik.
Hoztunk is a szüretről mustot is, a házigazda előző évi terméséből bort is magunkkal. Egyikünk sem borszakértő, kicsit sem, de azt a jellegzetes „hegyaljai” ízt megismerjük, keressük is. És nem tudom, mi baj lehetett – valószínűleg a kamránk volt túl meleg – a hazahozott bor egy része bizony megecetesedett. Bármennyire is sajnáltam, nem mertem ecetként felhasználni, hiszen nem tudtam, hogy mit kellene ellenőrizni rajta, még azt sem, hány százalékos. Tehát a vége az lett, hogy fájó szívvel bár, de kidobtam.
Úgy egyáltalán a borecettel pedig – ez a második ok, amiért érdekel a dolog – bolgár ismerősök jóvoltából találkoztam először még egyetemista, vagyis kollégista koromban. Ők mindig felszerelkeztek otthonról hozott mindenféle eltett dolgokkal, amelyek elsősorban nem lekvárok, befőttek voltak, tehát nem édességek, hanem inkább zöldségfélék. Például ilyen volt a ljutenica (padlizsán, paprika, paradicsom) is, ami máig is kedvencem (a családomé is), és az egyik társam édesanyjának receptje alapján főzöm azóta is.
Másik emlékezetes volt a sült paprika és a sült paprika saláta (ez nem ugyanaz, az egyik ecetes, a másik natúr), ezeket is megpróbáltam már azóta megcsinálni, csak még – ki tudja, miért – nem írtam le.
És ami számomra különösen érdekes volt, az apró erős paprika, pepperoni, vagy hagyományos magyar nevével: macskapöcse paprika (bocsánat!) borecetben eltéve. Én, aki soha nem szerettem, nem bírtam megenni az erős paprikát, ezt úgy kapkodtam be, mint „kacsa a nokedlit”, vagyis minden gond nélkül, egyiket a másik után. Igaz, közben be-bekaptam/tunk néhány olajbogyót is. (Na, ez is megérdemelne egy mesét, hogy hogyan kedveltem meg, de hát tulajdonképpen röviden is el lehet mondani; azt ígérték, hogy harmadik kóstolásra megtetszik, így is történt.)
Nem tudom, ki hogy van vele, de gyerekkoromban nálunk, otthon nem szerepelt az étlapon a borecet. Ha saláta, akkor ecet volt benne, olyan mindennapi, egyszerűen csak ecet.
Később, valamikor néhány évvel később, az erkélyen ültettem olyan picurka – ahogy említettem – nagyon csípős paprikát. Csuda jól sikerült, szépek voltak, sokan voltak, a fő baj az volt vele, hogy mi még mindig nem bírtuk megenni az ilyen erőset. És akkor eszembe jutott a bolgár borecetes változat. És vásároltam borecetet, és abban tettem el. Sokkal finomabb volt, mint a „sima” ecetes paprika, bár az erőssége nem sokat csökkent.
És mégis, és azóta is … kedvencem és gyengém a borecet, annak ellenére, hogy a legtöbb salátát nem ecettel, hanem citromlével vagy egyébbel csinálom. De mivel nálam elég sok saláta szerepel az étlapon, legjobb, ha sokféle öntet is van hozzá. És a borecetnek még sok más felhasználási módja is van. Megpróbálok egy-kettőt megmutatni. Persze csak úgy, a magam módján, tehát ahogy egy egyszerű háziasszony, amilyen én vagyok, próbálja.
Utolsó kommentek