Vendégem van itt a blogon, Juli. Ő idő hiányában (egyelőre) nem tervezi saját blog írását, én szívesen megosztom itt az általa készített ételeket. Ez az első, ami nekem újdonság, ezért utánanéztem, hogy mi ez: zsírral és hajtogatással leveles szerkezetűvé tett, változatos ízesítésű, fűszerezésű, kalóriadús, kemencében sütött kenyértészta, amelyet a paraszti portákon kenyérsütéskor készítettek, és frissen fogyasztottak. További elnevezései: kenyérlepény, dubbancs, dublitekercs, varjú, biblia, ördögbiblia. Változatok: sós, kapros, juhtúróval töltött. Főleg Hajdú-Bihar megyében, Debrecen és környékén ismert.
A recept:
A tésztához: 400 ml víz, 3 evőkanál olaj, 80 dkg liszt, 4 kávéskanál só, 1 teáskanál cukor és 1 csomag szárított élesztő. (Én rendes élesztővel csinálom, mert finomabb.)
És szoktam egy közepesen nagy krumplit is beletenni megfőzve és összetörve. Ez a kenyértészta receptje. Kenyérsütőgépben jól kidagasztatom.
Félórát kelesztem, utána ujjnyi vékonyra elnyújtom és megszórom friss, fagyasztott vagy szárított kaporral, ételízesítővel és tört borssal. Nem kenem be semmivel. Háromrét hajtom, és azonnal elnyújtom ismét ujjnyi vastagra, most megkenem vajjal vagy margarinnal, és úgy szórok rá sok sok kaprot, kis törött borsot és megint kevés ételízesítőt. Ismét háromrét hajtom, és elnyújtom megint azonnal, de most csak kicsit, kb. bő kétujjnyi vastagra, és feldarabolom. Hosszában háromszor, keresztben négyszer vágom, így lesz 12 darab. Egyből tepsibe rakom. Én sütőpapírral sütök mindig, így nem kell kenegetni a tepsit.
Jó félórát kelesztem a tepsiben, addig bemelegszik a tűzhelyem. Mielőtt berakom a sütőbe, olvasztott margarinnal vagy vajjal megkenem a tetejét és megsütöm.
A receptet még anyukámtól tanultam és amikor kicsi voltam kemencében sütöttük. Na az volt az igazi, bár így is nagyon szeretjük.
Kevés időt kell vele tölteni és laktató. Ha valaki nem szereti a kaprot, anélkül is elkészíthető. Még néhány nap múlva is jó, ha addig megmarad.
Utolsó kommentek