Amikor megsütöttem a tököt, tudtam, hogy ez túl nagy, túl sok, pedig nem is „igazi” volt, hanem olyan villanykörte alakú, de jókora. (Lehet, hogy csak az idő szépíti az emlékeimet, de valahogy úgy érzem, hogy régen ízesebbek voltak a sütőtökök.)

Gondoltam, alávetem magam a blogokon terjedő „járványnak”, megpróbálok én is sütőtök-krémlevest főzni. Még soha nem csináltam ilyet, leginkább azért, mert nem vagyok túlságosan oda érte. De amikor a férjemnek megemlítettem, hogy ez a tervem, ő nagyon is lelkesedett. Nem is tudom, hány receptet olvastam, mielőtt elkezdtem, végül összehoztam.

Úgy igyekeztem, hogy ne legyen túl sok, kimértem a sült tökből 30 dkg-ot (és még mindig maradt belőle)  – ez nyersen persze több, mert a leve már addigra kisült.

Egy kis fej hagymát felvágtam, megdinszteltem, felengedtem kb. fél liter vízzel. Beledobtam egy leveskockát is, utána egy pici krumplit. Amikor jó puhára főtt, beletettem a héjától megszabadított tököt. Botmixerrel összepépesítettem. Ekkor láttam csak a sűrűségét, tehát még további vízzel és kevés narancslével felengedtem, forraltam. Tettem bele több fehérborsot, kevesebb szerecsendiót és egy csipetnyi fahéjat (gyömbért is tettem volna, de kiderült, hogy elfogyott). Mivel fogalmam sincs, hogy mennyire kell sűrűnek lennie, egyszer csak úgy döntöttem, hogy most jó. Akkor hozzákevertem még kb. 3/4 dl tejszínt, azzal is átforraltam, majd késznek nyilvánítottam.

A másoknál látott „feltétek” közül a férjnek legjobban a sült bacon tetszett, ezért azt sütöttem és szórtam a tányéron a tetejére.

Igazán jól sikerült, lehet, meg is ígértem, hogy talán máskor is rászánom magam egy-egy krémleves főzésére.